Kritika

Öt férfi, egy rablás, sok gond – Kutyaszorítóban

Quentin Tarantino első rendezése első forgatókönyvéből a Kutyaszorítóban. 1992-es az alkotás, de május 10-től újra beküldik a magyar mozikba, hogy azok is megnézhessék, miből nőtte ki magát Hollywood legfüggetlenebb rendezője, akik csak az ebből kibújt filmeket ismerik. És persze azért, hogy újra felidézhessük az élményt.

Sokan tévesen hiszik, hogy Tarantino első műve a Ponyvaregény. Pedig az 1994-es mozi előtt megírta a Tiszta románc és a Kutyaszorítóban forgatókönyvét, utóbbit pedig le is forgatta. Méghozzá nem is akárhogyan. Az akkoriban nem éppen szokványos stílusú és történetvezetésű film – bár a mozipénztáraknál nem teljesített a legfényesebben, a VHS-nek köszönhetően igazi kultusza alakult ki. A sztori egyébként faék egyszerűségű: öt férfi megpróbál kirabolni egy ékszerüzletet csodás gyémántok reményében, de a rendőrök idejekorán odaérnek, így felmerül a gyanú, hogy tégla van a bandában – innen kezdve nagyjából 1 óra 20 percig egy raktárban vitatkoznak azon, vajon melyikük lehet az. Időközben azért megismerjük a szereplőket is (akik egymásról semmit nem tudnak, álneveket használnak, csupán a megbízót ismeri mindenki): ki miért és hogyan került a csapatba. Hogy mi a vége, legyen titok, de Tarantinót ismerve természetesen fröcsög a vér, ropognak a fegyverek, a pszichopaták öldökölnek, és megindító képsorokat is kapunk.

A film erősen emlékeztet a Ponyvaregényre: a stílus, a sztori, a történetvezetés mind-mind fellelhető a későbbi opuszban. Ezt a mozit látva lesz teljesen tiszta, mennyire erős rendezői kézjegyek ezek. Mindig alvilági figurák tusáját látjuk; mindig borzasztó mocskos szájú stílusban; mindig időbeli ugrálással – és persze mindig rengeteg szöveggel.

Tarantinónak nagyon sok gondolata lehet a világról, mert minden filmjében nagyon sarkos véleményeket ad a szereplői szájába.

Itt például Mr. Pink magyarázza el társainak, miért nem tartja fairnek a borravaló osztogatását, amikor egy vendéglőben ülnek. Tehát Tarantino mindazok ellenére, hogy csupa mocskos alakról készít filmet, valahol mindig keresi a társadalmi konfliktusok feltérképezésének lehetőségét/megoldását. Bár a Kutyaszorítóban esetében érezhetően túl sok gondolatot akart belepréselni a játékidőbe, így némileg vontatott és leheletnyivel szétesőbb, mint a Ponyvaregény. Persze nem szép állandóan a rendező legnagyszerűbb filmjéhez hasonlítgatni, hiszen önmagában is megállja a helyét, de 2 év alatt láthatóan sokat fejlődött Tarantino érzéke, ha arról van szó, hogyan egyensúlyozza ki a szövegelést és az akciót.

Továbbá elképesztő látni, hogy rémesen egyszerű sztorikból milyen ügyesen vág izgalmas filmet, amiben a néző csak kapkodja a fejét. Ki halt meg? Mikor? Ki lőtte le? Mi történt valójában? És ki a beépített ember? Az időbeli ugrásokkal mesterien húzza fel a néző idegeit és érdeklődését, és mikor kiderül a titkos személy kiléte, akkor is marad nyitott kérdés: a többiek mikor jönnek rá? Csúcsra járatja a sztori csavargatását, hogy végül egyértelműen és gyönyörűen simítsa el az összes szálat.

Ezek mellett pedig beválogatta a legmenőbb maffiózó-arcokat: Harvey Keitel az érző szívű gyilkos szerepében egészen parádés, Michael Madsen imádnivaló pszichopata, Steve Buscemi pedig – bár számtalan függetlenfilm nagyszerű untermanje –, megkockáztatom, ez élete alakítása. Pedig a jelenetei java részében csak őrjöng. De azt nagyon jól csinálja. Tim Rothban pedig van valamilyen belülről fakadó sárm, ami miatt szívesen nézi az ember, játszhat akármit. Mr. Narancs szerepe pedig remekül passzol hozzá.

És ne feledkezzünk meg a film soundtrackjéről sem!

Tarantino hajlamos zseniálisan válogatni a zenéket a filmjeihez, amelyek egyébként itt szerves részét is képezik a történetnek: rádióban hallható régi slágerekről beszélgetnek több jelenetben is, és szerencsére meg is hallgathatjuk azokat. Egyszerűen sose lehet megunni azt a paradoxont, amikor lélekemelő slágereket hallva ölik halomra egymást a rosszfiúk.

Bár a film nem annyira pörgős, mint a szenzációs Ponyvaregény, de a rendező- és írózseni már itt megvillantotta elméjét és hozzáértését. A szövegek értelemtől és humortól átitatottak, az akció Tarantinóra jellemző, a történetvezetés csavaros. Persze azóta láttunk már ezer meg egy erre hajazó filmet, de ilyet, mint ez, egyet sem. Ezért érdemes újra és újra megnézni.

Moldován Tünde

Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..