Kritika

Tengerparti séta a pokolban – Pacifiction

Albert Serra katalán rendező új filmjében Benoit Magîmel egy karizmatikus politikus szerepében, fehér öltönyszettben vonul végig a francia polinéziai Tahiti lélegzetállítóan gyönyörű helyszínein. A politikai thrillerként hivatkozott Pacifiction egyszerre szofisztikált és brutális, visszafojtott lélegzettel nézős és unalmas, de a leginkább mozivászonra való dolog, amit az utóbbi időben láttunk.

A politika olyan, mint egy diszkó: ember lézengenek együtt a sötétben, miközben egymásra sem néznek – mondja a főszereplő egy indokolatlanul sok ideig mozdulatlanul álló fehér luxusautó volánja mögül. De Roller (Benoit Magîmel) a francia kormány hivatalos reprezentánsa, aki finom modorát, lehengerlő karizmáját és a franciák nosztalgikus melankóliáját segítségül hívva teremt harmóniát a sziget közössége és a hatalom érdekei között. A közkedvelt főbiztos és kaszinótulajdonos tenyere hol simogat, hol üt, homályos intrikáit nem mindig értjük, pozíciójának fontosságát azonban annál inkább.

Ez a pozíció azonban meginog, amikor elkezd elterjedni egy pletyka a szigeten, miszerint a part közelében állomásozó tengeralattjáró a franciák atomfegyver-kísérleteinek újrakezdését jelzi. A helyi vezetők eltökéltsége, egy francia admirális (Marc Susini) és egy portugál diplomata (Alexandre Melo) jelenléte pedig egyre növekvő paranoiát szül az addig mindent kézben tartó De Roller-ban.

A Pacifiction története tulajdonképpen ennyi, mégis olyan élmény, mint egy délutáni lázálom a pokol legkényelmesebb lakosztályának királyi méretű ágyán. Nem kell kapkodnunk a fejünket sehová, nincs más dolgunk, mint elmerülni ebben a 165 percig tartó tripben kifogástalan főszereplőnk oldalán.

Serra a mindenkori gyarmatosítás és a modernkori turizmus hatásait felvillantva, Lynch vizuális és Pakula szellemi örökségét egyszerre integrálva tárja a szemünk elé ezt a Tahitinek keresztelt, mérgezett paradicsomot.

Itt senki sem beszél nyíltan, minden hallgatólagos vagy kimondatlan, és pont ez az ismeretlen hatalom, a kis főnökök mögötti nagy főnökök láthatatlan jelenléte teremti meg a politikai thrillerekre jellemző paranoiát. A Pacifiction konfliktusát csak annyira értjük, amennyire értenünk kell ahhoz, hogy a filmet ne illesse az öncélúság kritikája. A párbeszédek pedig úgyis érdekesek, hogy valódi tétjük tulajdonképpen csak a karakterek számára ismert, a néző elől rejtve marad.  

A zongoratanárnőben és A gyűlöletben hírnevet szerzett Magîmel karakterének társaságában bámuljuk a kaszinó táncosait, kétes hátterű figurákkal való találkozókon veszünk részt vagy éppen végignézzük, ahogy prostitúcióra készülő nők hajóznak el a naplementében. S bár végig vele vagyunk, Rollert sosem látjuk saját intim terében, mindig publikus helyeken, a kaszinó dolgozói, barátai vagy éppen ellenségei mellett találkozunk vele. Egyetlen kivétel talán, amikor Roller a tahitii Pahoa Mafagafanu által játszott Shannah teraszán ül. Ketten vannak, a férfi kezében egy fekete jegyzetfüzet és arról mesél a nőnek, hogy mától ő lesz a szeme, füle és szája, és erről csak ketten tudnak majd. Shannah egy, a kaszinóhoz tartozó hotelben dolgozik, titkos kinevezése pedig a kiválasztottság érzését adja a nőnek.

Viszonyuk természete nehezen kódolható, ezáltal a film egyik legizgalmasabb szála.

Serra filmjét végig átszövi az erotika, tele van állatias mozdulatokat végző táncosokkal, kiéhezett tengerészekkel, félmeztelen nőkkel, és ahogy minden mocskos bizniszben, a kaszinóban is árucikk a szex, ezt mégis csak érezzük, megmutatva nem látjuk. Roller úton egy diplomáciai találkozóra, egy magángép fedélzetén azt meséli Shannának, hogy ahhoz, hogy a közösség érdekében racionálisan gondolkodhassunk, el kell hagynunk a testet és el kell távolodnunk az érzelmektől. Mindeközben felülről nézi a szigetet és madártávlatból eltörpült lakóit, akiknek otthona a Roller-féléknek köszönhetően vált különböző érdekeltségű hatalmak játszóterévé.

A kolonializmus és a nukleáris háború csak díszlet, Serra beszédes című filmje a mindenkori hatalomról szól, arról, hogy nincs jó és rossz, mindenki játékos a kaszinóban vagy táncos a diszkó sötétjében. A filmben járkáló karakterek egyszerre reálisak és hologramszerűek, a trasznemű nő Shannahtól egészen a Buharov-filmek őrült karaktereit idéző admirálisig. S bár tudjuk, hogy amit látunk, az a filmbeli valóság, de a második óra után felmerül a kérdés, hogy mi van, ha mi, nézők is Roller paranoid víziójának foglyai vagyunk?

Serra filmje csodálatos színészi gárdával az élén látszólag csuklóból rúgja fel a narratív konvenciókat és mindenféle didaktikusságot mellőzve villant fel nagyon aktuális társadalmi problémákat. Nem véletlen, hogy a Pacifiction a cannes-i premier után a Cahiers du Cinéma legjobb filmje lett 2022-ben. Magimel eggyé válik karakterével, Artur Tort operatőr lélegzetelállító képeiben van valami hipnotikus és vészjósló, és legalább három percenként látunk valami olyat, ami miatt eltörpül az embert próbáló játékidő hossza.

A Pacifiction három alkalommal látható a magyar mozikban a Cinema Niche forgalmazásában. Vetítések:

  • 2023. március 25. szombat 20:00 Toldi Mozi
  • 2023. március 31. péntek 19:00 Apolló Mozi, Pécs
  • 2023. április 16. vasárnap Uránia Nemzeti Filmszínház

Incze Kata

Incze Kata 2018-ban végzett a kolozsvári Sapientia filmkészítés szakán, mester tanulmányait is ott folytatta. Jelenleg diplomafilmjét készíti, rendezőasszisztensként dolgozik és rendszeresen publikál a Filmtetten is. Szereti a hollywoodi reneszánszt, az amerikai független filmeket és mindent, amiben sokat beszélnek és mégis izgalmas.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!