Zhang-ke Jia Ősi folyók című filmjében az időről, az elszeparálódásról mesél képeslapnyi jelenetekben adagolva történetét, amit a kínai hétköznapok szociográfiai érdeklődésű képsoraival tesz érdekesebbé.
Zhang-ke Jia nagy rendező, a kínai filmtörténet úgynevezett „hatodik generációjának” egyike. Illetve azon kínai direktorok egyike, akit Európában is jól ismerünk a sikeres fesztiválszereplései miatt. Többek között 2013-ban A bűn érintése című filmje legjobb forgatókönyvnek járó díjat kapott Cannes-ban, de korábbi nagyjátékfilmjei – Platfrom (2000), The World (2004), Csendélet (2006) –, és dokumentumfilmjei is mind bemutatásra kerültek különböző európai fesztiválokon. A korai filmjei „underground” alkotások, vagyis függetlenfilmeknek számítanak a kínai állami filmgyártás kikerülése miatt. Már sikeres rendező volt, amikor végre engedélyezték negyedik filmjének forgatását. De az állami támogatás nem változtatta meg szerzői kézjegyét, legutolsó, 2015-ös, Ősi folyók című alkotása szintén bekerült a Cannes Filmfesztivál programjába.
Az Ősi folyók olyan, mintha egy halom képeslapot szórna elénk a rendező. Nemcsak mert a film három távoli időegységre tagolódik, hanem mert a jelenetek fűzése is esetleges, sokszor dokumentarista, vagy a történet előhaladását nem segítő, rövid betétekkel tarkított. Ettől a film még lassabb, szaggatottabb, ami tökéletesen passzol ahhoz a tartalomhoz, amit el akar mondani. A történet egy elhagyott anya körül forog, akit Zhao Tao játszik. Az eredetileg tánctanárból lett színész először a Platform című filmben tűnt fel, majd utána biztos helyet kapott Zhang-ke Jia összes filmjében. Az Ősi folyókban pedig központi figurává válik. Már amennyire van központja ennek a szétesést, elszigetelődést, és elmúlást bemutató filmnek.
A film első harmada az ezredfordulón játszódik Fenjangban, a rendező szülővárosában, amikor Tao két fiú barátja közül kénytelen az egyikőjüket kiválasztani. 1999 a boldogság éve: Tao énekel és táncol, boldognak tűnik a barátaival. Amikor elkezdődik a szerelmi vívódás, egyetlen kedves pillanatot sem látunk; az egész folyamat szaggatott és fájdalmas. Sokkal inkább a megszerzésről, mint a megszeretésről szól. A film formailag teljes mértékben követi a nehézkes érzéseket darabosságával: kiragadott, rövid epizódok, vontatott párbeszédek, illetve sok szociográfiai érzékenységű kép Kínáról. Percekig bámuljuk a rossz földúton megrekedt szenesautót, majd vágás, és a fiúgyermek születése következik. Ráadásul Tao mosolyra fagyott, viaszos arca keveset árul el a nő a lelki folyamatairól.
A film egyben Kínai gazdasági megugrását is bemutatja, a következő epizód már 2014-ben játszódik, amikor az egyik barát bányászként vergődik, a másik igazi hatalmas lesz. A közös fiú pedig csak egy látogatás erejéig lehet az anyjával a nagyapa halála kapcsán. Ez az elmúlás, az elszigetelődés éve. Anya és fia között ugyanúgy visszafogott érzelmi kapcsolódás van. A Shanghai-ba visszavonatozó anya és fia hosszú hallgatásokkal ismerkedik és készül az elválásra.
2025-be kerülünk, a fiúból felnőtt lesz, aki apjával Ausztráliában él. A képzeletbeli jövőben a szeparáció totálisan eluralja a szereplőket. Nem csak a családját, a kultúráját is elvesztett fiatal egyáltalán nem találja helyét az életben. Célok és értékek nélkül létezik az apja szuper-villájában, akivel semmilyen szinten nem ért szót, ugyanis az apa kínaiul, a fiú csak angolul beszél. Ugyan szimbolikus jelentőségűnek értékeltem, mégis ez a film legzavaróbb furcsasága, hogy a fiú, aki 14 éves koráig kínaiul beszélt, s az apa, aki 11 éve él külföldön, teljesen elszeparálódtak nyelvileg: fordítóprogramra vagy tolmácsra szorulnak, amikor komolyabb tartalmat kívánnak megosztani egymással – bár a kommunikáció így is teljes mértékben sikertelen marad.
Zhang-ke Jia filmjéről leginkább azt tudom mondani, hogy érdekes. Egyrészt a formanyelv, amivel kísérletezik, ugyan szétesős, de koncepció által vezérelt. Másrészt Kína mindennapjainak képei, amit közvetít, megszerkesztettsége ellenére is életszagúan jönnek át. Zhang-ke Jia esetében ez a fajta filmes kommunikáció egyáltalán nem új, A bűn érintése is több összefűzött, lazán kapcsolódó történetből áll, sokszor jelenségeken elmerengő képsorokkal. Mégis az Ősi folyók összességében kifejezetten nehézkes marad, ügyetlen rendezés érzetét kelti.
