Kritika

„Emlékezz, meg kell halnod!” – Post Mortem

Az első világháború után járunk, a spanyolnátha is most szedi utolsó áldozatait. Tomás vándorfotósként halál utáni gyászfotókat, Post Mortem-képeket készít, így vetődik el egy kis faluba is, ahol magára haragítja a kísérteteket, s onnantól elszabadul a pokol.

Nagyon is érthető, hogy Bergendy Pétert pszichológusként érdekli az emberi lélek, még ha a túlvilágról integet is át, míg az 1956-ot megidéző két tévéfilmje – A vizsga (2011) és a Trezor (2018) – a rendező történelmi határhelyzetek iránti fogékonyságáról tanúskodik. A Galaktika magazin egykori szerkesztőjeként pedig joggal gondolhatjuk róla, hogy a misztikum és a spiritualitás sem áll távol tőle. Nos, a Post Mortemben a rendező mintha életének minden eddigi fontos csomópontját magába fogadná. Filmjében újfent szügyig gázolunk a történelemben, a háborús vérveszteség mellett a lakosság körében is sok a temetetlen halott, és a tömeges erőszakos halál irracionális élménye csontig hatol a társadalomban. A magyar történelem olyan időszaka ez: „Amikor megszaporodhatnak a természetfeletti jelenségek. Ezért választottuk az első világháború utáni időszakot, a háborús veszteségek, a spanyolnátha okozta sokk hónapjait. Ebben a miliőben egy horrorfilm jól tud működni” – nyilatkozta a rendező egy interjúban.

1918 fagyos telén Tomás (Klem Viktor), – akit egy vérgőzös csata után halottasgödörbe dobtak, de túlélte – megélhetésként vándorfotósként járja a vidéket és gyászképeket készít halottakról. Bergendy filmje hitelesen idézi meg a kort, amikor a halált még nem rejtették el, az élet természetes része volt, ami mára tabuvá vált.

Halott élők közé „keveredését” láttuk már Szőts István Emberek a havason (1942) című filmjében is,

ahol a férj a Kolozsváron meghalt feleségét vonaton viszi haza erdélyi falujukba, hogy méltóképp eltemesse. A halott asszonyt úgy ülteti be az utazók közé, mintha élne, s az utastársak felfogják mi történik, mégsem szól senki, megértéssel elfogadják a különös helyzetet. Ez a gyászkultúra él abban a felvidéki faluban is, ahol az élők egyetértésben élnek a pajtában kiterített halottaikkal, akiket nem fogad be a fagyos föld, s ahova a tízéves Anna (Hais Fruzsina) hívására érkezik a vándorfotós.

Tomás post-mortem fotózása morbidnak tűnik ugyan, de családi körben készített gyászképei vigaszt nyújtanak a hátramaradottaknak, hiszen az elhunyt úgy marad meg számukra, ahogy az emlékezetükben megőrizni szeretnék. Ám, miként azt Susan Sontag írja: „Az élet egy film. A fotózás a halál” – mivel minden fénykép valamilyen módon „terhelt” a halállal, hiszen távol van az „élő” képtől. S még inkább így van ez, ha a képen még halott is van. A parajelenségektől felajzott Tomás a halottakkal együtt a kísérteteket is fotózni kezdi, s noha gyászképeivel épp, hogy az élet illúzióját szeretné kelteni, a rejtett dimenziók keresésével azt éri el, hogy a halottakon sem fog a halál, és a kísérteteket is rettenetesen felbőszíti.

Tomás fotói transzcendens átjárót nyitnak élők és holtak között, s a kísértetjárta faluban kitárul a pokol kapuja.

Beregendy Péter pszichohorrorjának középpontjában a halál és az élők halálhoz való viszonyának kérdése áll egy olyan történelmi korban, melyben a társadalmi és pszichés félelmek kivetülése, a halálfélelem, a mindennapokat beárnyékoló szorongás az élőhalottak megidézésének formájában hat. Mivel a kísértetek kötetlen nomádok, mindig másokhoz térnek meg, a falusiak számára csak az a felszabadító érzés adatik meg, hogy a bosszúálló szellemek legalább „nem a mieink, mert a mieink nem lennének ilyen gonoszok”. Olyan kollektív kárhozat ez, mely a filmben két individuumon, Tomáson és Annán keresztül közvetítődik a körülöttük lévő világba. Mindketten megjárták a lét és nem-lét közötti mezsgyét – születésekor a kislány, Tomás a háborúban –, a halál torkából lépve vissza az élők sorába. Élet-halál között nyílt átjárók ők, ez köti őket össze, kompatibilisek egymással, mindemellett Anna őrangyala, védőszelleme és segítője Tomásnak.

A félelemkeltést a filmben ugyan a zsáner kliséi szolgáltatják – kísértetek eszeveszett tombolása, halottakkal komiszkodás, élőkkel kegyetlenkedés –, de a valós társadalmi sokkot tekintve ez legalább nem pusztán a horrorfilmekben bevett oktalan riogatás. Kinyíló ajtók, vitustáncot járó tárgyak, idegtépő zajok jelzik folytonosan a mozgásukat, s a Post Mortem kortárs zenéjét szerző Pacsay Attila túlvilági zenéje időnként velőkig hatol. A legmodernebb digitális technikának köszönhetően különleges vizuális effektek demonstrálják a kísértetek fékevesztett dúlását, a forgatókönyv pedig mindvégig ezen támadások megjelenítésére alapozza a feszültség fenntartását, ami működik is egy darabig, de aztán végletesen kifárad és a film végére inkább már önmaga paródiájába fordul.

A vékony cselekményszálhoz a Post Mortem karakterei is kidolgozatlanok,

talán a két főszereplőt, Tomást és Annát kivéve, de a falubéliekről aztán tényleg semmi lényegest nem tudunk meg, pedig játékuk alapján Schell Judit és Anger Zsolt ígéretes karakternek bizonyulnak. Ez különösen azért fájdalmas, mert a filmen átüt a korszak szorongással telített atmoszférája, de személyes tragédiák hiányában mindez csak nyugtalanító korszellem marad. Hellebrandt Gábor kreatív producer ötletei nyomán a kísérteteket és halottakat kortárs táncosok különleges koreográfiával jelenítik meg, ami eredményez ugyan néhány érdekes és igen meghökkentő jelenetet, de alapvetően a kísértetfilmek konvencionális horrorelemeiről van szó csupán. Mindezt némiképp színesíti, hogy egyes halottpózokat olyan ismert festők alakjai inspiráltak, mint Francis Bacon vagy Munkácsy.

Bergendy Péter különleges vizuális effektusokkal tarkított filmje a látványvilágon túl sok újat nem tesz hozzá a kísértethorrorokhoz. Lehetett volna pedig egy súlyos politikai-társadalmi krízis spirituális lenyomata, de ahhoz túl kidolgozatlan. A látványelemek miatt azonban mégis érdemes megnézni – és egy kis borzongás sosem árt.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés