Kritika

Rajongói film Bud Spencerről – Piedone nyomában

A Bud Spencer és Terence Hill kultusz már évtizedek óta tart Magyarországon, az olasz származású színészpáros filmjein generációk nőttek fel, baráti beszélgetések és ugratások a mai napig felidézik a legismertebb poénjaikat. A 2016-ban elhunyt, szakállas pofonosztóként megismert Bud Spencerről szóló portréfilm, a Piedone nyomában elfogult, de szerethető emléket állít Carlo Pedersolinak.

Király Levente négy éven át, több tucat interjúalany megkérdezésével forgatott átfogó portréfilmje Bud Spencer életútját tárja a nézőközönség elé, amelyben kirajzolódik, hogy a néha kicsit mogorva, máskor pedig kicsit hirtelen haragú, de jószívű óriást játszó színész jóval összetettebb életet élt annál, mint amit sztereotip szerepei alapján feltételezhetnének a biográfiát kevésbé ismerő nézők.

Számtalan életrajzi adatot vonultat fel a másfél órás dokumentumfilm, megtudhatjuk, hogy a Pedersoli család gyártulajdonos volt Nápolyban, a kis Carlo pedig Olaszország legfiatalabb egyetemistája volt 16 évesen, a gyermekkori éveket megannyi korabeli fotó, a sportolói karriert pedig kuriózumnak számító archív felvételek dolgozzák fel. Megszólalnak az egykori úszó és vízilabdázó csapattársak, illetve ellenfelek, mint például Kárpáti György, aki személyesen is jó kapcsolatot ápolt a későbbi színésszel.

Külön színfoltot jelentenek az esküvői fotók, de természetesen Bud Spencer utolsó interjúinak egyike is fontos eleme a filmnek.

A közreműködők által felidézett történetekből megtudhatjuk, hogy találkoztak először Terence Hill-lel, de a színésztárs mellett olyan ikonikus mellékszereplők is felelevenítenek egy-egy szép emléket, mint például Emilio Laguna, a Különben dühbe jövünk emlékezetes kórusjelenetének karmestere, vagy Sal Borgese, aki talán a legtöbb pofont nyelte be a forgatásokon, és közülük is kifejezetten érdekes a Spencer-Hill filmek plakátkészítőjének párperces felbukkanása.

Pedersoli jogban, kémiában és pszichológiában is járatos, hívő ember volt, aki a fiatalkori bulik mellett is mindig gondját viselte embertársainak, egy alkalommal például közel egy tucat, tengerbe zuhant szurkolót mentett ki a vízből. Emellett zenét komponált, de megállta a helyét feltalálóként, pilótaként és vállalkozóként, egyszóval olyan életet élt, amire senkinek sem lehet egy rossz szava sem. És a Piedone nyomában portréábrázolásával épp ez a gond. A megszólalók egymás lábát letaposva áradoznak Bud Spencerről,

akiről így igazi újdonságokat nem tudunk meg, és a bennfentesség érzetét sem sikerül felépítenie a filmnek.

Ehelyett kapunk egy portrét, ami egy-egy fontos témát csak érintőlegesen említ meg – mint például Bud Spencer és Terence Hill Olaszország-beli megítélésének visszásságait, de igazán nem fejti ki a kérdést. Arra pedig végképp nem tesz kísérletet, hogy a magyar kultstátusznak utánajárjon egy olyan országban, ahol köztér és szobor állít emléket Bud Spencernek, zenekar viseli Spencer és Hill nevét, rajongói fesztivált szerveznek, sőt kézműves sört is kiadtak a két színész arcképével.

Abban viszont megerősít, hogy Carlo Pedersoli nagydarab, hatalmas étvágyú, erős, de jó szívű, szerény, kedves ember volt, akiről mindenkinek van egy jó élménye. De talán ennyi is elég ahhoz, hogy valaki legendává váljon.

Rókus Ákos

Rókus Ákos

Rókus Ákos a PTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve magyar szakpáron. 2012 óta a szerkesztőség tagja. Specializációja a zsánerfilm (különösen az akció, a western és a thriller), valamint a műfajelméleti kérdések.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..