Kritika

A legjobb barátaid tényleg bármit megtesznek érted? – Pesti balhé

Szuper csapat állt össze Lóth Balázs első nagyjátékfilmje, a Pesti balhé színészgárdájában, akik szerepük szerint már nem olyan szuperek, inkább egy magyarosan bénázós banda, akik együtt is kevés dologhoz értenek igazán, de mernek nagyot álmodni. 

A gyerekkorukban szétválaszthatatlan csapat most, 15 év után, felnőttként, de örök gyerek fejjel nem kisebb tervvel áll elő, minthogy becsempésszék egyikük, Vinsz (Jászberényi Gábor) festményét a Budapesten megrendezésre kerülő aukcióra, amire a világ minden tájáról érkeznek majd vendégek. Persze, nem ennyire egyszerű a helyzet, ugyanis a történet főhőse, a különutas Marcell (Mészáros Béla) egyáltalán nem akar belemenni a dologba. És ezzel kezdődik minden bonyodalom.

A filmnek ezt az alaphelyzetét nézve és kizárólag az akcióra koncentrálva olyan heistfilmes hatások juthatnak eszünkbe, mint az Ocean’s-mozik, Az olasz meló, a Szemfényvesztők vagy akár a Fast and Furious-filmek, ahol mindig van egy közös balhé, és a csapatszellem, az összetartás sérthetetlen. Ha magyar filmekben gondolkozunk, akkor ott van az 1981-es A Pogány Madonna, de megemlíthetjük a 2014-es A berni követet, mely bizonyos elemeiben szintén ide sorolható, de a 2018-as nagy sikerű animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő is hasonló tematikával dolgozik. Lóth Balázs filmje ezekkel az alkotásokkal szemben inkább egy amerikai értelemben vett közönségfilmes vonalat képvisel. Míg ezeknek a filmeknek nagyon erős saját hangjuk van, addig a Pesti balhénak erről nem igazán sikerül a nézőt meggyőznie.

Pedig a Pesti balhé meghatározó, akár újat mutató magyar közönségfilm szeretne lenni.

A film humora az akciójelenetekből táplálkozik. Ahogy az akcióvígjátékokban gyakran, itt is adott a csapat, adott egy küldetés, adott a bunyó, sok vicces(nek szánt) jelenet, a kötelező karakterek. Az erőember (Szabó Simon), a kétbalkezes csávó (Elek Ferenc), az agy (Mészáros Béla), aztán ott van a művészlélek (Inotay Ákos), és a nő, aki szinte a legtökösebb az egész bandában (Petrik Andrea). A filmnek van azonban mélyebb mondanivalója is, melyben a dráma kap főszerepet. Ez a film a barátságról és az összetartásról szól, és talán ebben a legerősebb. Kirajzolódnak a baráti kapcsolatok, a közös múlt, egy szerelem, a múltbeli sérelmek, megértjük, hogy miért olyan fontos ezeknek az embereknek, hogy az a kép ott legyen az aukción.

Ám a Pesti balhé közel sem hibátlan. A mozi egyszerre akar „amerikai” lenni és akar szólni azokhoz a magyarokhoz, akik az Üvegtigrist, az Argót vagy az Aranyéletet kívülről fújják. A film első jelenete is már ebbe az amerikaiba oltott magyarságba rántja bele a nézőt, és ez a kettősség végig vezet – mind sztoriban, mind látványvilágban. Szembeötlőek például a Marcell és a főnöke között játszódó jelenetek, amelyek mind látványban, mind szituációban teljesen idegennek tűnnek a magyar valóságtól, bárhonnan nézzük, „csinálttá”, túlzóvá válnak. Marcell látható ellenszenve a főnöke iránt ráadásul eredmény nélkül marad. A mellékszál nem ad igazán hozzá a sztorihoz, sőt, a főnök váratlan pillanatokban való felbukkanása mintha gyenge próbálkozás lenne arra, hogy

behozzanak még egy buktatót, fordulatot az amúgy is akciódús cselekménybe.

Bár már maga az alapgondolat – becsempészni egy képet egy aukcióra – számos kérdést felvet a néző fejében, ez még lehetett volna egy ígéretes kiindulópont. Sajnos azonban a sztori fordulatai, szituációi sokszor nehezen hihetők, kizökkentenek. Mintha a karakterek rossz döntéseinek nem lennének igazi következményeik, mintha egy védőháló venné őket körül, amiben az ellenségeik egy rossz lépés után hamar megbocsátanak, ők pedig a létező összes kiskaput kihasználják, a sztori pedig ettől súlytalanná válik. A forgatókönyv rovására írható az is, hogy a gyerekkori banda tagjai Marcell kivételével a korábban felvázolt érzelmi világukból sokkal kevesebbet hoznak át a jelenbe, a karakterek kevésbé „színesek”, ami persze nem elvárható a műfajtól, a drámai szál és a közös múltra való visszautalás mintha azonban mégis megkövetelné. Persze a film végkifejlete magával hozza 1-2 karakter, köztük Marcell karakterfejlődését is, és megérkezünk egy kerek lezáráshoz, azonban a hiányérzet ott marad.

A film látványvilága, a berendezés, a megépített díszletek, a vágás, a látványos drónfelvételek mind az amerikai hatást erősítik. Az akciójelenetek képi világa (például a régi fürdőben játszódó jelenet) az előnyére válik a filmnek. A tipikusan magyar vonás pedig az, hogy persze a bagázs egyik tagja sem ért hozzá, hogyan is kell észrevétlenül bejutni egy jól őrzött, emberekkel teli épületbe és ott végrehajtani a „küldetést”, ám ez egyiküket sem tántorítja el. Habár a sztori során kapnak egy kis segítséget (Reviczky Gábor személyében). A csapat hozzá nem értése, az akciójelenetekből építkező poénok adják az alapvető humorforrását a filmnek, melyek a karakterekből és azok reakcióiból, megoldásaiból fakadnak. Az egyszerű viccek, néhol már karikatúrába hajló gegek eléggé egy szinten mozognak. Ismert panelek, amelyek egyszer még lehet megmosolyogtatnak,

de sokadjára már nem adnak hozzá a tartalomhoz.

Lóth Balázs láthatóan szeretett volna valami újat mutatni az elmúlt évek magyar vígjátékaihoz képest, de sajnos nem sikerült ezt az egyedi hangot dominánssá tennie. A vígjátékiság nem áll távol tőle, sőt, ismertebb munkái között is ez dominál: olyan napi/heti sorozatokban, mint a Mi kis falunk, a 200 első randi vagy a Drága örökösök. A Pesti balhé nem egy kiemelkedő vígjáték, de a mozi végére azért egészen megszeretjük a csapatot, és talán kicsit még izgulunk is értük.

Kalmár Lalita

Kalmár Lalita az ELTE bölcsészkarán végzett filmszakon, majd később filmírást tanult a METU művészeti karának mesterszakán. Írt kisjátékfilmet, sorozatot, dolgozott színészekkel filmben és színházban egyaránt, a filmkészítés gyakorlatába is belelátott. Szakdolgozatában a bollywoodi film műfaji sokszínűségét vizsgálta, emellett nagy rajongója a szerzői filmnek, illetve a szerzői életutak feltérképezésének.