Kritika

Érdekes kérdések, érdektelen válaszok – A természet IQ-ja

Kezdetben vala az ige – vagyis a könyv. A természet IQ-ja ugyanis először könyv formájában jelent meg. Azóta kiadták Amerikában is, ahol egy elismerést kapott amelynek értékét azonban sokan vitatják, például azért, mert csak azok a könyvek indulhatnak a megmérettetésen, amelyek kifizetik a nevezési díjat. Most pedig mozgóképes verzió készült belőle.

Az első, ami a filmben feltűnik, az a borzasztó idegesítő hang-, felirat- és képváltáseffektek sokasága. Indokolatlanul hangosak, figyelemelterelőek, ráadásul nagyon gyakran megjelennek, minden egyes megszólalásnál kiírják – tratatatá – az interjúalany nevét, titulusát stb., még akkor is ha már tizenötödszörre látjuk őket. Ezek a túleffektelt megoldások jelentősen lerontják a látványt – márpedig az sajnos amúgy sem éppen a film erénye.

Egy moziban sokszor megelégszünk azzal, ha amit látunk, szép, nem fektetünk akkora hangsúlyt a fordulatos (vagy tudományos) tartalomra – néha elég a látvány és a hangulat is (lásd Vándormadarak). De A természet IQ-ja közel sincs ahhoz a minőséghez, inkább egy spórolós tévéműsor eszközeivel él: állóképek, jó minőségű saját, és gyenge, szemcsés, nem jó felbontású innen-onnan szerzett, ezért már máshol is látott felvételek váltják egymást. Ez végeredményben nem olyan nagy gond, ezt csinálja többek között minden közmédiás műsor is, kedvelt trükk ott is az állóképen való hosszas elidőzés és időhúzó svenkelés – de tény, hogy a szélesvásznon ez nem jön ki jól. A tévéműsor-jelleget erősíti az alkotás hossza is: lássuk be, 58 perc inkább egy tévécsatorna műsorszerkesztésébe illeszkedik kiválóan, mozijegyet ritkán váltunk egy óránál rövidebb előadásokra.

Büszkék lehetünk viszont, hogy a legjobb felvételek a mi Fővárosi Állat- és Növénykertünkben készültek. Igaz itt is kilóg néhol a lóláb, például a pelikánok táplálkozását figyelve elég illúzióromboló, hogy nagy csapat döglött hal úszkál körülöttük, amit nyilvánvalóan a gondozók szórtak köréjük, a méltán híres akváriumunkban felvett jeleneteket pedig azért nem lehet összekeverni egy nyíltvízi búvárexpedíció felvételeivel. Ami viszont tényleg megérdemli a dicséretet, az az animáció: a pár perces animációs betétek szellemesek, szépek – ha van valami igazán profi ebben a filmben, akkor ezek azok.

Ennek ellenére a külcsín elég gyenge, még egy közepes ismeretterjesztő csatorna tévés természetfilmjének szintjét sem éri el, nemhogy a Vad Magyarországét – de mi a helyzet a tartalommal?

A film arról szól, hogy érdekes kérdéseket tesz fel természetről néhány karizmatikus, jól megvilágított figura, majd egy rosszul beállított, szerencsétlen kinézetű tudós megpróbál válaszolni rájuk – de többnyire messziről lesír, hogy a válasza „nem tudom”. Később az ellenpontról, a tudósról is kiderül, hogy nem is darwinista ő igazából, vagy legalábbis „nem annyira”.

Egyelőre azonban a hitelesség szempontjából fontos „ellenlábas” szerepét játssza. Kiderül egy csomó érdekes kérdésről, állati szokásról, ösztönről, hogy nincs rájuk magyarázat – a tudomány jelenlegi állása szerint nem tudjuk pontosan megmondani, hogyan is jöttek létre. Ez ugyan – bár az alkotók ezt sugallják – nem jelenti az evolúció csődjét, de valóban rámutat érdekes és fontos, tanulmányozásra váró dolgokra, problémákra. De, bár többször elhangzik, hogy némely esetben „nagyon nehéz elhinni vagy elképzelni”, hogy ez vagy az így lehet, vagy ilyen és olyan véletlenek egyszerre hozták létre, ez nem érv arra az alternatív magyarázatra amit felkínálnak, miszerint az élőlényeket és ezeket a megmagyarázhatatlan ösztöneiket egy értelmes tervező hozta létre – csak arra mutat rá, hogy a nagy mellényünk ellenére („mi vagyunk a világ urai”) nagyon keveset tudunk még.

Az is elhangzik, hogy azt az értelmes tervezés hívői sem tagadják, hogy fajok jöttek létre és pusztultak ki a Földtörténet folyamán. Hát, ezek szerint van, akinek azt nem „nehéz elképzelni vagy elhinni”, hogy egyik napról a másikra új fajok tűnnek fel a levegőből – ott, ahol addig dinoszauruszok legelésztek, egyszercsak zebracsordák tűnnek fel mindenféle előzmény nélkül.

A logikai buktatók keresése egyébként szórakoztató játék (a film nézése során és azon kívül is) – a fő baj inkább az, hogy az értelmes tervezés sohasem lesz vetélytársa az evolúciónak, egyszerűen azért, mert nem tudományos elmélet. Ha ugyanis feltételezzük egy értelmes tervezőlény létét, és mindent azzal magyarázunk, akkor minden tény, minden bizonyíték és azok hiánya is mind ezt fogja bizonyítani, hiszen azt mondjuk, hogy „egyszerűen így tervezte, és kész”. Sosem merülhet fel olyan bizonyíték, olyan tény, amely rámutathatna az esetleges tévedésre. A tudományos elméletek lényege, hogy cáfolhatók – ha például egyszer találnak egy csomó megkövesedett, tökéletesen a maihoz hasonlító nyuszit abból az időből, amikor még nem is alakultak ki az emlősök, az evolúcióelméletet, vagy legalábbis a jó részét, amely az őstörténetet magyarázza, ki lehet dobni – mint ahogy akkor is, ha felfedezünk egy téridőkaput, amiből időről időre új állatfajok ugranak elő.

Ennek ellenére a feltett kérdések (hogyan fúvódik fel a gömbhal? Hogyhogy nem eszik meg a szájukat tisztogató kishalakat a cápák? Mekkora utat tesznek meg egyes vándormadarak?) érdekesek, a film, ha nem is különösebben szép, nézhető.

De az utolsó harmada arculvágásként éri az addig azért óvatosan visszafogott mondanivalóhoz szokott nézőt: a tudomány finom csipkedése, kritizálása átcsap konkrét védikus hittanórába. Ugyanolyan részletességgel, mint ahogy bemutatták a tudományos elméletet és kérdéseket, előadást, ábrákat és magyarázatokat kapunk a hindu „központi tudat” rétegződéséről, és arról, hogy erre a sok csudára a természetben, amit láttunk, milyen jó választ adnak ezek a tanok.

Ez azért meglehetősen furcsán hat. Ha támadták az evolúciót, mert némely jelenség megmagyarázására kevés a bizonyítéka, hogyan részletezhetnek ugyanazon levegővétellel egy olyan elméletet, amelyre egy szál bizonyíték nincs, ráadásul egy konkrét vallás? Miért nem a mohamedán magyarázatot halljuk akkor inkább, vagy a keresztényt vagy a sámánistát?

Ha már vallásoknál járunk, érdemes tudni, hogy a római pápa is felszólalt a kreacionizmus tudományos elméletként való jelentkezése ellen, és a római katolikus vallással teljesen összeegyeztethető az evolúció mint tény elfogadása – és így van ezzel több más vallás is. Az, hogy a kérdések felvetése és a tudományt a megoldatlan kérdések vizsgálatára ösztökélő hozzáállás mellett miért nem ez a nézőpont uralkodik a filmben, könnyen megérthető, ha egy pillantást vetünk a stáblistára. Ott ugyanis feltűnik, hogy a producerek, akik egyébként a saját filmjük fő megszólalói is (Tasi István és Michael A. Cremo), a „védikus kreacionizmus” elkötelezettjei. Tasi István, aki a forgatókönyvet is írta, és akinek a könyvéből készült a mozi, vaisnava teológus és lelkész, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének a tagja. Így már teljesen érthető, hogy miért ezt a világnézetet hangsúlyozza a film, és miért támadja az evolúciót, amely – más vallásokkal ellentétben – ebbe a hitbe nem illeszthető bele.

Nincs is ezzel semmi probléma – ha csak az nem, hogy aki ezt nem tudva ül be megnézni a filmet, az nagyot csalódhat, ugyanis sem a trailerben, sem a plakáton, sem a hivatalos szinopszisban nem jelzi előre semmi, hogy nagyrészt arról szól, hogy egy vallás hívei propagálják hitüket benne. Éppen ezért a film célközönsége eléggé szűk lehet: aki Vad Magyarország szintű természetfilmre vágyik, annak már a látvány gyengeségei miatt is kevés lesz, aki pedig oktatófilmet szeretne nézni, az nem találja majd eléggé földhözragadtnak, például a védikus nézetek hangsúlyozása miatt. Egyedül azoknak lehet érdemes megnézni, akik sajátjuknak érzik ezt a világnézetet, vagy jobban szeretnének tájékozódni felőle.

Értékelés: 4/10

 

 

A természet IQ-ja
színes, magyarul beszélő, magyar dokumentumfilm, 58 perc, 2012

rendező: Dr. Danka Krisztina
forgatókönyvíró: Dr. Danka Krisztina, Hornyánszky Balázs, Tasi István
operatőr: Doboveczki Dénes, Rózsa Ákos, Vikárius Árpád
narrátor: Kocsis Mariann
rendező munkatársa: Christine K. O’Leary
társproducer: Michael A. Cremo, Mark J. DeGasperi, Tasi István
hangmérnök: Szabados József, Gáspár Gábor
vágó: Szekeres Zoltán

szereplők:
Ayush Goyal
Dr. Jeszenszky Ferenc
Michael Cremo
Stanley Salthe

szinkronhangok:
Cs. Németh Lajos
Jakab Csaba
Kossuth Gábor
Maday Gábor

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com