Kritika

Pénzszállítók slamasztikában – A szállítmány

A szállítmány ugyan minden elemében pedáns műfaji film, hűségéhez azonban rideg kiszámíthatóság társul, amelynek hála pontosan a zsánerfilmek sikerét garantáló, elmaradhatatlan adalék, a lélek veszik ki belőle teljesen.

A még magyar berkekben készült Kontroll után Antal Nimród két hollywoodi bérmunkával jelezte, hogy máris ízig-vérig profi zsánerfilmessé vált. Míg az Elhagyott szoba helyenként kiegyensúlyozatlan, mégis szimpatikus rural-horror volt, addig a januárban mozikba került A szállítmány már a komoly precizitást igénylő heist-mozik talaján mozgott. Utóbbiról azonban minden betyárbecsület ellenére megjegyezhető, hogy a magyar származású direktor talán már túlságosan is hidegvérrel kezelte a rábízott feladatot. A szállítmány ugyan minden elemében pedáns műfaji film, hűségéhez azonban rideg kiszámíthatóság társul, amelynek hála pontosan a zsánerfilmek sikerét garantáló, elmaradhatatlan adalék, a lélek veszik ki belőle teljesen.

Az olasz meló remake-jének sikere után A szállítmány azzal az ötlettel bolondította meg a pénzszállító autók trükkös kifosztását, hogy a rablást az adott járgányok hat őrével hajtatja végre. Tervük lényegében meg is valósul, már csak osztozkodniuk kellene egy elhagyott gyártelepen, ha a kötelező véletlen nem ütné fel a fejét egy hajléktalan szemtanú személyében. A vértelenre tervezett akció véressé válik, a főhős lelkiismerete felébred, s az egyik bevehetetlen autóba zárkózva próbálja átvészelni a fejleményeket.

Érdekes, hogy Antal Nimród mindkét hollywoodi filmje kapcsán sokak által példaképnek állított rendezők munkásságához fordult segítségért. Míg az Elhagyott szobában hitchcocki suspenset alkalmazott, s a környezet a Psycho világával mutatott hasonlóságot, addig A szállítmány raktárbeli láncreakciója már a műfajiság kortárs gurujának tartott Tarantino első rendezését, a Kutyaszorítóbant idézi. A szállítmányból azonban a választott mintával szöges ellentétben a kidolgozott karakterek teljesen hiányoznak. A hat szereplőre jutó kisebb-nagyobb sztár (Jean Reno, Laurence Fishburne, Matt Dillon, Columbus Short, Skeet Ulrich és Amaury Nolasco) pedig a suta forgatókönyvnek köszönhetően képtelen életre kelteni az egydimenziós figurákat, amely tény a film lélektelenségének egyik végletéhez vezet.

Antal Nimród ugyan próbálja menteni a menthetőt, legalábbis azzal, hogy főhősét hosszan árnyalja. Az Afganisztánban szolgált, a jelzálogkölcsön és a gyermekvédelmisek által egyaránt fenyegetett figurával a világválságnak a társadalom alsó szegmenseire gyakorolt hatását is felpendíti, hősét mégsem modern Robin Hooddá, hanem a lelkiismeret élő szobrává magasztalja. Kiválasztottja katalizátorrá válik, amely felbomlasztja a hattagú férfiközösséget, hogy aztán a tagok egyesével hulljanak el egymás kezétől az idő és a kettős bezártság sajátos ostromhelyzetében.

Antal Nimród mindhárom nagyjátékfilmjében olyan széles mozgásteret biztosító, valójában mégis zárt közeget választott helyszínül, amelyből a főhős csak egy hosszas macska-egér harc során találhatja meg a valós illetve a lélektani kiutat. A budapesti metróban a „Gyalogkakukk” és a BKV-ellenőrök (újabb férfiközösség) valamint a főhős és a „sorozatgyilkos” futamai után juthattak felszínre a főszereplő problémái. Az Elhagyott szobában a semmi közepén található motelben az ártatlan házaspár és snuffvideós gyilkosok közti fogócska túlélésével lehetett szent a családi béke. A szállítmány elhagyott gyártelepén pedig egy feszesre vágott, pénzszállító kocsikkal forgatott autósüldözés illetve az említett kettős bezártság során társaival szemben kamatoztatott erényeknek hála szabadulhat meg a főhős a csődközeli állapottól.

Hazánkfia mindebből adódóan és szemmel láthatóan is a gyártelepen játszódó jelenetek forgatását élvezte igazán. Dinamikus képi világgal fűzte össze az egymást követő szituációkat, azonban mindez valójában csak gyorsan szilárduló kötőanyagként funkcionál, hiszen a rendező úgy juttatja el történetét A-ból B-pontba, hogy filmje nagyon is mozgalmas, csak éppen izgalmas nem marad. Bár minden jelenetet tűpontossággal a helyére rak, a lökést adó fordulatok helyett sajnálatosan csak sokszor látott szituációkat alkalmaz.

Mindettől persze A szállítmány nagyon is nézhető darab, amelyben a szerzői énjét ügyesen építgető Antal Nimród a szemnek garantáltan kellemes élményt kínál. A gondosan kidolgozott fondorlatokra vágyó szűk rétegnek azonban a film körülbelül annyit ér, mint a szobánk egyik zugába előrelátóan elrejtett, majd lassacskán elfelejtett pénzkupac.

A szállítmány (Armored)
színes, feliratos, amerikai film, 88perc, 2009

rendező: Antal Nimród
forgatókönyvíró: James V. Simpson
zeneszerző: John Murphy
operatőr: Andrzej Sekula
producer: Joshua Donen, Dan Farah
vágó: Armen Minasian

szereplő(k):
Columbus Short (Ty Hackett)
Matt Dillon (Mike Cochrone)
Laurence Fishburne (Baines)
Jean Reno (Quinn)
Skeet Ulrich (Dobbs)
Amaury Nolasco (Palmer)
Fred Ward (Ashcroft)
Milo Ventimiglia (Eckehart)

Imdb-átlag: 5,6.

DVD-információk:

Forgalmazó: InterCom
Megjelenés dátuma: 2010.06.23.

Képarány: 16:9

Szinkron nyelv: magyar DD 5.1, lengyel Stereo, orosz DD 5.1, cseh DD 5.1, angol DD 5.1

Felirat nyelv: magyar, ukrán, török, szlovén, szlovák, szerb, román, litván, lengyel, izlandi, horvát, hindi, héber, görög, észt, cseh, bolgár, arab, angol
Extrák:

-Audiókommentár

-Így készült

– A balhé előkészítése: Így készült a film

– Ütközés: Kisfilm a kaszkadőrökről

– Kisfilm a látványtervezésről

-Előzetes

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés