Kritika

Miénk a végtelen idő – Palm Springs

Késői felnövéstörténet, szerelmi sztori, időhurkos sci-fi/fantasy és vígjáték egy csomagban? A Palm Springs sokat vállal, a jól ismert koncepciót pedig lökött poénokkal oldja.

Kevés romantikus vígjáték mutatja be a pár összejövése utáni eseményeket, amikor a közös élet zajlik, és a monoton, egymástól alig megkülönböztethető hétköznapok váltják egymást. Ez az időszak a kapcsolatok igazi próbája. Az együttélés ugyanis nem lehet tele illúziókkal, ott beköszön a realitás a romkom világába is, és ez sokak számára lehet rémisztő, hiszen az idilli és fiktív románcokban, melyet Hollywood okádott ránk az elmúlt évtizedekben, nem ezt láttuk.

Egyszerre izgalmas, kockázatos, ismerős elemekkel teli, egy idő után megszokott, és (remélhetőleg) hosszú életszakasz ez. És mi van akkor, ha ezt az élményt a pár már az összejövés előtt megéli?

A Palm Springsben látható leendő szerelmesek ugyanis az Idétlen időkigből ismert időhurokba zárva tengetik ugyanazt a napot újra és újra, lassan beteljesítve a sorsot, hogy egymáséi legyenek.

Az időhurok jelensége a filmekben többnyire egy végtelennek tűnő csapda, az örök bezártság, melyben a létnek nincs tétje, így értelmét veszti. Ezen felül egy lehetőség is a hősök számára lelassítani, alaposan körülnézni és rendbe hozni mindazt, amit elbaltáztak az életükben. Egy olyan kézifék, mely sosem adatik meg a valóságban, holott igazából mindannyiunknak szüksége lenne rá. Bizonyára ezért foglalkoztatja a filmeseket a koncepció: tavaly a Russian Doll című sorozatban is ezzel játszottak el, a Boldog halálnapot! már két részt is megért, és még magyar verzió is létezik a Hurok képében.

Ezeket a filmeket mind összeköti, hogy aligha próbálnak épkézláb magyarázatot szülni az időcsapdára: igazából alibinek használják, hogy a karakter fejlődésére koncentrálhassanak. Egy komplett, független élet leélése, ha nem töri meg az embert, minimum erősebbé és bölcsebbé teszi, és masszív tanulságokat hoz számára saját személyével kapcsolatban. Míg az Idétlen időkig zsémbes meteorológusa szeretetteljessé és romantikussá válik, addig A holnap határa nyápic PR-osa önfeláldozó harcossá avanzsál.

A változást nem lehet megúszni, ám a változás sokszor ijesztő.

A Palm Springs egy romantikus komédia kereteibe helyezi a szürreális alapszituációt, és kínosan emlékeztet a Végállomás: esküvő című vígjátékra, melyben egy násznép két kívülálló tagját boronálja össze a cselekmény. Sarah (Cristin Milioti) a fő koszorúslány, a menyasszony nővére és a család fekete báránya. Állítása szerint sokat iszik és sokat kefél. A lagzin azonban szembejön vele Nyles (Andy Samberg), a hawaii inges, rövidnadrágos, hihetetlenül nemtörődöm, állandóan söröző különc, aki meglepően magabiztosan érvényesül a közegben, annak ellenére, hogy senki nem tudja, ki ő – valakinek a valakije!

Hamarosan rájöhetünk, hogy Nyles jókora lépéselőnyben van mindenki mással szemben, ugyanis – ki tudja, milyen régóta – folyamatosan újraéli ezt a szép napot. Pár bizarr fordulattal később pedig Sarah is beleesik a hurokba, és már ketten tengetik következményektől mentes életüket. A testvérfilmek után itt is megtapasztalhatjuk a hasonló jeleneteket: próbálkoznak öngyilkossággal, szétbombázzák az esküvőt, ismeretlen arcokkal haverkodnak, berúgnak és betépnek, mintha nem lenne holnap.

Ám onnantól kezdve tétje lesz a dolognak, hogy nincsenek egyedül. Kettejük számára nagyon is valóságos és ólomsúllyal bíró élmény az időcsavaros karantén – hirtelen számítani fognak a tettek, a kimondott és kimondatlan szavak. A párkapcsolat nehéz része már zajlik. Mikor felmerül az esély, hogy talán távozhatnak, megmutatkozik a film igazi mondanivalója.

A carpe diem csak egy ideig működik, az önző élvhajhászat nehezen formál egy erős párkapcsolatot, hiszen ott szükséges gondolni a holnapra.

Az elköteleződés mellett letett voks az alkotók részéről tapasztalható: az időhurokban töltött idő kilátástalan, de kényelmes és ismert, az ebből történő kilépés (a párkapcsolat) pedig mindkét fél részéről bátorságot kíván. Megtehetik, hogy a „ketten a világ ellen” érzés jegyében ökörködnek örökké együtt, úgy, hogy igazi erőfeszítéseket nem kell tenniük az együtt maradás érdekében, de folytathatják a realitásban is, ahol közösen haladhatnak az ismeretlen felé. Az egyik félnek meg kell nyílnia, a másiknak össze kell szednie minden kurázsit, hogy a kiszámítható mikrouniverzumát kitágíthassa. Mindkét harmincas figurának dukál egy coming-of-age ráismerés.

A Palm Springs messze a legérettebb koncepció, ami a The Lonely Island popparódia-formáció kezébe került

(a trió producerként, és egyikük főszereplőként működött közre), Max Barbakow rendező pedig kihoz belőle egy nagyon tisztességes, de maradandónak nem igazán mondható komédiát. A műfajturmix jól áll, de jobb és izgalmasabb karaktereket kívánt volna ez a történet, mely inkább a lopott időhurkos cselekményelem miatt élvezetes.

A Lonely Island oszlopos tagja, Andy Samberg és Cristin Milioti szórakoztató módon mulatják az időt, ahogy szívatják a násznépet meg egymást, betanult táncjeleneteket adnak elő, lövöldözni járnak, bekólintva dínókat hallucinálnak vagy csak süttetik a hasukat idegenek medencéiben. Pattogósak a szövegeik és jól működnek együtt, mint komikus duó. Ám a szerelmi szálhoz ez még kevés, és nem válik hitelessé a kapcsolatuk, különösen azért, mert látszik, Nyles jobban akarja ezt, mint Sarah. Sosem érződnek egyenlő feleknek, és a pörgős cselekmény képtelen igazi mélységet adni a szereplőknek, így

a közönség sem lesz képes beleszeretni az archetipikus figurákba.

Az alapvetően vicces és feszes történetben pedig csak dúsításképpen jelenik meg a J.K. Simmons által alakított pszichopata, aki szintén az időhurok része. Karaktere kidolgozatlan, pálfordulása tessék-lássék, de a násznép tagjai közül sem foglalkoznak érdemben senkivel – Nyles buta, kurválkodós barátnőjén kívül –, így a meghatónak szánt jelenetek üresen koppannak.

A Palm Springs nem mutat semmi meglepőt, azon túl, hogy az időhurkot egy új szimbólumként használja, viszont könnyed és ütemes stílusa még a 18-as karikás, meredekebb poénokat is habkönnyűvé teszi. Életigenlésében pedig hasonló, mint a valaha volt összes romantikus komédia.

Avatar

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya