Fókuszban Moziban

A szokásos bűnök – Önkívület

Az Önkívület thrillerként elköveti mind a szokásos bűnöket. És sci-fiként is megmarad kihasználatlan jó ötletnek.

A Zuhanás, a Halhatatlanok és a Tükröm, tükröm rendezője, Tarsem Singh sci-fi-thrillerében egy öreg milliárdos (Ben Kingsley) új esélyt kap: mesterséges testbe költözhet haldokló porhüvelyéből, csak tartsa titokban az egészet – és vegye be piros tablettáit, különben hallucinációk kísértik. Milyen következményekkel jár az új élet? Mi történik, ha egy vénember újra harmincöt lesz? Vajon csak a gazdagoknak jár a lehetőség? Ezek lennének a kérdések – de ahogy a főhős, úgy a film sem „a jó kérdéseket” teszi föl.

Kár a remek testcserés ötletért. A hasonló koncepciókból a modern sci-fi újhullám számos megragadóbb (és izgalmasabb) művet alkotott: ilyen az Ex Machina, A holnap határa, a Feledés, még a Transzcendens is. Kell is, hogy az efféle kérdéseken elgondolkodtasson egy film, mert a fiktív „testcsere” rengeteg izgalmas, modern etikai dilemma analógiája lehet az arcátültetéstől az öregedés meggátlását szolgáló kísérleteken át az élet laboratóriumi létrehozásáig. Ahogy az Ex Machina összefoglalta az ember-android-MI kérdéskör populáris tételeit, úgy foglalhatná össze az Önkívület az orvoslásét. Nem lehet elégszer kimondani: a helyesebben „spekulatív fikciónak” nevezett sci-fi egyik feladata éppen ez, és ekként valóban áldás számunkra a sci-fi évek óta élvezhető mozis reneszánsza.

Különösen áldás a néhány pozitív darab (lásd Csillagok között). Az Önkívület azonban negatív: csaknem tudományellenes. Az egyetlen orvos karaktere a frankensteini toposzt idézi, s még gonosz is mellé; Őrült Kutató az abszurditásig. Az élet meghosszabbítására való törekvés bűnként ábrázoltatik (pontosabban: bűn által válik lehetségessé); a halál elfogadása, a beletörődés erényként. Talán túlzás, hogy így érzem, s csak én vagyok túlérzékeny a tudomány ábrázolására – de kellemetlen érzés maradt bennem. E szempontból a film a Csillagok között ellentettje.

Thrillerként is problémás az Önkívület. Damien (Ryan Reynolds) a megerőltetés nélkül örökké helyesen döntő jófiú fáradt példája: nem kételkedik, nem esik kísértésbe, nem habozik. Értem, hogy a film – nagyon helyesen – a súlyos morális döntések pozitív példájaként állítja őt elénk. De az ember legalább vívódjon! Mások két hétig nem alszanak egy munkahelyi gond miatt, Damien meg se ráncolja a szemöldökét. És a jófiút a múltja sem predesztinálja e szerepre: öregember énje a film elején vén, lelketlen iparmágnás; „manipulatív”, mondják róla; saját lányától is elhidegült. Nincs kapcsolat a két „karakter” között; Ben Kingsley és Ryan Reynolds két eltérő figura. (Ben Kingsley különben is túl jó ehhez a filmhez.)

Ebből aztán mindenféle további bajok származnak. Nehéz izgulni egy rendületlen főhősért, mert nehéz azonosulni vele. Lehetetlen komolyan venni a veszélyeket, amiken átesik (különösen ha – újabb szokásos bűnként – a golyók látványosan elkerülik a makulátlan főhőst, ő azonban tetszőleges szögből célba talál). A folytonosság hiánya Kingsley és Reynolds „Damienje” között pedig azt is megnehezíti, hogy utazásként (azaz: fejlődésként) fogjuk fel Damien megnemesülését.

Lehet, hogy valahol ott rejlenek azok a lelki tusák a montázsok között. Filmügyekben frissebb kedvesem meg volt győződve a mozi után arról, hogy Damiennek rengeteg önemésztésébe kerültek a döntései. Én úgy véltem, ezt ő képzeli a karakter mögé, és a film valójában utalást sem tesz rájuk. Apró vágásokat elemezgettünk. Vajon elég, ha egy műfaji film alapötlete gondolatébresztő? Elég-e az, ha rezonálnak bennünk a helyzetei és a kérdései utána? A kritikus szemében lenne a hiba? Ezek megint a jó kérdések.

Szóval – nem elég jó sci-fi, nem elég jó thriller. Az igazságosság kedvéért meg kell neki adni: vannak meglepő pillanatai. Egy-két sikerült másodperc az akciókban… És amikor Damien az új családjával törődik, abban mintha lélek is lenne.

Kritikus énem persze felhorgad és rávágja, hogy kisgyerekkel könnyű meleg pillanatokat elérni. Tiszta szerencse, hogy kutyájuk nincs. Mert azon kívül a műfajban szokásos többi bűnt szépen összefoglalta az Önkívület.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Ráadás és a Tárca rovatot vezeti. [email protected]

Hirdetés

Hirdetés