Kritika

Ethan Huntné – Rachel Stone: Mindent vagy semmit

Gal Gadot a Rachel Stone – Mindent vagy semmit (Heart of Stone) című filmben

Gal Gadot a megtestesült szuperügynök, a 007-es és a teljes IMF egy személyben a Rachel Stone: Mindent vagy semmit című Netflix produkcióban. Akármilyen nevetségesnek is hangzik ez, a végeredmény inkább részben szomorú, részben pedig szórakoztató. 


Mármint ahhoz képest, amit egyébként várnánk egy ilyen, már az előzetesében magát puszta látványmozinak kikiáltó alkotástól. Ahhoz képest ugyanis – a tényleg pazar látvány mellé – kapunk egy meglehetősen bugyuta, de kétségkívül csavaros történetet is egy Charter nevű, titkos szervezetről, ami kormányok, ügynökségek és úgy általában minden fölött áll, és egyetlen feladata a rend fenntartása a világban. Ez eddig kísértetiesen hasonlít az Ethan Huntot és bandáját magába tömörítő IMF-hez, ám van két apró különbség: a Charter egyrészt teljesen önjáró és sokkal kiterjedtebb alakulat, akinek még informális megbízásokra sincs szüksége semmilyen kormány részéről, másrészt olyan szuperügynökökkel van tele, akik önmagukban kitesznek egy teljes Ethan Hunt-féle csapatot.

Gal Gadot a Rachel Stone – Mindent vagy semmit (Heart of Stone) című filmben

A legszuperebb közöttük a címszereplőt alakító, és a filmet férjével együtt producerként is jegyző Gal Gadot karaktere, aki nem csupán a pusztakezes és fegyveres harcok legyőzhetetlennek tűnő mestere, de az sem kottyan meg neki, ha ejtőernyő nélkül kell kiugrania egy több ezer méteres magasságban felrobbanó gépből. És mindemellett profi hacker is. Ám mivel ez a leírás bármelyik Charter ügynökre illene – legalábbis állítólag, erre ugyanis semmilyen bizonyítékot nem látunk –, nem is emiatt emelkedik ki Rachel Stone a többiek közül. Hanem azért, mert

a szívére hallgat, nem a Szívre.

Az enyhe képzavart az eredeti cím értelmezése képes feloldani, a Heart of Stone ugyanis többszörös szójáték. Utal egyrészt a szuperszámítógépre, amit csak Szívként (angolul Heart) emlegetnek a filmben, és arra használja a Charter, hogy megjósolja a várható katasztrófákat, kiszámítsa egy-egy akció lehetséges végkimenetelét – a filmet rendező Tom Harper (Léghajósok, A fekete ruhás nő 2.) pedig arra, hogy az arcunkba toljon némi parasztvakítós hologram-bűvészkedést, amikor épp nem akciójelenetet látunk (vagy akár aközben is). Másrészt utal az eredeti cím a főhős legfőbb jellemvonására, aki – mint minden valamirevaló szuperügynök – nem tartja be teljes mértékben a játékszabályokat, a Szív parancsát, hanem olykor bizony képes a saját a megérzéseire hagyatkozni. Harmadrészt pedig utalhat arra is, amit Stone főnöke szajkóz állandóan: ebbe a munkakörbe nem fér bele semmiféle érzelmi kapcsolat, kőszívvel kell élnie és dolgoznia.

És hogy mire utal a magyar Rachel Stone: Mindent vagy semmit cím? Teljes ötlettelenségre.

Magával a filmmel pedig épp az ellenkezője a gond: az ötlet nem rossz, a történet is egész jól megírt, de mintha ennyivel meg is elégedtek volna a készítők, és beérték förtelmesen gyenge dialógusokkal, említésre sem nagyon méltó mellékszereplőkkel. Közülük Jamie Dornan emeli talán valamelyest a film értékét, de még így is elég szürke árnyalatú marad a játéka. Marad tehát Gal Gadot, aki valóban csodálatos nő, de azért egy teljes filmet még ő sem bír el a hátán.

Jamie Dornan a Rachel Stone – Mindent vagy semmit (Heart of Stone) című filmben

Pedig minden bizonnyal ezt várták tőle – vagy várta magától, amikor belevágott az akciósztárságba –, karaktere ugyanis annyira emberfelettire sikeredett, aki mellett az MI6 ügynökei csak picsogó, csetlő-botló óvodásoknak tűnnek, továbbá azon sem lepődünk meg, hogy ha Stone vezeti, akkor egy lomha furgon is képes lehagyni, sőt, eliminálni motorosok és autósok egész garmadáját.

A legszomorúbb talán az egészben, hogy ez a színvonal hűen tükrözi azt a trendet, ami felé a hollywoodi akciófilmek, köztük a Rachel Stone: Mindent vagy semmit példaképéül állított Mission: Impossible széria is tart. Ahogy Ethan Hunt legutóbbi ámokfutását sem lehet már érdemben összevetni a sorozat első három részének nívójával (és itt nyugodtan félretehetjük a „bezzeg régen minden jobb volt” nosztalgiázást, hiszen a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész tényleg hülyét csinál a teljes franchise-ból), úgy a Gal Gadot nagy álmaként dédelgetett, egyébként már létező (Atomszőke, Mad Max stb.) női akcióhős is hamvába holtan született meg csupán ebben a filmben. Kárt érte, kiváló ügynök lehetett volna.

A Rachel Stone: Mindent vagy semmit a Netflix kínálatában látható.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com