Kritika

Mielőtt felkel a nagy semmi – Porto 35 mm

Anton Yelchin tragikusan fiatalon bekövetkezett halála előtt még készített egy romantikus drámát. A Portó majdnem nagyon jó film lett, épp csak a parázs hiányzik belőle.

Anton Yelchinre még tíz éve, az Alpha Dogban figyeltem fel. Az elrabolt gyereket játszotta, igéző tekintete a film egyik legemlékezetesebb eleme volt. Karizmatikus kisugárzása miatt a későbbi mozijaiban is maradandót nyújtott, legyen szó kasszarobbantó sci-firől (Star Trek) vagy kultikus romantikáról (Őrülten hiányzol). Eszméletlen sokat dolgozott, 27 éves korában bekövetkezett haláláig csaknem 70 filmet jegyzett, mielőtt egy balesetben elhunyt.

A Porto 35 mm nem az utolsó filmje, de ez az, aminek létrehozásában a legnagyobb mértékben járult hozzá. Gabe Klinger rendezővel és Lucie Lucas színésszel együtt dolgozták ki a karaktereket, a párbeszédeket és a történet ívét. A kétszereplős drámában Yelchin játssza az amerikai Jake-et, aki Portóban ismeri meg a francia Matit. Egyéjszakás kalandjukat három nézőpontból mesélik el.

A többdimenziós megközelítésben rejlő lehetőségek sajnos csak mérsékelten izgalmasak. Pedig még a képszélességgel is játszik a rendező, az egyes nézőpontok között váltogatja a képarányokat. Klinger célja az volt, hogy bemutassa, hajlamosak vagyunk elfelejti nekünk nem tetsző részleteket, amikor elmesélünk egy történetet. Mindez valóban érdekes, ugyanakkor mivel több részletet, párbeszédet megismételnek, nem igazán szolgálja a drámaiságot.

A Porto 35 mm kapcsán leginkább azt kell elfogadni, hogy ez egy hangulatfilm – több értelemben is.

Egyrészt megpróbál megragadni egy hangulatot, az otthontól távoli élet szabadságát és elveszettségét. Főhősei elvesztették gyökereiket, és pont ezért számukra meghatározóbbak a jelen adta lehetőségek. Más értelemben pedig Porto városának őszies hangulatát adja át a film, a mondanivalóhoz és a miliőhöz hűen illeszkedve lengi be a látottakat egyfajta furcsa melankólia. Tehát mint a hangulatfilmek többségénél, itt is teljesen azon múlik a nézői filmélmény, hogy mennyire vagyunk fogékonyak a látottakra.

Nekem az igazi problémát a befogadással kapcsolatban a túlságosan erős párhuzam jelentette a Mielőtt-trilógiával. Gabe Klinger nem is tagadja Richard Linklater hatását, és azzal alapvetően nincs is baj, ha valaki látványosan inspirációt merít egy másik filmből. A gond azzal van, hogy nem ad hozzá. Hiába próbálkozott a formanyelvben és a történetmesélésben újításokkal, valójában szerintem (vagy nálam) pont az ellenkezőjét érte el. A Mielőtt… filmekben ugyanis éppen a sallangmentességet szerettem.

Kíváncsi vagyok, vajon másoknak mennyire nyeri majd el a tetszését a Porto 35 mm. Én nem tagadom, hogy nekem nem jött be: mesterkéltnek és erőltetettnek éreztem, mégis üresnek. Megtudtam például, hogy a rendező nem személyes indíttatásból választotta a helyszín gyanánt Portót, hanem egy producer javasolta neki Athén helyett, mert az problémás. Valahogy pont ilyen film: hiányzik belőle a személyes adalék.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya