Kritika

Opportunisták – Looper – A jövő gyilkosa

Rian Johnson forgatókönyvíróként és rendezőként egyaránt jegyzett harmadik filmje ritka madár az utóbbi évek sci-fi palettáján. Se nem remake, sem nem K. Dick – egy eredeti, okos történet, ami mind a szemünket, mind az agyunkat kényezteti.

Bizony, bizony, ha a Beépülve és a The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek után még nem jegyeztük volna meg Rian Johnson nevét, most már igazán itt az ideje. Csavaros kis sztorit írt nekünk, ami a néhány logikai baki ellenére is csemegének számít a butábbnál butább sci-fik tengerében. A tudományos-fantasztikumot ezúttal az időutazás tematikája szolgáltatja. A történet szerint Joe (Joseph Gordon-Levitt) bérgyilkos, aki a jövőből visszaküldött hullajelölteket öl. Hogy munkája nyomait eltüntesse, meg kell ölnie saját idősebb kiadását is, azaz be kell zárnia a körét. Nem is lenne ezzel semmi gondja, ha korosabb énje (Bruce Willis) nem járna túl az eszén, és nem lépne meg, mielőtt még hűvösre tehetné. Az őszülő halántékú Joe-nak terve is van, hogyan ússza meg a dolgot – úgy, hogy kiiktatja későbbi főnökét, az Esőcsinálót (Pierce Gagnon).

Simán lehetett volna ebből a filmből két órányi üldözéses akciót csinálni, Rian Johnson azonban úgy döntött, ad inkább egy kicsit az intellektusnak is, itt-ott lelassítja az eseményeket, és folyamatos csihi-puhi vagy autós hajsza helyett fordít egy kis energiát a karakterek tisztességes megrajzolására vagy a motivációk boncolgatására is. Nagy előnye ez a Loopernek, az író-rendező jó arányérzékkel, remek ritmusban adagolja az információkat és az akciót, nem billen el a mérleg nyelve egyik irányba sem – és a film így marad 118 percen keresztül izgalmas és érdekfeszítő.

Mielőtt azonban abban kezdenénk reménykedni, hogy egy új Eredetet láthatunk, egy komoly hiányosságra is fel kell hívjam a figyelmet. Ez pedig nem Bruce Willis szuperciki sérója, hanem az azonosulás kérdése. Ebben a filmben nincs sok szerethető karakter. A főhős(ök) egy (két) opportunista gyilkos, aki egy pszichopata gyilkosjelölt gyerek megölésén/megmentésén fáradozik, a mellékszereplők szintén opportunista gyilkosok, a főhősnő (Emily Blunt) egy talán jó útra tért gyermekét korábban elhagyó anya – kinek lehet itt drukkolni? Nekem nem sikerült választanom. Talán mindüknek igaza van – és talán senkinek sincsen. Éppen emiatt a film vége nem tud igazán nagy hatást gyakorolni ránk – mivel nincs kinek szorítsunk, a végkifejletet csupán tudomásul vesszük, a katarzis pedig elmarad. Nem érezzük, hogy a főhös jó döntést hozott volna, csak azt, hogy hozott egyet – egy olyan döntést, amit az adott pillanat diktált. Ennek ellenére a Looper mindenképpen érdemes a figyelmünkre, mert szórakoztató, érdekes és eredeti.

 

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Jelenleg a Filmtekercs Vizuális Kultúráért Egyesület alelnökeként a Filmtekercs offline rendezvényeiért és partnerkapcsolataiért felel. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya