Kritika

Ebből 5 perc is elég – Project Power: A por ereje

project-power

A Netflix legújabb, saját gyártású filmje, a Project Power: A por ereje fájdalmasan üresre sikeredett: történetében a teljesítményfokozó drogok toposza vegyül el a szuperhősfilmek látványorgiájával.

Yuval Noah Harari izraeli „sztártörténész” Homo Deus című könyvében merészen kijelentette, hogy a 21. századi ember három célt tűzött ki magának: a halhatatlanság, a boldogság és a megistenülés elérését. Meseszerű ígéreteknek tűnnek, de annyi bizonyos, hogy a civilizáció krémje mindent megtesz azért, hogy tágítsa a lehetőségeit. A Föld lakóinak átlagszavatossága egyre csak nyúlik, operációval kicseréljük azt, ami nem működik bennünk és van olyan is, aki plasztikai műtétekkel küzd az öregedés ellen. Azonban az örök fiatalság utáni hajsza csupán az érem egyik oldala. Az évek mennyiségét és minőségét egyaránt javítani szeretnénk. Optimalizálni a teendőket és a rendelkezésünkre álló időt pedig valahogyan meghosszabbítani, tartalmasabbá tenni. Utóbbi probléma megoldására hétköznapi példa a kávé, de időközben berobbant az energiaital és a rengeteg „okosdrog”, ami azzal kecsegtet, hogy ideiglenesen szuperembert farag felhasználójából.

Hollywood nyilvánvalóan nem ment el szó nélkül ezen stimulánsok toposza mellett. A 2011-es Csúcshatás és a 2014-es Lucy bár közelebb álltak a fantáziához, mint a valósághoz, hangsúlyosan reflektáltak a teljesítményfokozó drogok trendjére. A stafétát ezennel a Netflix gyártásában készült Project Power: A por ereje veszi át, amely ismét növeli a tétet, már ami a tudományos hókuszpókuszt illeti. Ennél is riasztóbb, hogy

a Henry Joost és Ariel Schulman rendezőpáros által jegyzett film hervasztó kliséparádé lett, több tucat B-kategóriás fércmű erőltetett kollázsa.

A nemes egyszerűséggel„Erőnek” nevezett drog arra ad lehetőséget, hogy bárki szuperhőssé váljon 5 perc erejéig. Ellenben személyreszabott az, hogy kit milyen képességgel ajándékoz meg a szer. Legyen az láthatatlanság, golyóálló vagy lángszóró test – a variációk többé-kevésbé visszavezethetőek a DC- és Marvel-hősök emberfeletti képességeihez. A drog előállítói és terjesztői New Orleans városán tesztelik az Erőt, tálcán kínálva a dílereknek a hajmeresztő csodaszert. A tizenéves Robin (Dominique Fishback) is eladónak áll azért, hogy cukorbeteg anyját segítse. A helyi rendőrségnél dolgozó Frank (Joseph Gordon-Levitt) Robin visszatérő vevője, egy olyan lokálpatrióta zsaru, aki tüzet tűzzel alapon használja a drogot, hogy legyőzze a rosszfiúkat. Mindeközben az ex-katona, Art (Jamie Foxx), a drogranglétra fejeseit próbálja ostromolni, hogy elrabolt, kísérleti alanyként felhasznált lányát kiszabadítsa a gonoszok kezéből. A párhuzamos szálak hamar összeérnek, aminek következtében a 3 főszereplő egy csapatként küzd Art lányáért és az Erő Projekt leállításáért.

Akárhogy igyekszik a film rendezőpárosa, a néző adrenalinja nem tud az egekbe szökni, mert a dramaturgiai fordulatok vajmi kevés meglepetésfaktorral rendelkeznek.

A Project Power: A por ereje annak köszönheti kiszámíthatóságát, hogy válogatás nélkül reciklálja az akciófilm műfajának legtriviálisabb elemeit.

Adott a családcentrikus férfi főhős, aki hivatása révén kapcsolatban áll az állami szervekkel. És persze főszereplőnk nem pusztán férfi, de apa is, akinek legfontosabb küldetése az, hogy lányát megvédje. Apai identitása, traumatikus emlékei pedig zsigeri flashbackek formájában kerülnek ismét felszínre. Ennek a képletnek számos variációját láthattuk már az Elrabolva-szériában, Az utolsó emberig vagy az Elárulva című filmekben, nem véletlen, hogy a motívum sematikus szájízt ad Mattson Tomlin forgatókönyvének. A sidekick szerepét magára vállaló Frank pedig gyermekien bízik a közbiztonság morális fölényében, amíg Art nem szembesíti annak vakfoltjaival. Ezzel együtt Frank lesz a film klasszikus „humorszelepe,” aki veszély közben is oldja a feszültséget.

Habár Jamie Foxx és Joseph Gordon-Levitt a film húzónevei, a pálmát ezúttal a Robin karakterét megformáló Dominique Fishback viszi. Mindössze a harmadik nagyjátékfilmje, de Fishback elragadó természetességgel állja meg a helyét akár a leglehetetlenebb helyzetekben is. Az általa nyújtott lazaság és talpraesettség nem egyszerűen szimpatikus figurává varázsolja Robin alakját.

Hiába a családi értékeket nyomatékosan képviselő apu és a rendőr, aki a városa biztonságáért harcol, a néző mégis a kényszerből lett drogdílernek, Robinnak szurkol,

aki tulajdonképpen a két férfi közös nevezője, összekötője.

Kétségtelen, hogy a Project Power: A por ereje nagyot akart tarolni. A siker érdekében a teljesítményfokozó drogok témáját elvegyítette a szuperhősfilmek látványvilágával, amihez hozzáadott sok-sok akciót, receptszerűen megírt viszonyokat és fordulatokat, de sajnos ez nem elég. A néző ugyanis olyan, mint az elefánt: nem felejt. Emlékszik az összes cselre, a többszörösen visszhangzó párbeszédekre és az olcsón kijátszott, feszült pillanatokra. Emlékszik, mert már mindezt látta valahol máshol. Holott a filmbe nem kizárólag potenciál, de felelősség is szorulhatott volna. Önmagában az okosdrog nem sci-fi és nem fantázia. A koncentrálást és az éberséget feljavítani kívánó szerek teljes valójukban jelen vannak Magyarországon is (ilyenek például a modafinil hatóanyagú gyógyszerek), ráadásul függőséget okozhatnak és káros mellékhatásokkal járhatnak. Tehát minden jel arra mutat, hogy szuper(hős)képességek nélkül is lehetünk szuperek.

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.