Sang-ho Yeon rendező a hatalmas sikernek örvendő Vonat Busanba – Zombi expressz (Train to Busan) négy évvel későbbi folytatását rendezte meg Peninsula: Holtak szigete címmel. Az erős hangsúlyáttolódás, stílusváltás miatt ne keressük ugyanazt a filmet, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne érdemes megnézni.
Már most látszik, hogy nincs akkora rajongás a Peninsula körül, mint amilyen 2017-ben a Vonat Busanba fogadtatásakor volt. De ne elégedjünk meg azzal, hogy a Peninsula egy halvány kistesója lenne az előző sikerfilmnek, hiszen ennél többről van szó. Ugyanis a Peninsula egy rendkívül erős adrenalin film, gyakorlatilag az első pillanatban felültet a zombi hullámvasútra, és egy-két szusszanást leszámítva, nem enged el a film végéig. S ez a hullámvasúton zakatolás gyakorlatilag egy Mad Max – A harag útja szintű autós üldözés, ahol a két tábort nem a végtelen homok veszi körül, hanem Szöul apokaliptikus látképe gyorsan nyargaló zombikkal. És ugyan a film nagy részét vegytiszta akció teszi ki, Sang-ho Yeon elhint egy kevés politikai felütést az elején, majd hagy egy adag morális üzenetet a végén.
A történet a busani események után négy évvel folytatódik. Az országot teljesen elárasztották a zombik, s a vírust csak úgy sikerült megfékezni, hogy hermetikusan lezárták a félszigetet. Olyannyira, hogy a környező országok egy fertőzött mentőhajó miatt a menekültek befogadását is megtagadták. Jung Seok (Dong-Won Gang) az utolsó mentőhajón próbálta menekíteni nővére családját – sikertelenül. Azóta Hongkongban tengődik, és a kitaszítottak lesújtó életét éli. Ugyan a film forgatása a koronavírus okozta országlezárások előtt kezdődtek, nehéz nem belelátni a jelenlegi helyzetet. Főleg amikor a kifőzdében nem hajlandóak kiszolgálni Jung Seokot pusztán azért, mert koreaiak, vagyis a vírusos országból való. Adott helyzetben nem csoda, hogy a volt katona belemegy egy kétes akcióba: az a terv, hogy a félszigeten maradt dollárszállítmányt átcsempészik Hongkongba. Mindössze egy gyors kiruccanás a zombiföldre és vissza, sima ügy, nem?
Sang-ho Yeon filmje egyértelműen ambiciózusabb, de ennek ellenére egyszerűbb is, mint a Vonat Busanba.
Míg a remény felé haladó vonat klausztrofób terei a társadalom különböző alakjainak sorsáról adott érzékeny pillanatképet, addig a Peninsula főhőse egy teljesen kiégett ex-katona, aki a bűntudattal fűtött melankólián kívül nem tud mást kipréselni magából. Őt színesíti a félszigetről menekülő családocska a szuper vagány gyerekpárral, de ők sem cizellált karakterek, inkább csak kiszolgálják a film ívét. A katarzisban a vagányokból bőgőmasinák lesznek az erős érzelmi zárás kedvéért.
Pedig a Peninsula megnyitja a teret és az időt, nem csupán egy napjuk van a hősöknek és autóikkal egész Szöulban szabadon száguldhatnak. A film ambícióját a környező országok bevonása és a szereplők angolul megszólaltatása is mutatja. Például a tévéműsor, amiben egy random fehér csávó a zombihelyzetről számol be, és konstatálja, hogy a vírus kiszivárgása még az Észak-Koreával való egyesülés előtt történt, csak Dél-Korea bukott el – így a félsziget elnevezés itt rájuk vonatkozik. De ahogy egy városból egy félsziget lett, eléggé adja, hogy
a harmadik rész már egy nemzetközi zombiválságról fog szólni.
A zombi félszigetnek kétféle lakója van: a kicsi család sok szeretettel, belső értékkel, illetve egy katonákból álló csoport, akik mind beleőrültek az őket körülvevő terrorba, s vezérükké az Apokalipszis most Kurtz ezredesre hajazó józan-őrült Seo kapitányt tették meg. Seo kapitány ugyanis józanabbnak tűnik a nyíltan őrjöngő embereinél, de legbelül ő is teljesen megroppant és lecsúszott. Ők is mind zombik, de nekik az elméjük fertőződött meg a zombitámadás alatt, a testük még nem. A családocska pedig annak ellenére sem vált gonosszá, önmagából kifordulttá, hogy mindenki által hátrahagyva rekedtek a félszigeten. Ők viszik tovább a Busanba tartó vonaton megismert emberség üzenetét.
Maga a film gyakorlatilag egy hosszú gegre épülő csata. Már-már a némafilmek rohangálós hőskorát idézi meg: kocsiba be, gázpedál és onnantól nyomatják a film végéig. Ezt viszont derekasan teszik, őrült ritmusra, de egy kis humorral és persze bátran mondhatjuk: az utolsó vérig. Közben Szöul apokaliptikus víziója adja a hátteret Hyung-deok Lee operatőr vizuális megfogalmazásában. A hajdan virágzó társadalom, ami egy nap alatt vált a biofegyver kísérlet áldozata, s négy év alatt a felismerhetetlenségig lepusztulttá.
De hiába csepegteti Sang-ho Yeon a társadalmi kérdéseket, az újfajta vírus okozta szegregáció jelenségét, a materiális, tehát elveszendő értékekkel szemben álló család és a szeretet adta boldogság megszívlelendő mondanivalóját, semmiképp se várjunk egy arthouse horror filmet. A Peninsula az első pillanatától adja a zombi zsáner őrjöngését, az előzményfilm miatt pedig még felvezető sem kell neki, perceken belül hullnak az emberek, és ez a lendület nem csillapodik a film végéig.
