Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Kritika

Maradjon meg legendának – Örök szerelem

Az emberiség egyik legnagyobb tabujáról szóló Örök szerelem minden, csak nem felkavaró.

Kevés annál taszítóbb jelenség van a többség számára, mint a testvérszerelem: az evolúciós irtózat ellenére mégis kulcsszerepet kap az összes nagyobb mitológiában a vérfertőzés eme válfaja az egyiptomitól a görögön át a germánig. Az istenek vagy hősök gyakran lépnek házasságra és nemzenek gyerekeket annak ellenére, hogy testvérek – egyesülésük bizonyára a tökéletes egységet, az elválaszthatatlan, fokozhatatlan egyneműséget és nagyságot szimbolizálja.

Érthető, hogy a tiltott szenvedély kérdése a kezdetektől foglalkoztatja az emberiséget, hiszen mint minden tilalom, izgalmas – de hogyan viszonyulunk hozzá abban az esetben, ha földi halandók, ráadásul valós személyek követnek el vérfertőzést? Hogyan érdemes beszélni egy ilyen páratlan taburól? És két emberről, akik nem voltak különösebben nagyok vagy érdekesek – a vérfertőzést leszámítva? Az Örök szerelem főszereplői, Julien és Marguerite de Ravalet ugyanis tényleg éltek a 16-17. század fordulóján: francia nemes testvérpár voltak, akik gyerekkoruktól természetellenesen vonzódtak egymáshoz, és hiába próbálták őket egymástól elválasztani, még gyerekük is született. Természetesen végül kivégezték őket, megbotránkoztató történetük viszont legendaként azóta is él.

Csak sajnos nem ebben a filmben.

Pedig az ötlet nem kellett volna, hogy szükségszerűen kudarcba fulladjon. Az Örök szerelem forgatókönyve ugyanis eredetileg Francois Truffaut-nak készült, ráadásul a francia újhullám egyik legfontosabb forgatókönyvírója és Truffaut kedvelt alkotótársa, Jean Gruault írta. A projekt akkor nem valósult meg, a veterán művész pedig még éppen megélhette, hogy az inkább színésznőként tevékeny rendező, Valérie Donzelli és a főszerepet is vállaló Jérémie Elkaïm (a Szemünk fénye alkotópárosa) felújítsák a szkriptet: az Örök szerelmet 2015-ben mutatták be a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában, Gruault pedig néhány hónappal később halt meg 90 éves korában (vajon látta-e a filmet?).

Sajnos csak elképzelni tudjuk, Truffaut kezei között milyen mű születhetett volna a forgatókönyvből, de mivel a megvalósult darabnak a legnagyobb gyengéje a rendezői erőtlenség és ötlettelenség, megkockáztathatjuk, hogy ennél biztosan jobb. Az Örök szerelem ugyanis minden, csak nem megbotránkoztató és nem legendaépítő. Illetve persze, kényelmetlennek kényelmetlen látni Julien és Marguerite szerelmét, de ma, a Trónok harca korában ennél már edzettebbek vagyunk a botrányos képsorokra. Ez a film viszont egyszerűen annyira lapos és szépelgő, hogy az incesztus szó csak a film utolsó harmadában hangzik el, a testvérszerelem pedig egyszer sem. Senki nem nevezi nevén, ami történik. Gördülékenyen követik egymást az események, de a végzetszerűség, az elemi erejű, tragikus nagyjelenetek csak nem akarnak jönni – ahogyan arra is hiába várunk, hogy a látottak bármiféle érzelmet vagy viszonyulást váltsanak ki a nézőből a szurkolástól az izgalmon át az undorig.

A film elsősorban a testvérek szabadságvágyát, Bonnie és Clyde-szerű ámokfutását akarta érzékeltetni, de ezt nehéz úgy, hogy egyáltalán nincs benne dráma. Elejétől a végéig tökéletesen kiszámítható, egyetlen váratlan fordulata sincs, a fiatalok szerelmének a különlegessége, azaz az állítólagos elválaszthatatlan egységük pedig csak a film legvégén kap egy szép, átérezhető szekvenciát. A fő probléma az, hogy az Örök szerelemben nincsenek jellemek: csak funkciók, ahogyan egy mítoszban – vagy egy ilyen, szájról szájra terjedő legendában lenni szokott. A főszereplők: szerelmesek. A pap: erkölcscsősz. A legendák viszont ritkán működnek a vásznon akkor, ha nem dúsítják fel mellékszálakkal, plusz motivációkkal, bármivel. Itt ez nem történik meg; az alkotók hűen követik az eredeti sztorit, ami így élvezhetetlenül üres marad.

Két jelkép mozog a vásznon, akik nem győznek meg arról, hogy van értelme újramesélni a történetüket.

Az általános hiányérzetet a jellemek kitalálatlansága mellett a lebegő idő is súlyosbítja: az Örök szerelem kínosan ügyel rá, hogy azonosíthatatlan időpontban játszódjon, ami nyilván a történet kortalanságát hivatott érzékeltetni, végeredményben viszont inkább zavaró az eldöntetlensége; a semmiben lóg az egész. Az Örök szerelem ebben a formájában olyan, mintha a Julienről és Marguerite-ről szóló Wikipedia-szócikket illusztrálná – hiába a kellemes formanyelve, a tabutéma félvállról vett, romanticizált és minden vívódást, borzadást nélkülöző tálalása és a „mindent elsöprő érzelmek” standardizálttá, lélekmentessé egyszerűsítése nevetségesen gyermeteggé, hatástalanná és hatalmas kihagyott lehetőséggé teszik. Mindenki jobban járt volna, ha Marguerite és Julien története megmarad félig elfeledett legendának.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..