Röhrig Géza első amerikai szerepében egy zsidó kántort alakít a Porrá (To Dust) című filmben, aki nem tudja túltenni magát felesége halálán. Mivel hite értelmében a lélek addig nem jut a Mennybe, amíg a test újra porrá nem vált, meg akarja tudni, ez a folyamat pontosan meddig tart. A sors összeveti egy biológiatanárral, ketten pedig bizarrabbnál bizarrabb módon próbálnak választ kapni a kérdésre.
A halál mindannyiunk életének része, modern társadalmunkban mégis tabutémának számít. Míg őseink nálunk gyakrabban és egyértelműbben találkoztak vele, napjainkra misztifikálódott. Nem tudjuk, mit mondjunk, mit mondhatunk róla, és ha a halállal találkozunk, vagy egy üresen hangzó „részvétem”-re futja, vagy eltévedünk saját érzéseink labirintusában. A Porrá az utóbbi esetet dolgozza fel.
A filmet vezénylő Shawn Snyder korábban csak rövidfilmeket rendezett, a Porrá az ő nagyfilmes debütálása. A téma, amit választott, igazából nem meglepő – ott, ahol az átlagember nem jut szóhoz, általában a művészek tesznek kísérletet az értelmezésre. A halál témaköre ebbe a kategóriába esik: a közelgő vég képét láttuk már vígjátékban, drámában és romantikus filmekben is. Na, de mi van a halál után? Már nem abban az értelemben, hogy létezik-e túlvilág, hanem hogy
mi lesz azokkal, akik a halott után az élők között maradnak?
Snyder ezt a vonalat követi filmjében – ami akkor kezdődik, amikor egy élet véget ér. Shmuel felesége a rák áldozata lett, de őt hiába helyezik örök nyugalomra, a férfi nem tud nyugodni. Rémálmok gyötri, hite szerint ugyanis a lélek egy darabja addig a testben reked, míg az újra porrá nem válik. Nem képes elviselni a gondolatot, hogy szeretett felesége ilyen sokáig szenvedjen.
A probléma gyökere ilyen szempontból Shmuel vallása, ám amikor a hitközösségből nem kap megnyugtató választ, abszurd kalandra indul, hogy megfejtse ezt a nyomasztó rejtélyt. Hite szabályait újra és újra áthágva a tudományhoz fordul, ebben pedig az eleinte vonakodó Albert lesz a segítségére. A biológiatanár és a haszid zsidó kántor különös párosa egyre bizarrabb módokon próbálja megtudni, mi történik a testtel, ha az egyszer a földbe helyeztetett.
A Porrá bizonyos szempontból a buddy movie-k hagyományait követi: adott két figura, akik teljesen ellentétesek egymással, végül persze összecsiszolódnak.
Kérdés, hogy ez az általában oldottabb filmekkel rokonított elem mennyire működik, ha egy ilyen súlyos témával keverjük. Snyder filmje bizonyítja, hogy abszolút megférnek egymás mellett, sőt ez teszi egyedi alkotássá.
Ha már buddy movie, akkor ez azt jelenti, hogy a film főként a főszereplő párosra támaszkodik. Shmuel szerepében Röhrig Gézát láthatjuk (a Saul fia utáni első amerikai szerepe), Albertet pedig a vígjátékokban igencsak jártas Matthew Broderick alakítja. Ez a két figura nem is állhatna távolabb egymástól, és nem csak azért, mert az egyik vallásos, a másik pedig tudományos közegből jön.
Röhrig Géza arcát hiába takarja szakáll és a zsidó hajviselet, szeme minden rezdüléséből süt egy gyászoló végtelen fájdalma. Végletek között csapong, hol rendületlenül mered a semmibe, miközben a dolgát szinte automataként végzi, hol kirobban belőle a fájdalom és dühöng. Vele szemben Broderick egy jóval visszafogottabb karaktert kapott. Albert kicsit lúzer, de főként segítőkész, így hiába nem kíván belebonyolódni a kísérletezgetésbe, a végén még Shmuelnél is lelkesebb lesz.
A történet fő mozgatórugója az, ahogy ez a két szereplő egyre abszurdabb kalandokba keveredik, miközben a test elmúlásának kérdését kutatják. A Porrá fekete komédiaként van feltüntetve, és a sok bizarr szituáció jelenti a humor gerincét, ami ennek ellenére nem mindig működik.
Maga a film viszonylag sötét (még a képek is fakók, és a zene sem épp lélekemelő), néhol pedig egészen gyomorforgatóvá válik. Látjuk Shmuel lidércnyomásait, egy tankönyvből felolvasva meghallgatjuk a test bomlásának minden egyes fázisát, sőt egy kismalac tetemén az egész folyamatot végignézhetjük egy gyorsított felvételben.
Röhrig játéka erőteljesen közvetíti Shmuel érzelmi kapaszkodását feleségébe, így, ha a van elhunyt szerettünk, talán nem ezekhez a képekhez szeretnénk társítani az emlékét. Szerencsére ezek a jelenetek még az előtt történnek, hogy a páros összefog, mert a rémálomszerűséget onnan felváltja az abszurd. Ez onnan indul, hogy Shmuel szó nélkül megjelenik Albert iskolájában, folytatódik azzal, hogy disznót lop annak leölése és eltemetése céljából, és abban csúcsosodik ki, hogy meglátogatnak egy hatósági holttestfarmot.
Amikor azt hinnénk, furcsább már nem jön, a forgatókönyv ránk cáfol.
Shmuel és Albert kapcsolata mellett van egy mellékszál is, a kántor fiaié. A két kiskamasz ugyanúgy szenved anyjuk elvesztésétől, viszont apjuk – megszállottságában – magára hagyja őket a gyászukkal. Sajátos módját találják az érzés feldolgozásának: attól félnek, hogy az édesanyjuk dibukként megszállta Shmuelt, ezért szelleműzésre készülnek. Ez a szál csöndesen a háttérben marad, és hiába erősíti a film humorosabb oldalát, szinte elsikkad a főszál mellett.
A film akkor működik leginkább, ha egy ember szenvedés- és feloldozástörténeteként tekintünk rá. Shmuel figurája annyira valós, annyira átérezhető, hogy nem tudunk nem szánalommal vagy együttérzéssel viseltetni iránta. Albert is ezért marad mellette, mert végeredményben empatikus próbál vele lenni. A film nem hiába nyerte el a 2018-as Tribeca Filmfesztivál közönségdíját, a néző mélyen tud kapcsolódni vele.
A Porrában a hol groteszk, hol abszurd történetvezetés a végére többnyire összeáll, és nem a szélsőségek maradnak meg. Minden furcsa esemény középpontjában egy görcsös kapaszkodás áll, a fájdalom és a félelem, ami miatt nem tudunk továbblépni. Shmuel példája bizonyítja, hogy ha nem vagyunk képesek elengedni a holtakat, akkor óhatatlanul elszakadunk a valóságtól és magától az élettől. És nincs az a tudomány vagy vallás, ami ezen segíthetne.
A film az HBO GO-n látható.
