Kritika

Őrült romantika – Napos oldal

08silverliningsplaybookDavid O. Russel legújabb műve kétségtelenül könnyedebb hangvételű, mint a két évvel ezelőtti A harcos című életrajzi filmje. Az Oscar-jelölések pedig, ha mást nem is, annyit sugallhatnak nekünk, hogy nem egy tipikus romantikus komédiával találkozunk majd a mozik andalító sötétjében ülve.

Egy adaptált forgatókönyvről van szó – az egyik jelölést éppen ebben a kategóriában szerezte –, de legnagyobb szerencsénkre nem csináltak a könyvből hollywoodi giccset. Persze a happy end elmarathatatlan, és számos műfaji klisé megjelenik, de a cinikus hangvétel, a fergeteges dialógok és a szerethető karakterek mégis élvezetessé teszik a történetet.

121116_MOV_SilverLiningsPlaybook.jpg.CROP.rectangle3-large

Pat (Bradley Cooper) éppen saját felelősségére szabadul egy elmegyógyintézetből, ahol 8 hónapot töltött. Ez idő alatt nemcsak tanári állását, de a házát és vele együtt feleségét is elveszítette. Szabadulása után mindent megtesz, hogy formába lendüljön, és visszahódítsa az egyébként csalfa Nikkit. Az élet furcsa fintora, hogy Pat számára éppen a rögeszméitől való szabadulás válik rögeszmévé, és észre se veszi, hogy küzdelme az istenített nőért nemcsak hiábavaló, de káros is. Mégis sokáig ő jelenti az egyetlen dolgot, ami miatt még érdemes lehet élni. Kiszabadulva jobb híján a szülőkhöz költözik, akik kissé álszent módon, de őszintén és tiszta szívvel próbálnak segíteni elesett gyermekükön. Megismerünk néhány barátot és a tökéletesnek látszó bátyót (Shea Wigham) is. Ahogy az események zajlanak nevetéstől fájó hassal ébredünk rá, hogy mindenki bolond ebben a családban, de talán az egész világ megőrült, a különbség csupán annyi, hogy Patnek papírja is van róla.

THE SILVER LININGS PLAYBOOK

Bolond az apa (Robert De Niro), hiszen egy babonás olasz bukméker aligha lehet épelméjű. Mániákus a mama (Jacki Weaver) hiszen három dilis digó mellett még a pápa is elvesztené hidegvérét. Ronnie (John Ortiz) a régi barát beleőrült a családdal és munkával járó felelősségbe, Danny (Chris Tucker) az új barát pedig a hajvágásba. A lány pedig, akit a sors természetesen nem véletlenül sodort Pat útjába, a lehető legjobb értelemben véve ugyan, de teljesen zakkant. Tiffany (Jennifer Lawrence) is elvesztette kedvesét, s noha a férj értelmetlen halála jóval tragikusabb, mint Pat bánata, a lány megpróbálja elfogadni a helyzetet és azt az embert is, akivé mindezek miatt vált. Már az első pillanatban tudjunk, akár csak hőseink, hogy ez a találkozás szerelemmel ér majd véget, addig is számtalan bizarr párbeszéden és mókás már-már groteszk jeleneten át vezet az utunk, a jól megérdemelt happy endig.

Filmnyelvileg nem kapunk semmi szokatlant, de a színészek játéka, a tragikus áthallások ellenére is könnyed és szórakoztató párbeszédek, és a szeretnivaló sztorinak köszönhetően még a kissé bárgyú befejezesét is megbocsájtjuk. Ha igazán őszinték vagyunk magunkkal, egyikünk sem tagadja majd le azt a kis belső hangot, ami magányos óráinkon szórakoztat minket. Egyszóval mindannyian kicsit flepnisek vagyunk, így hát akarva akaratlanul olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik közt „normálisak” lehetünk. Russel filmje bohókás hősei miatt válik igazán hatásossá.

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..