Kritika

Itt van a város, vagyunk lakói – Paterson

A Paterson líraisága és harmóniája rabul ejtő: Jim Jarmusch sokadszor is bebizonyította, mennyire ért a hangulatfestéshez és a finom érzelmekhez. Hétköznapi varázslata felpezsdíti egy város és egy hős szürke-színes mindennapjait, és vele együtt a nézőkét is.

Jim Jarmusch művészetéhez sok türelem kell, hiszen meditatív stílusú filmjei a mindennapok hőseiről, egyszerű emberekről szólnak – legyenek akár könyvelők (Halott ember), akár gazdag agglegények (Hervadó virágok) vagy akár vámpírok (Halhatatlan szeretők). A komolyabb összetűzéseket nélkülöző, lassan hömpölygő művek mégis képesek lekötni a figyelmet, ha sikerül ráhangolódnunk a gondosan megkomponált képekből, hangsúlyos zenehasználatból és mesteri színészvezetésből szőtt, lírai és jellemzően melankolikus alkotásokra.

A tavaly Cannes-ban versenyző Paterson korántsem melankolikus, viszont Jarmusch filmjei közül talán a leglíraibb: maga a költészet tematizálódik benne ugyanis, minden korábbi esetnél (pl. a Halott ember William Blake-utalásai, a Halhatatlan szeretők műkedvelő vámpírjai) hangsúlyosabban – és természetesen a stílus is maximálisan a témához idomul. Az ismétlődésekre és variációkra épülő, nyugodt ritmusú, állóképekben gazdag filmet a rozsdabarna, sötétkék és téglavörös szín uralja, a nagyszerű főszereplő, Adam Driver pedig komótosan, szép hangon verseket szaval. Ez a természetes harmónia könnyedén magába szippantja a nézőt: ilyen az, amikor a szüzsé tökéletesen átveszi az uralmat a fabula felett. Szinte mindegy, Jarmusch mire akarja kifuttatni a történetet (van egyáltalán történet?), csak maradjon minden így minél tovább, hiszen annyira kellemes nézni.

Költői filmhez méltóan a játékos többletjelentések, szimbólumok sora már a címben elkezdődik: Paterson ugyanis egyszerre jelöli a helyszínt, egy New Jersey-i kisvárost és a főszereplőt, egy buszsofőrt, aki szabadidejében verseket ír. A névazonosság egyszerre mutatja meg a szimbiózisukat és a hasonlóságukat: Paterson csak Patersonban lehet önmaga, ez a város számára az ideális élőhely. Mégpedig azért, mert mindketten kissé régimódiak, és bár hétköznapinak tűnnek, a felszín alatt igazán színes egyéniségek. Akárcsak a fenti címben idézett Bereményi-Cseh Tamás dalban Budapest, Patersonék hétköznapisága is rejtett művészi tartalmat hordoz, olyan titkokat, amiket csak a figyelmes, nyitott szemlélő vehet észre.

Az egy átlagos hetet felölelő film egyre több szokatlan apróságot vonultat fel: megismerjük a város néhány figyelemre méltó lakóját (szép összefonódásként felbukkan a Holdfény királyság szerelmespárja, immár fiatal felnőttként), majd különlegességeit (híres lakóit, köztük Allen Ginsberg és William Carlos Williams költőt, illetve rengeteg ikerpárt), a főhős költői világát és nem konvencionális szerelmi életét. Majd történik néhány váratlan esemény, amelyek valahogy mégis törésmentesen illeszkednek a két Paterson életébe. A hét véget ér, kezdődik egy újabb – ám pont az árnyalatnyi változásoknak köszönhetően mégsem ugyanott tartunk, mint a film elején, főhősünkkel együtt egy picit bölcsebben vágunk neki a hétköznapok következő kalandjainak.

Ahogy legutóbb a vámpírfilm műfaját is lazán megújította, Jarmusch most az „eseménytelen” művészfilmekről alkotott elképzeléseinket írja felül: érthető, ha a lassú folyású, minimális cselekménnyel operáló stílusról elsősorban a Tarr Béla-féle kilátástalanság jut eszünkbe, de Jim Jarmusch bebizonyítja, hogy nem ez az egyetlen járható út.

Paterson alapján a csendes életigenlés, a konfliktusmentes elégedettség

is kitölthet egy művészfilmet, nemcsak a súlyos drámák vagy a testi-lelki nyomor. A Patersonban folyton süt a nap, a hétköznapokat pedig „ontológiai derű” édesíti meg. Mindeközben a költészet erőlködésmentes létszükségletként, a mindennapok részeként van jelen, immár nem az elithez kapcsolódva (mint a Halhatatlan szeretőkben): másik végletként egy átlagember, egy buszsofőr a letéteményese.

Igazán okos megoldás, hogy ezzel egy időben a buszvezetés sem tűnik méltatlan vagy alantas foglalkozásnak: a Kávé és cigarettához vagy az Éjszaka a Földönhöz hasonlóan a Patersonban a busz teremt olyan helyszínt, ahol átlagemberek életébe pillanthatunk bele, a párbeszédeikből egy-egy sors töredékét megismerve – különbség az említett filmekhez képest, hogy bármiféle extremitás hiányzik, és Paterson derűs érdeklődéssel, a háttérből figyeli mindezt. A főhős költészete viszont pont azért különleges, mert ezekből a véletlen találkozásokból, az egyszerű környezetéből merít – Jim Jarmusch pedig attól utánozhatatlan mester, hogy ezt a hétköznapiságot, közönségességet ódává nemesíti.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
[email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya