Kritika

A barátság megtartó ereje – Our Friend

Gabriela Cowperthwaite Our Friend című filmje pátoszmentesen és hitelesen képes életre kelteni a Teague család kivételes emberi helytállásának igaz történetét.

A brazil származású rendező, Gabriela Cowperthwaite szerzői kézjegyének tekinthető, hogy filmjei történetét rendszerint a valóságból meríti. A rendező, miközben megismerteti ezeket a történetek a szélesebb közönséggel, elsősorban arra törekszik, hogy a bemutatott személyes sorsokon keresztül beemeljen a köztudatba és párbeszédet kezdeményezzen sokszor kibeszéletlen társadalmi, kulturális, politikai vagy éppen az élővilágunkat érintő releváns kérdésekről.

Metódusa mind a dokumentum, mind pedig játékfilmjeire igaz, Cowperthwaite azonban elsősorban dokumentumfilmesként lehet ismerős.

A legnagyobb kritikai visszhangot és anyagi sikert elkönyvelhető 2013-as Blackfish című dokumentumfilmjének címszereplője Tilikum, a világ legnagyobb fogságban tartott kardszárnyú delfinjének a történetét dolgozza fel, akit több évtizedig kínoztak, és aki három ember haláláért is felelős volt. Korábban forgatott dokumentumfilmet mexikói drogkartelekről, a társadalomtól leszakadó szegénynegyedek lakóinak mindennapi küzdelmeiről és tengerészgyalogosokról. Emellett producerként részt vett a 2000-es évek elején bemutatott Disaster Tech című többrészes dokumentumsorozatban, amely az amerikai történelem legnagyobb emberi gondatlanságból eredő katasztrófáival foglalkozott. A 2017-es életrajzi háborús drámája a Megan Leavey után, ismét játékfilmes eszközökkel mesél az Our Friendben Matt, Nicole és Dane barátságáról, egymásért való felelősségvállalásukról.

Az Our Friend az Esquire 2015-ös, díjnyertes The Friend: Love Is Not a Big Enough című írásán alapszik, amelyet maga a történet főszereplője, Matt Teague írt. Matt és Nicole boldogan élnek kislányaikkal, amíg ki nem derül, hogy a nő testében teljesen elburjánzott a rák és már csak hónapjai vannak hátra. A diagnózis után a házaspár régi barátja, Dane odaköltözik a családhoz, és onnantól kezdve minden idejét, figyelmét és energiáját nekik szenteli, hogy ahol csak tud, segíthesse őket ebben a helyzetben.

A film cselekménye közel tizenöt évet ölel fel, amely során megismerhetjük hármasuk barátságának kezdetét az életüket formáló válságokon és örömteli pillanatokon keresztül egészen Nicole haláláig. A rendező, az időfelbontásos elbeszéléstechnika használatával naplóbejegyzések formájában villantja fel a főszereplők életének meghatározó pillanatait. A viszonylag rövid, egymás után sorjázó, töredékes hatást keltő jeleneteknek köszönhetően

a film elkerüli azt, hogy hosszan elnyújtott pátoszba vagy öncélú szentimentalizmusba forduljon a történet.

A vágó munkáját dicséri továbbá az is, hogy sikerült elhagyni, az Our Friendhez hasonló családi tragédiákkal foglalkozó történetek hatásvadász és elkoptatott dramaturgiai megoldásait. Ezek a filmek ugyanis sokszor élnek azzal a felemelő, de mára már inkább csak klisébe fulladó megoldással, hogy az adott halálos beteg szereplő bakancslistás kívánságait és ezek beteljesülését egy látványosan összevágott, valamilyen pop slágerrel kísért montázsszekvenciában mutatják meg. Bár az Our Friend is tartalmaz egy ehhez hasonló montázst, ezt azonban csak nagyon röviden és mintegy mellékesen teszi. Jó érzékkel nem ide helyezték az alkotók a film érzelmi csúcspontját.

A színészek hitelesek, képesek közvetíteni az egyes karakterek önmagukkal és a környezetükkel kapcsolatos érzelmi vívódásait. Az eddig jobbára bugyuta vígjátékokból ismert Jason Segelt kifejezetten jó volt látni a finomabb és árnyaltabb kvalitásokat kívánó, jó szándékú, de a magánéletben nem mindig szerencsés késő harmincas útkereső szerepében. Dakota Johnson karaktermegformálása szépen megjeleníti a sorsával megbékélő erős és öntudatos nőt, aki ameddig csak ideje engedi, mindig igyekszik perspektívát adni a környezetében élőknek.

Casey Affleck jelenléte azonban sajnos elmarad Johnson és Segel játékától,

rombolja az egyébként igényesen, szépen összerakott alkotást. Egy idő után kifejezetten zavaróvá válik Affleck alapvetően három alappillérre felhúzott és ezeket variáló színészi játéka: folyamatos motyogása, riadt pillantásai, valamint a cselekmény szerint értelmezhetetlen, eső elől menekülő, görnyedt testtartása.

Nicole fokozatos leépülése, az ő elkerülhetetlen tragédiájának az elfogadása, ennek kommunikálása a gyerekekkel, és a nőt odaadóan ápoló két férfi küzdelmei mellett, az eredeti újságcikk címének is megfelelően, a film inkább a barátság felől közelít az eseményekhez.

Az Our Friend akkor lesz igazán elemében és a legemlékezetesebb pillanatokat is akkor képes nyújtani, amikor a szereplők utánanyúlnak az éppen mindenki más által elutasított, kiszolgáltatott barátjuknak. A komikum és a tragédia egyszerre lesz jelen a történetben, azonban egyik sem megy a másik rovására, megfelelő adagolásukkal

sokszor válnak felemelővé vagy jó értelemben véve megmosolyogtatóvá a sötét színezetű jelenetek.

Az apró töredékes jelenetek az élet teljes spektrumát körbejárják, a tragikus központi motívum mellett ugyanis megismerhetjük a szereplők gyengeségeit, botlásait, amelyek még közelebb képesek hozni a látottakat, és kerek egésszé formálni a mozaikos darabokat.

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés