Kritika

Mint az élet – Raymond és Ray

Raymond és Ray elidegenedett féltestvérek, akiket összehoz egy tragikus esemény: borzasztó édesapjuk halála és temetése. Az apa kikötötte végrendeletében, hogy a fiainak kell saját kezűleg megásni a sírját. Vajon ez egy afféle utolsó, síron túli kegyetlenkedés a részéről, vagy más is áll a különös kérés mögött? Erre fog rájönni a testvérpár Rodrigo García legújabb filmjében.

Mi történik a halál után? Az élet megy tovább, kegyetlen igazság ez, a halál azonban pótolhatatlan űrt hagy, de nem csak az elhunyt személye miatt. Magával ragad minden lehetőséget a lezáratlan ügyek rendezésére. Sokszor ez nagyobb fájdalom lehet: a soha fel nem tett, meg nem válaszolt kérdések, a bűntudat, az elrendezetlen traumák elegye.

Rodrigo García rutinos függetlenfilmes, akinek legújabb, Apple TV+-ra szánt filmjében korai munkáinak témaválasztásai vegyülnek. Az Apák és fiaikból visszatér az apa-fia kapcsolat, míg a Sírhant művekből a halál tematikája. Sőt, különösen A titkos hely epizód egyik szála, amikor Nate Fisher szembesül azzal a kérdéssel, hogy vajon mennyire is ismerte jól édesapját valójában.

A Raymond és Ray főszerepében egy némiképp elidegenedett féltestvérpár áll (Ewan McGregor és Ethan Hawke), akiket összehoz apjuk, Harris halála. Újratalálkozásuk több okból is kényszeres (Raymond jogosítvány híján nem juthat el a temetésre, és apjuk végrendeletét is meg kell ismerniük), de az utazás nem csak fizikai lesz. Felmelegítik kapcsolatukat, és rájönek arra, hogy apjuk sem olyan volt az élete végén, mint amilyenre emlékeznek.

Harris az ő emlékeikben kellemetlen, erőszakos figuraként jelenik meg – még az azonos neveket is rosszindulatból adta nekik. És nem úgy néz ki, hogy halálában szerethetőbbé vált volna: végrendeletében kiköti, hogy hagyatékát úgy kaphatják meg fiai, ha saját kezűleg ássák meg a sírját.

Ezzel a csavarral indul meg a csavarok sora, amik Raymondot és Rayt minél inkább bevezetik az apa utolsó éveibe. Megismerik az idős férfi szeretőjét és a gondozóját is, ráeszmélnek útkeresésére (ahogy a kereszténységtől kezdve az iszlámon és a buddhizmuson át a zsidó vallásig minden hitvilágot megjárt), és még akad néhány meglepetés az öreg tarsolyában.

A csavarok célja sokrétű lenne: váratlan irányokba mozgatnák a cselekményt, miközben a két fiúnak esélyt adnának saját maguk felfedezésére, és némi humort is szolgáltatnának.

Ezeket a szerepeket azonban vajmi kevéssé látják el – legfőképp a játékidő elhúzására szolgálnak, az meg érdemnek nem sok.

Kifutásuk, csattanójuk nincs: a melankolikus film melankolikus véget ér, és nem jut egy végső fricska, nagy felfedezés vagy újrakeretezés. „Tégy vele belátásod szerint” – üzeni Harris utolsó levelének tartalmáról, és valami ilyesmi a film lezárása is.

A Raymond és Ray dramedyként „sikeresen” két szék közt a pad alá esik – túl oldott ahhoz, hogy a hősök fájdalmát és problémáit komolyan vegyük, de túl drámai ahhoz, hogy nevessünk rajta. Sem a tragédiában, sem a komédiában nem erős, miközben sem újat, sem maradandót nem mond. Amivel foglalkozik, azt mások is elmondták, de jobban, érdekesebben, elgondolkodtatóbban.

Ewan McGregort és Ethan Hawke-ot elvesztegeti García a főszerepekben.

Raymond egy szürke, rendezett kisember, aki többször is elvált, de csendben tűr, míg Ray egy lázadóbb, szókimondóbb karakter. McGregor az előbbi szerepében nagy feladatot nem kap Garcíától (aki pedig nagyobb elánnal rendezte a Last Days in the Desertben), és Hawke sem sokat, bár ő legalább érdekesebb rezdüléseket ad a vívódó Rayhez. A kapcsolatuk, a játékos civódásuk és a fájdalmak mögött húzódó, egymással való törődésük viszont hiteles.

A testvéreknek jár egy-egy társ is a lelki utazásukhoz. Raymondot apja szeretője (Maribel Verdú) veszi szárnyai alá, hogy szembenézhessen elfojtott dühével és keserűségével, Ray pedig apja gondozójával (Sophie Okonedo) ismerkedik meg, és kezdi el vele keresni a saját gyökereit. A főhősökkel szemben a mellékszereplők élettel telibb figurák, és még talán izgalmasabb rétegeik is vannak, az előbb említett hölgyeken kívül azonban jelenlétük elenyésző.

A Raymond és Ray szigorúan véve nem rossz film, de jónak sem nevezném. Talán abban kivételes egyedül, hogy mennyire semmilyen. Nem érint meg, nem ejti foglyul a figyelmet, nem vált ki együttérzést vagy megvetést a karaktereivel szemben. Még a kegyetlen apa is olyan távoli és anekdotikus, hogy nem lehet legalább ellenében kötődni a főszereplő testvérpárhoz, és az utolsó éveihez kapcsolódó csavarok is hatástalanok maradnak. Remek színészeket pazarol egy szürke, színtelen filmre. De ezt leszámítva egy közepes alkotás, ami abban legalább hasonlít az életre, hogy egyszerűen csak elmúlik – minden csinnadratta nélkül.

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com