Fókuszban Kritika

Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell? – Raoul Taburin

Egy francia kisvárosban járunk, ahol Raoul Taburin egy mindenki által tisztelt és sztárolt biciklijavító mester. Ám Raoulnak van egy féltve őrzött titka: nem tud biciklizni. És ez nem is derül ki mindaddig, amíg Párizsból meg nem érkezik egy másik férfi…

A kisvárosaikon is átvezető Tour de France kerékpárosversenyek azt jelenthetik a franciáknak, mint a spanyoloknak a bikaviadal. Imádják! A versenyek alkalmával családostól kiállnak az út szélére, és biztatásként egy torokként harsogják: wazy, wazy! Csoda hát, hogy a kerékpározásnak kultusza van Franciaországban? Nos, erre a sport toposzra épül Jean-Jacques Sempé, francia gyerekkönyv illusztrátor és karikaturista népszerű képregényének megfilmesített változata, a Raoul Taburin.

A címadó főhős (Benoît Poelvoorde) nem más, mint egy dél-francia kisváros, Saint Céron biciklikereskedője, egyben sztárolt bicikliszerelője, akit a járgány virtuózának gondolnak. Ám Raoulnak van egy féltve őrzött titka: soha nem tudott megtanulni kerékpározni, életének különböző szakaszaiban hiába is próbálkozott újra és újra, az „egyensúlytalanság” mindig földre döntötte.

Olybá tűnik ez, mintha egy spanyol bikaviadornak titkolnia kéne, hogy rosszul van a vér látványától.

Raoul felnőtt férfiként is, még a legszűkebb családjában is képes volt megőrizni a titkát, ám egy párizsi sztárfotós, aki kis időre a városkába költözik, nagy fordulatot hoz az életébe. Hervé (Édouard Baer) azzal a megbízással érkezik, hogy portrékat készítsen a francia kisváros lakóiról, mert a párizsiak már-már elfeledkezni látszanak a vidéki életről. A két férfi hamarosan összebarátkozik, így Hervé Saint Céron koronázatlan kerékpárkirályát is szeretné lefényképezni biciklizés közben. Raoul, hogy mentse jó hírnevét, mindenáron igyekszik elkerülni az alkalmat, így leplezve a titkát, de az ebből származó bonyodalmak egyre kilátástalanabbá teszik a helyzetét.

A látszólag a kerékpározás körül bonyolódó francia családi vígjáték azt a kérdést veti fel szórakoztató és mindenki által megemészthető formában, hogy lehetséges-e egy életen át titkokkal a lelkünkben élni? S még ha meg is kíséreljük ezt, milyen technikák vethetők be lelepleződésünk elkerülése érdekében? A kérdésfelvetés önmagában is izgalmas, de Raoul „egyensúlytalanságának” lelki oka talán még érdekesebbé teszi ezt.

A film három idősíkon játszódik,. Látjuk a kisfiút, aki „egyensúlytalanságra” panaszkodva, mindig oldalára zuhan a biciklijével. Láthatjuk őt fiatal felnőttként, amikor a 20. születésnapjára mit sem sejtő apja egy versenybiciklivel lepi meg, amit eldug a világ szeme elől. Később megismerjük híressé vált üzletének tulajdonosaként – mindvégig a szívébe zárt titokkal. De sohasem látjuk az édesanyját, apja egyedül neveli fel. Márpedig, ahogy újdonsült párizsi barátja, Hervé gyanútlanul kifejti neki: „Amikor az anyák elengedik a kezünket, találunk kapaszkodót”. A gyermekkorában játszódó jelenetek azonban arról árulkodnak, hogy Raoul mellől már pici korában eltűnt az édesanyja. Így nem volt, aki elengedje a kezét, s kapaszkodót még felnőtt korára sem talált, lelki „egyensúlytalanságának” mulatságos kivetülése a kerékpározásra való képtelenségében nyilvánul meg.

Raoul Taburin e titok miatti szorongását belső monológként egy narrátor közvetíti, miközben tanúi vagyunk a leplezése elkerülésére tett kétségbeesett próbálkozásainak is:

folyamatos hazudozásainak, mellébeszéléseinek, elterelésének, ködösítéseinek. Még a Karinthytól jól ismert „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” lehetőséget sem hagyja ki: Saint Céron irányába, egy réten üvölti bele a szélbe: „Nem tudok kerékpározni!!!!”

Pierre Godeau filmje laza felépítésű dialógusokból és jórészt a főhős számtalan, kudarcba fulladt kerékpárra szállásának füzéréből áll össze. Pedig a Raoul Taburin társforgatókönyvírója az a Guillaume Laurant, akinek többek között az Amélie csodálatos élete fűződik a nevéhez. Épp ezért jelent kis csalódást ez a film, amelyből hiányzik az Amélie bája és – bár a titokról szól – a titokzatossága. A film közepéig még elmegy, hogy a főhős nem tud biciklizni, és ezt minden áron titkolni akarja, de másfél órán át csak ezen nyavalyogni már sok. Ha legalább az anya elvesztésének története, és ennek megélése a családban, beleszövődne a cselekménybe, már oldaná a biciklizésre való képtelenség repetitíven visszatérő motívumát, egyben elmélyítené a film mondanivalóját is. A Raoul Taburinről így azt lehet elmondani, hogy

a problémafelvetése sokkal izgalmasabb, mint a téma filmeszközökkel történő megvalósítása.

Egy érdekes kérdést azonban felvet még a film. A párizsi sztárfotósról ugyanis időközben kiderül, hogy fantasztikus portrékat tud ugyan készíteni, ám a fotózás többi ágához semmi érzéke, így a pillanat töredékének megragadásából építkező sportfotózásban – mint a lejtőn száguldó kerékpáros lefényképezése – kudarcot vall. Talán, ha nem is tudatosan, a rendező a biciklizéssel a konkrét képességekhez kötődő tehetségtelenség ábrázolása mellett még a lokális és univerzális művészi tehetség közötti különbözőség kérdését is körbejárja filmjében. Többek közt ezek a gondolatok, és a kisvárosi élet atmoszférájának bemutatása teszik egészen szerethetővé Raoul Taburin történetét.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..