Moziban

Óvakodj a mexikói mumusnénitől! – A gyászoló asszony átka

Nyikorgó ajtók, ártalmatlan démonok, semmi vér – csak nem egy újabb tré horrorfilm? A gyászoló asszony átka (The Curse of La Llorona) magán viseli mindazt, ami miatt megújulásra vár ez a műfaj.

A filmes univerzumoknál a Marvel jár az élen: mikor látszott, hogy beindul a szekerük, hirtelen felbukkantak a lelkes másolók, akik azt hitték, a recept újrázásával a siker is megismételhető. A Sony Pókembere már belebukott ebbe, a Universal szörnybrigádja már a startmezőnél feladta, a DC pedig most kezdi összeszedni magát igazán. A Warner a DC mellett azonban működtet egy másik filmes franchise-ot is, ami nagyon lazán kapcsolódó filmekből áll, és igen jövedelmező a maga léptékében.

A Démonok között volt az alfája és omegája ennek a sorozatnak. Az „igaz történeteken alapuló” szellemesdit James Wan profin rendezte meg, és sajnos egyúttal egy receptet is kreált a lusta horrorfilm-készítőknek. Ez egyből látszott az első spin-offon, az Annabelle-en, ahol a kreativitást teljesen mellőzték, és egy babától kellett félnünk, aki egy helyben ül. Még inkább szembetűnő volt Az apácánál, melynél egyértelműbb volt, hogy csak két módon képesek a James Wan stílusát utánozni vágyók feszültséget kelteni. Először is vesznek egy rémet, aki lehetőleg minél csúnyább kell, hogy legyen, majd jöhetnek a jump scare-ek. Igazi fojtogató félelmet ezzel a módszerrel azonban képtelenek kicsiholni.

A gyászoló asszony átka azt is bebizonyítja, hogy nemcsak egy kaptafára gyártott, de még következetlen is ez a Démonok között-univerzum.

A legújabb démonos horrorfilmben Michael Chaves rendező egy mexikói rémmesét vett alapul és álmodott nagyvászonra. A La Llorona történetével a rossz gyerekeket ijesztgették, akik ha nem viselkednek, eljön értük az édesanya, aki vízbe fojtotta fiait, és velük is hasonlóan fog elbánni.

És nem vicc, eljön a pityergő néni, aki leginkább egy menyasszony és egy kétségbeesett Kiss-rajongó keresztezéseként aposztrofálható.

Menten megjelöli hősnőnk, a gyerekvédelemnél dolgozó Anna (Linda Cardellini) gyerekeit, hogy aztán válogatott módokon próbálja vízbe fojtani őket.

Mint általában, itt sem az alapötlettel van a gond. Feldobnak egy szituációt, de a szellemi munka az írók részéről meg is állt a rém kitalálásánál. Onnantól pedig tetszőlegesen felcserélhető lesz az antagonista bármilyen démonnal, hisz mind ugyanazt tudja: odalépnek hőseinkhez, rájuk üvöltenek majd falhoz csapják őket, de nem halálosan. Kizárólag a mellékalakokat szabad megölni ezekben a filmekben, a főszereplőkkel csínján kell bánni, hisz mégsem akarják azt a 18-as karikát.

Így válik a kísértés inkább hosszú csesztetéssé.

La Llorona képességei ugyanis itt sincsenek elmagyarázva. Véletlenszerűen teleportálgat, tűnik fel itt-ott-amott, máskor pedig lassan sétál szereplőink felé. Irracionális elvárás lenne a készítők részéről, hogy féljünk, hiszen nincs átadva az a keretrendszer, amiben értelmezhető lenne a szituáció. A teljhatalmú túlvilági lény ugyanis meglepően sikertelen a gyerekek kinyuvasztásában, legyőzéséhez pedig a legtriviálisabb eszközre van szükség.

Suspiria-hét: Hogyan mentsük meg a horrort?

Ha legalább lennének olyan karakterek, akikért szorítani lehet, máris repülne az idő a skatulyából előrántott főgonosszal. Linda Cardellini egyébként egy olyan színésznő, aki el tudna vinni a hátán egy filmet. Látszik rajta, hogy képes hozni a gyerekei féltésétől lassan becsavarodó egyedülálló anyát, de nincs miből dolgoznia, mert a szkript csak két mondat mélységet adott a karakterének. Inkább a sminkesekre bízták a figurát, akik kellő mélységű árkot firkáltak a szeme alá, hogy megviseltség látszatából csillagos ötösre vizsgázhasson. Gyerekeit szintén olyan ifjú színészek alakítják, akik egy-két jelenetet nagyon ügyesen oldanak meg, miközben a forgatókönyvírók a legbutább döntésetek írják szerepeiknek.

Vajon tényleg nem érdemes elmondani édesanyjuknak minél hamarabb, hogy egy démonnéni terrorizálja őket?

Biztosan megkockáztatná a kislány, hogy elérje a babáját a kinti teraszon, miközben a gyászoló asszony rá leselkedik? A súlyos szemforgatások közepette azonban az utolsó harmadban felbukkanó unortodox ördögűző (Raymond Cruz) hoz pár szórakoztató pillanatot számunkra faarcú beszólásaival.

A Démonok között univerzum új darabja aligha kapcsolódik az előző filmekhez. Korábban a James Wan által felvezetett pár percre megjelenő rémek kaptak saját sztorikat, itt viszont a mexikói folklórból emelték be ezt a figurát és züllesztették Az apáca szintjére. A franchise súlypontja korábban Wan első filmje volt, de azóta ez a helyzet is változott.

A gyászoló asszony átka egyedül az Annabelle-filmekhez köthető valamilyen módon:

a horrorhoz, ami idén a harmadik részénél tart. Lassan inkább Annabelle-univerzumként kéne hivatkozni erre az egész projektre – az legalább minőségjelző is lenne ezekre a pénzért kuncsorgó utánérzésekre.

A siker valószínűleg töretlen lesz A gyászoló asszony átka után is, hiszen egy nagyon kiszámítható, kizárólag jump scare-ekre épülő, PG-13 korhatáros horrorfilm – a plázamozinézők pedig ezen is fel-fel ugrálnak majd a hangos zajok miatt és észrevétlenül tévesztik össze a horrort a vidámparki szellemvasúttal. Az igénytelenség a keresleti és kínálati oldalon találkozik egymással, de a héja-nász még nem indult meg az avar irányába. Majd ha a rézfaszú bagolyból is filmet csinálnak, talán akkor…

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett. Az írás mellett egy filmes rádióműsorban is próbálgatja szárnyait.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..