Kritika

Megnéztem egy dokumentumfilmet, és 100 perc elment az életemből – Pelé

Pelé (Fotó: Netflix Media Center)

Igazi reneszánsza van a sportolói portrék dokumentumfilmjének, de változó minőségben és céllal készülnek. Így a Netflix Pelé című dokuja. Egy dolog mindig gyanús: ha a főszereplő narrálja, nem biztos, hogy minden részigazság napvilágot lát.

Ahhoz képest, hogy Sepp Blatter, volt FIFA-elnök játékfilmig merészkedett, némiképp szerény hozzáállás a dokumentumfilm. Michael Jordan például egy egész sorozatot rendelt be magának. A Pelé esetében ennyire konkrét összefüggést nem találunk az alkotók és a főszereplő között, az azonban biztos, hogy a megszólalók rendre a focista legnagyobb erényeit emelik ki, a vitatható társadalmi eseteknél – leginkább a Medici-féle katonai diktatúrához való viszonyát tárgyalva – a felmentés felé terelik a történetet.

Pelé nagyságát persze hiábavalóság volna megkérdőjelezni.

Ő a világ egyetlen háromszoros világbajnoka, a legsikeresebb futballnemzet, a brazil legismertebb és legsikeresebb képviselője. 1958-ban, 17 évesen már alapember Brazília első győztes világbajnokságán Svédországban, hogy négy év múlva már nemzetközi szupersztárként védje meg címüket Chilében. A harmadik, máig történelmi jelentőségű mexikói VB-n sok politikai vihar után, de ismét nyerni tud a válogatott. Ennek a három VB-nek az idejére esik a film története, ami nagyjából és egészében megegyezik Pelé válogatott korszakával. (Akit egyáltalán nem érdekel a foci, a ’70-es világbajnokságról ő is tudhat: Alfonso Cuarón önéletrajz alapú filmjében, a Romában gyerekkori alteregójának szobája falán jelenik meg a torna posztere.)

Pelé (Fotó: Netflix Media Center)
Interjú minimál (Fotó: Netflix Media Center)

Azt azért nem mondom, hogy többet tudunk meg a korszak futballjáról a Romából mint ebből a dokumentumfilmből, a Netflix új filmje azonban nem több vizuális clickbaitnél. Valószínűleg ezért is olyan gyakori mostanában a műfaj, amihez még kapóra jött az idén a koronavírus-járvány miatt élő sportesemények meglehetősen lecsökkent száma. A korábban már említett The Last Dance-en túl jelent meg film a futballista Nicola Anelkáról vagy Antoine Griezmannról, a kosárlabdázó Tony Parkerről is sorozat, de az edzőket bemutató The Playbook is ide sorolható. Az ingadozó műfajú példányok közül a legjobbak sem érték el a streaming szolgáltató korábbi nagy dobásait, a sunderlandi focicsapatot bemutató Sunderland Till I Die-t vagy a Forma-1 világát hűen tükröző Drive to Survive.

Ebbe a dekadens állapotba csöppen David Tryhorn és Ben Nicholas rendezőpáros munkája. Amíg utóbbi első munkáját készítette, addig Tryhorn korábban már alkotott dokumentumfilmet egy olimpiai ezüstérmes atlétáról, de más sportjellegű filmben is részt vett producerként. Mindezek ellenére a megvalósítás nem tartalmaz sok újdonságot: interjúk és archív felvételek váltogatják egymást nagyjából kronologikus sorrendben követve az eseményeket, kiemelve a drámai csúcspontnak tartott 1970-es mexikói VB-t. Váltogatva sportszakmai és társadalmi szempontokat.

De olyan ez, mint egy egyszínű Rubik kocka: bárhogy fordítjuk, mindig ugyanúgy néz ki. Mindig Pelének van igaza.

A film szőrmentén említi, rendesen azonban kifejteni nem is akarja: Pelé a ’60-as évek első felében, a felfelé ívelő Brazíliában pillanatok alatt az erősödő popkultúra ikonja lett. Ahogy benne is van a filmben: vele akkor mindent el lehetett adni. Egy csapásra nem volt kérdés, ki a legjobb futballista a világon, de ez a kérdés nem a pályán dőlt el. Legyen bármekkora játékos, és legyen bármilyen nagy ökörség ez a „minden idők legjobbja” kérdés. Mert bármilyen furcsa is, minden idők legjobb válogatottja – na tessék, önmagam hazudtolom meg – azért mégiscsak egy csapat, remélem, ezzel nem árulok el nagy titkot.

Pelé' Netflix Review: Stream It or Skip It?

A korszak több nagy játékosa, akik rendre megszólalnak a filmben, azonban sokkal inkább az udvartartás részeként tűnnek fel. Ez pedig így minden, csak nem csapatjáték. Az azóta sajnos elhunyt Garrincha, aki szintén húzóember volt az első két megnyert VB-n, még csak említést sem kap. Pedig talán ösztönösebb, zsigeribb játékos volt Pelénél, csak hát nem volt olyan szintű reklámarc… helyesbítek: semmilyen szintű nem volt.

Noha sportszakmai szempontból lehetnek hiányosságok, a ’60-as évek társadalmi-politikai változásait jól megmutatja. A Pelé életéről készült néhány évvel ezelőtti játékfilm ugyan jobban beszámol arról, hogy a világháború után Brazíliában micsoda társadalmi egyenlőtlenségek voltak, ez a film pedig sokkal inkább paradicsomi állapotokról beszél. Valószínűleg hiányosan.

Sokkal érdekesebb azonban az 1964-es katonai puccs utáni helyzet bemutatása.

Az állam vezetője, Medici él-hal a fociért. Befejezi a hosszú évek óta épülő nemzeti stadiont, a Maracanát, az állami tévében központi kérdés Pelé 1000. gólja, és az államfő szívesen beleszól a nemzeti válogatott összetételébe is.

Ismerős a helyzet? Nyilván véletlen, kevés olyan ország van, ahol ekkora tétje van a világbajnokságnak, hiszen kevés ország ennyire esélyes a megnyerésére. Jövőre mondjuk Franciaország, de hát ott nem volt egy ideje katonai puccs.

 

A Pelé című dokumentumfilm tehát nagyjából hozta az elvárt formát, de ez nem válik dicsőségére. A játékfilm után a doku is hagyott némi hiányérzetet.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.