François Ozon híres arról, hogy a legkülönfélébb műfajokban rendez, és azokat nagy szeretettel össze is keveri filmjeiben. Most újraalkotta Fassbinder 1972-es melodrámáját, a Petra von Kant keserű könnyeit, amiről – a benne rejlő irónia ellenére – nem a humor, hanem inkább annak súlya jut elsőre eszünkbe. A francia rendező könnyedebb, szatirikus hangvételű feldolgozása, a Peter von Kant a német újfilm fenegyerekét is megidézi.
Peter von Kant híres filmrendező, uralkodó személyiségével Petra von Kant férfi megfelelője, akit egy mindent elsöprő érzelmi vihar olyannyira összeroppant, hogy elkezd máshogy nézni életére és felülbírálja korábbi viselkedését. Ahogyan Fassbinder műve, úgy Ozon adaptációja is a magányról szól, illetve a másik felett gyakorolt hatalomról, amit sokan tévesen összekapcsolnak a szerelemmel.
A főhős szakmája nem véletlenül az, ami, ahogyan a Petert egyébként egészen remekül megformáló Denis Ménochet sem csak úgy hasonlít a néhai Fassbinderre. Ozon ugyanis párhuzamot von főhőse komplex, megosztó személyisége és a fiatalon elhunyt német zseni között. Próbál rávilágítani az alkotó lényére és dilemmáira, ahogyan arra is, hogy ketté lehet-e választani a művészt az embertől.
Ahogyan Fassbindernél, úgy François Ozon munkáiban is gyakran visszatérő témák a szexualitás és a felfokozott érzelmek. Hősei saját magukat fedezik fel, identitásukat keresik (mint a ’85 nyarában), határaikat feszegetik (például a Fiatal és gyönyörűben), vagy éppen egy szörnyű trauma terhét akarják évtizedek után magukból kiadni (mint az Isten kegyelméből című filmjében). A Peter von Kant nem az első Fassbinder-adaptációja. 2000-ben mutatták be Vízcseppek a forró kövön című filmjét (Fassbinde azonos című színdarabja nyomán). Ez egy szerelmi négyszög történet, középpontban egy középkorú és egy huszonéves férfi kapcsolatával. Ahogyan a film főhőse függő viszonyban tartja szeretőit, úgy teszi ezt a Peter, az önző rendező is. Nem csak asszisztensével, Karllal (Stefan Crepon), de új felfedezettjével és egyben szerelmével, Amirral (Khalil Ben Gharbia) is, akit igyekszik minél több szálon magához láncolni.
A francia filmes megtartja az eredeti alkotás kereteit (térben és időben is).
Követni tudjuk, akár jelenetszinten, hol tart a történet. Ez vonatkozik a dialógokra is, amelyek közül több ugyanúgy hangzik el. Ozon azonban jó ízléssel változtatja meg és formálja saját stílusára az alapanyagot.
Peter karaktere minden drámája ellenére komikus figura, amire a film egész hangulata, a jelenetek iránya, tempója és a színész maga is rájátszik. Minden a túlzásról szól, a karakterek (kivéve talán az édesanyát) önmaguk karikatúrái. A felfokozott érzelmek és a szatirikus humor jól áll a történetnek, azonban Karl megjelenéseinél mindez elnyomja a férfi kiszolgáltatott helyzetének drámaiságát.
Egy ponton magunk mögött hagyjuk az ismerős jeleneteket, ilyen a film csúcspontja is, Peter születésnapja, amely egyszerre szomorú, felkavaró és mulatságos.
A történet nyugvópontja, az anya (Hanna Schygulla) és fia között zajló érzelmes és szép beszélgetés után azonban a sztori veszít lendületéből, a lezárás erőtlenebbnek hat.
Denis Ménochet (Becstelen brigantyk, A házban) Peter von Kantként egyszerre brutális és törékeny, önző, magányos és szeretetéhes figura. A fiatal Khalil Ben Gharbia hitelesen alakítja a helyét kereső, fiatal srácot, aki a szeszélyes rendező mellett lassan saját lábára áll. Isabelle Adjani (Camille Claudel, Adèle H. története) igazi intrikus karakter a filmben, aki a háttérből mozgatja a szálakat. A német újfilm ikonja, a most 78 éves Hanna Schygulla, aki Karint játszotta Petra von Kant oldalán, most Peter anyukájaként jelenik meg. Belépője a film egyik legszebb pillanata, és bár csak az utolsó harmadban tűnik fel, de kulcsszerepe van a történet kifutásában is.
Fassbinder filmjének emlékezetes, izgalmas kompozícióira utalnak Peter lakásának tágas terei, az utcára néző óriási ablak, ahogyan a lakáson belüli tükröződések, tükörképek is. Ilyen például a főhős arca a piros falfelületen, a tükör a hálóban, vagy a volt szerelmek arcképei a falakon.
2020-ban mutatták be Burhan Qurbani Berlin, Alexanderplatz adaptációját, amelyben a rendező a történetet a mai világba átültetve, a bevándorló-sorsot állította középpontba.
François Ozon új filmjében nem akarja se újraértelmezni Fassbinder munkáját, se modernizálni azt (bár saját értelmezésével akaratlanul mégis ezt teszi).
A Peter von Kant-ban ugyanakkor benne van rajongása a német alkotó munkái iránt, filmjével pedig bepillantást nyújt saját nézőpontján keresztül Fassbinder személyes világába.
A Peter von Kant szeptember 29-től látható a mozikban.
