Samuel Maoz második nagyjátékfilmjében ismét a háború lélektanát boncolgatja – a Foxtrott a felelősség és a gyász torokszorító története egy lélegzetelállító filmben elmesélve.
Izrael a háború árnyékában élő ország, nem csoda, hogy fia, Samuel Maoz, ilyen sebészi pontossággal tudja megrajzolni az állandó szorongás, a mindennapos rutinfeladattá váló temetés és a gyilkolás egyre könnyebbé váló, mégis a háború után is viselt terhének képét. 2009-es, Arany Oroszlán-díjas filmje, a Lebanon, a harcmezőn tartotta végig hőseit, most azonban a direktor egy lépést hátrébb lép, és célkeresztjét már a háború következményeire is fordítja.
Egy nap Daphna (Sarah Adler) ajtót nyit, katonák állnak előtte – rögtön tudja, hogy baj van. Fia, Jonathan (Yonaton Shiray) elesett a fronton. Az ügyek intézését férje, Michael (Lior Ashkenazi) veszi át. A férfinek meg kell küzdezie a gyásszal és a bűntudattal – mert lehet, hogy pont ő okozta a fia halálát.
A Foxtrott keretes szerkezetű film, két családi jelenet között, elrepít minket a frontra, Jonathan – vagy nem is Jonathan, még ebben sem lehetünk biztosak – utolsó napjaihoz. A szürrealisztikus humor, mely elsősorban ezen rész sajátja, megkérdőjelezi a látottak valóságosságát. A saját forgatókönyvéből dolgozó rendező nem teszi egyértelművé a történések időbeliségét, az ok-okozatiság képlékeny, és a néző fejében áll csak össze – ha egyáltalán összeáll. De a film értelmezéséhez nincs is szükség az egymásutániság vagy akár a tények tisztázására – az üzenet sokkal általánosabban fogalmazódik meg: a felelősségvállalás, a jogos vagy csak önként viselt bűntudat, a pillangóeffektus kérdésköre olyan filozófiai távlatokat nyit ebben a történetben, melyet ritkán látunk ilyen szépen kifejtve.
A halál kontextualizálása a konkrét esetet a holokauszt, az elkerülhetetlen vég és relativizált gyilkolás háromszögébe helyezi.
Az egész persze mit sem érne Michael kiválóan felrajzolt karaktere és Lior Ashkenazi eszméletlenül érzékeny alakítása nélkül. Maoz és Ashkenazi együtt alkották meg ezt a hihetetlenül összetett jellemű férfit, aki egyszerre képes szenvedélyes macsó, hiú férfi, bizonytalanul lépdelő apa és hitehagyott zsidó lenni – már csak ezért a figuráért megérte elkészíteni a Foxtrottot, ami azonban ennél jóval többet kínál. A képek szintjén is emlékezetes: Giora Bejach csodaszép felvételei különös ritmust adnak a filmnek: a keretbe zárt kompozíciók, a hol felülről, hol szemből filmezett, geometrikus ábrázolásmód nagy mértékben hozzájárul a Foxtrott egyszerre hiperrealisztikus, mégis illuzórikus világának megrajzolásához.
Egyelőre nincs hír a film magyar bemutatásáról – de erősen bízunk benne, hogy a magyar forgalmazók nem hagyják ki ezt a ziccert.
