Kritika

Produktív klisé – Sinister

Az igazat megvallva hálás közönsége vagyok az audiovizuális művészet „lényegretörő“ műfajainak. A horror naturalizmusa és brutalitása könnyen magával ragad, és a bemutatott fiktív borzalom könnyűszerrel ébreszti fel bennem a félelem és rettegés valós érzetét. A filmkép ravasz objektivitása, a szemünk elől elzárt információk és az elénk tárt förtelmes titkok hamis realitásukkal hatolnak a zsigereinkbe. A Sinister a horrorfilmek tengerében alighanem tökéletesen el fog tűnni, egy pattogatottkukorica-dobálós, sikítozós esti mozivetítést azért még éppenhogy megér.

Ellison (Ethan Hawk) életútja tökéletes példája az amerikai álom földi pokollá válásának. Fiatalon ír egy nagysikerű krimiregényt, ám a gyorsan halványodó hírnév és a makacs írói válság csakhamar megszállottá teszi őt. Olyannyira, hogy egy következő bestseller érdekében még attól sem riad vissza, hogy újra egy gyilkosság színhelyére költözzön. A dolog attól lesz igazán morbid, hogy a családját sem rest magával cipelni, így a naiv feleség, Tracy (Juliet Rylance) és a két ránézésre látens pszichopata gyerkőc akaratlanul is az események kellős közepébe csöppen. A bonyodalmat néhány egyszerű mozdulat indítja el. Ellison talál öt poros 8mm-es filmszalagot, és befűzi azokat egy vetítőgépbe.

A beszédes címekkel ellátott filmtekercsekről csakhamar kiderül, hogy a túlvilágról küldték őket, megtekintésük pedig egészen pontosan oda is vezet majd vissza. A „Lown work“ „Sleepy Time“, „Pool party“, „BBQ“, „Family Hanging“ egy-egy önálló kisfilmmel is felérne, de az archivált iszonyat pillanatok alatt válik hőseink szörnyűséges valóságává. A film felvonultatja a horror megannyi jól ismert aspektusát. A rituális gyilkosságot összekapcsolja a gyermeki ártatlanság mőgé rejtőző démoni erőkkel, a naturális erőszakot pedig a megbomló elme hallucinációval. A vélt és valós látványt összemosva egyetlen célt szolgál: meg akarja rémiszteni a befogadót.

A kiszámítható történet és a jól ismert műfaji klisék ellenére izgatottan néztem végig a filmet és ebben alighanem a kameramunkának és a hangutómunkának van a legnagyobb szerepe. Az állandó, tulajdonképpen hétköznapi helyszín a változatos beállításoknak köszönhetően egy labirintus aggasztó kiúttalanságát sugallja. Az érzékletes hanghatásokkal karöltve – például a vetítőkép karakteres kattogása – pedig dermesztő hangulatot teremtenek. A film formailag sem nyújt forradalmit, de néhány jól időzített pillanatban azért valami egészen biztosan megfagy bennünk…

Értékelés: 5/10

Sinister
színes, amerikai horror-thriller, 110 perc, 2012

rendező: Scott Derrickson
forgatókönyvíró: C. Robert Cargill, Scott Derrickson
zeneszerző: Christopher Young
operatőr: Chris Norr
producer: Jason Blum, Brian Kavanaugh-Jones
vágó: Frédéric Thoraval

szereplők:
Ethan Hawk (Ellison)
Vincent D’Onofrio (Jonas professzor)
Fred Dalton Thompson (seriff)
Michale Hall D’Addario (Trevor)
Clare Foley (Ashley)
Juliet Rylance (Tracy)
Victoria Leigh (Stephanie)
Rachel Konstantin (Mrs. Stevenson)

IMDb

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya