Fókuszban Kritika

Bőrben az igazság – On My Skin

Sulla Mia Pelle (On My Skin)

Olaszországban egy férfit bevisznek a rendőrök kábítószer-birtoklásért, majd a rendőrőrsön úgy megverik, hogy egy héttel később belehal a sérüléseibe. A Netflixen futó On My Skin nem igazságot tesz, hanem felkiált az igazságtalanság ellen.

2009. október 15-én a rendőrség letartóztatta a harmincéves Stefano Cucchit kábítószer-birtoklásért és kereskedelemért. A másnap lezajló tárgyalásra a harmincéves férfi már súlyos sérülésekkel érkezett, maga a beszéd is komoly problémát jelentett neki. Két nappal később kórházba került, ahol rendkívül súlyos zúzódásokat és belső szervi problémákat diagnosztizáltak nála. Október 22-én Cucchi belehalt a sérüléseibe.

A megrázó történet jelentős hullámokat vetett Olaszországban, amelynek egyik következménye maga az On My Skin. Az eddig elsősorban tévére dolgozó Alessio Cremonini az áldozat és a családja szemszögéből dolgozta fel az eseményeket, a híradós felvételek szerint pontosan dokumentálva azokat. A film azonban nemcsak a múlt hiteles reprodukálása miatt nevezhető dokumentarista szociodrámának, hanem a mozgóképes eszközök használata miatt is. A főhősre koncentráló kamera, az elsősorban kézzel forgató operatőr, a némaságot csak percekre megtörő lágy zongoradallamok mind erre a zsánerre jellemzők.

Az On My Skin legnagyobb erőssége mégsem a műfaji filmes eszközök, hanem a főszerepet játszó Alessandro Borghi játéka.

A Suburrából ismerős színész rendkívül érzékenyen közelíti meg a karakterét – együttérzést ébreszt, de közben nem fél az ellentmondásos reakcióktól. A színész remekül ellensúlyozza a rendezőt. Cremonini a hőssé válás útján indítja el Cucchit: a nyitó jelenetben a férfi kocog, edz, templomba megy, megöleli a nővérét, elmegy dolgozni egy építkezésre. Mintha egy katalógusból rendeltek volna egy mintapolgárt.

Sulla Mia Pelle (On My Skin)

Pedig a valóságban ez a történet sokkal komplexebb volt annál, mint ahogy itt felvezetik. Cucchi heroinista volt, amiből kigyógyult, többször letartóztatták, amikor pedig maga az incidens történt, csaknem 1 kilogramm hasist és 133 gramm kokaint találtak a lakásán, vagyis egyértelmű, hogy kereskedett a droggal. A helyzet ambivalenciájához hozzájárult, hogy a férfi súlya mindössze 45 kg volt a letartóztatásakor – vagyis a rendőrök egy kis termetű embert bántalmaztak. Lehet, ha erősebb, nagyobb, túléli a támadást, de az a kérdés is helyénvaló, hogy egyáltalán milyenek azok a rendőrök, akik összevertek egy náluk jóval kisebb, megbilincselt elkövetőt. Ezek a háttérinformációk alig kerülnek elő a történet során, így azok az izgalmas kérdések, hogy mennyi vagy milyen minőségű joggal rendelkezik egy bűnöző, miért és hogyan élnek vissza a hatalmukkal a rendőrök, lényegében háttérbe szorulnak. A történetben minden ilyen, kitekintő pillanat a rokonokhoz köthető – a legerősebb az a jelenet, ami arra utal, hogy a család a férfi halála után sem nézheti meg a holttestet bírói engedély nélkül.

Tehát az On My Skin nem az olyan modern börtöndrámák kérdéskörét feszegeti, mint az Aznap éjjel vagy Ric Roman Waugh trilógiája (A góré, Csapda, Az elítélt). A hangsúly Cucchi lelki ellentmondásain nyugszik. A film legizgalmasabb kérdése: miért nem fogadja el a támogatást a főszereplő? A történet során többször ajánlanak neki segítséget különböző személyek: mentősök, orvosok, nővérek, sőt még börtönőrök is. Az On My Skin a kérdésre lassan és visszafogottan válaszol, és a megértés kulcsa egyértelműen a főhőst játszó színész kiváló játékában keresendő – a nézésében, a gesztikulációjában mutatkozik meg az, hogy az egész rendszerben nem bízik. Tagadásában ott van a szó szerint vett igazságszolgáltatás iránti vágy azért a bűnért, amelynek ő az elszenvedője, amelynek lenyomata a bőrsérülései. Erre utal a cím is: On My Skin, azaz A bőrömön – ott az igazságtalanság. A nyomatékát pedig az adja, hogy nincs mögötte rasszista indíték. Tehát ellentétben a téma amerikai feldolgozásával (Detroit, Az állomás), az egész más szempontok mentén értelmezendő.

Sulla Mia Pelle (On My Skin)

Azonban látni kell azt is, hogy hiába azonos a közeg a kortárs olasz bűnfilmekkel (úgy mint az A.C.A.B. – Minden zsaru rohadék, a Gomorrah vagy a már említett Suburra),

hiányzik a helyzet mélyére nézésének igénye, a másik oldal megszólaltatása, az értékütköztetés.

Valamennyire minden szociodrámánál elgondolkodtató a kérdés: nem lett volna jobb egy dokumentumfilmben feldolgozni a témát? Ebben az esetben inkább az igen felé hajlok.

Manapság egy olyan korban élünk, ahol a populista retorika miatt az elesettek jogai folyamatosan szűkülnek. Ezért különösen fontos, hogy ilyen filmekkel felhívják a figyelmet arra, hogy az elítélteknek is vannak jogaik. A fontos és súlyos üzenet ellenére azonban nem szabad elmenni az On My Skin gyengeségei mellett. Egyrészt az eseménytelenség alaposan megnehezíti a film befogadását, amit csak fokoz az agyonhasznált mozgóképes eszközök alkalmazása, és az, hogy lényegében egy ember haldoklását követjük végig. Az egész filmélmény olyan volt számomra, mint a Genezis esetében: tudtam, hogy fontos alkotást nézek, éreztem is, de ez nem volt se élvezetes, se könnyű. Így pedig hiába az értékes üzenet, sajnos kevesen fogják tudni befogadni azt. Az igazságtalanság feldolgozásában viszont fontos pontot képez az On My Skin.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..