A Röfi (alternatív magyar címén: Malacka) a bosszúfilm műfaji keretein belül működő, atmoszférára erősen építő spanyol kisfalusi thriller bullyinggal és titokzatos gyilkossal. Bár a problémahelyzet háttere elmaszatolt, a film allegorikus felütése kárpótolni tud ezért.
A Röfi egy túlsúlyos kamaszlány zaklatásának és véres következményeinek története. Sara (Laura Galán bemutatkozó alakítása) – aki hentes szüleivel és öccsével el egy kis spanyol faluban – folyamatos zaklatásnak, bántásnak és megalázásnak van kitéve kortársai és a faluban élő fiatalok részéről. A kirekesztés oka a túlsúlya, mely látványosan jelen van egész családjában. A lány terrorizálása egészen a fizikai bántalmazásig fokozódik, az extrém fordulatot pedig egy sorozatgyilkos feltűnése hozza el. A férfi láthatóan megszállottja lesz Saranak, és mindenkivel végez, aki rosszul bánik a lánnyal. A szexuális izgalmat is felébresztő gyilkos idegennel a háta mögött Sara dilemmahelyzetbe kerül: segítsen korábbi bántalmazóin vagy használja ki az édes bosszú lehetőségét? Eközben pedig az egész falu felbolydul az elhatalmasodó félelem és bizalmatlanság árnyékában.
A mozi történetében nem szokatlan, hogy egy alkotó korábbi rövidfilmjét vagy más ötletét forgassa újra egészestés alkotássá.
Látványosan jelen van ez a jelenség a thriller és horror világában is. Elég, ha csak az utóbbi idők önadaptációira gondolunk A Babadook, az Amikor kialszik a fény, a Fűrész vagy a Mama példáiban. Carlota Pereda író-rendező is a saját rövidfilmjét dolgozta át játékfilmmé. Jelen esetben azonban nem természetfeletti erőkkel találjuk magunkat szemben, hanem a mindennapi gonoszsággal, az erőszakkal és a romboló dühvel.
A sokk, a horror és az erőszak világa különösen alkalmas terep a kisfilmes ötletek, csattanók megvalósításához és gyakran keltetője egy részletesebben kimunkált történetnek vagy világnak, ami már játékfilmet érdemel. A Röfi is egy azonos című kisfilmes alapötletből nőtte ki magát, ami gyakorlatilag egy-az-egyben a központi magját képezi ennek a filmnek. Sara terrorizálását végignézi egy idegen férfi a falu strandja mellett, majd elfogja és elrabolja a bántalmazókat. Sara viszont véletlenül pont belefut a férfiba, aki a szeme láttára tuszkolja a kocsijába az ájult lányokat. A rövidfilm itt véget ér, a Röfi pedig nem ezen a történésen változtat, hanem kibővíti a világot és a karaktereket, hátteret ad az eseményeknek. Az elődben a csattanó a dilemmahelyzet kialakulása, a Röfi viszont értelemszerűen tovább is viszi a dilemmát, amíg el nem jut a vériszamos, felszabadító végkifejletig.
A Röfi tehát sokkal inkább a bosszúfilmekre emlékeztető narratívával dolgozik, de itt a központban a már többször említett dilemma áll.
Sara kamaszként olyan kiközösítésen megy keresztül, amihez bárki könnyen tud kapcsolódni. Így az általa érzett tomboló dühnek fokozatosan helyet adó megalázottság is ismerős jóvátételi érzéssel és megelégedéssel tölthet el. A gyengébb kutya végre lehetőséget kap, hogy kézbe vegye az irányítást és minden sérelmet kegyetlenül megtoroljon – még ha ez csak indirekt módon történik is. A döntés viszont végleges, és a távolság a gyilkos és Sara között fokozatosan csökken, míg teljesen megkülönböztethetetlenek lesznek egymástól.
A Röfi így leginkább egy Carrie-parafrázisként írható le (a természetfeletti jelenségek nélkül), de rokon vonásokat mutat az új francia extremitás egyik emblematikus filmjével, a Magasfeszültséggel is. Mindegyik említett film központi része a (vélt vagy valós) sérelem és a bosszú, de a Röfi ezektől elütő utat választ. Sara nem maga választja a bosszú útját, csak véletlenül keveredik rá, onnantól pedig izgató-félelmetes kényszer hajtja az idegen férfi képében. Ez a szexuális ébredés a Carrie-nek és a Magasfeszültségnek is a része, de a Röfiben nem a romboló ösztönalakját veszi fel, hanem az önállóság és a magabiztosság forrása lesz. Sara Carrie-vel ellentétben a továbblépést elősegítő döntésre jut azzal, hogy leszámol a saját romboló dühével.
Itt jön a képbe a Magasfeszültség, ugyanis
a Röfi tálcán kínálja a történet „alanyi” értelmezését, történetesen azt, hogy a titokzatos gyilkost Sara egyik énrészének kivetüléseként értelmezzük.
A gyilkos düh formálódik tapintható anyaggá. A projekció egyben az ettől a romboló érzéstől való megszabadulás eszköze, de az önmagunkkal való szembenézés akadálya is. A külsővé tett belső elemet újra belsővé kell formálni az önmeghaladáshoz. Erről szól allegorikus formában a Röfi, és ennek a meghiúsulását mutatja be a Magasfeszültség. A Röfiben Sara lényegében a rosszakarói által benne életre hívott negatív énrészen áll bosszút, és nem a bántalmazóin. Ez azonban erkölcsi felemelkedéssel is jár.
A Röfi allegorikus fejlődéstörténetként működik a legjobban. Ebben a keretben a családi és falusi háttér, meg a végkifejlet is összesimul egymással. Műfaji bosszúfilmként viszont zavaróak lehetnek a felvillantott, de a történet folyamán nem kibontakozó háttérelemek. Ilyen a falusi viszonyok, a családon belüli diszfunkciók vagy a fölösleges mellékszereplők. Ilyenkor nyilvánulnak meg az önadaptálás hátulütői. Amikor egy rövidfilm csattanós vagy felkavaró ötlete hosszabb kifejtést kap, a játékidő ugyan hosszabb lesz, de a hatás ettől nem feltétlenül lesz ugyanilyen elnyújtott. Pereda filmjének leghatásosabb eleme azonban ennek ellenére is az atmoszféra, amely egyszerre tud nyomasztó és zárt, félelmetes és felszabadító lenni.
A Röfi jelenleg az HBO Max kínálatában látható.
