Kritika

Rossz döntések sorozata – Remember Me

A Szerelmünk lapjai óta tudjuk, hogy az Alzheimer-kór árnyékában is lehet megható és szép szerelmes filmet készíteni. A Bruce Dern főszereplésével készült Remember Me pedig nem csak, hogy csavar egyet a formulán, de a Hollywoodban továbbra is mellőzött időskori párkapcsolatot rakja a központba, a fiatalkori lánggal szemben. A kérdés csak az, mennyire működik ezúttal ez a felállás.

Mintha az elmúlt két évtizedben az álomgyár is ráeszmélt volna, hogy a szerelem kortalan, és a nagy romantikus történetek nem feltétlen csak tökéletes 25-30 éves párok köré fonhatóak. Gondoljunk csak a Minden végzet nehézre, a Milyen hosszú az éjszakára, az Egyszerűen bonyolultra vagy a Marigold Hotel filmekre. Ezen filmek konfliktusforrása és a szereplők boldogságának gátja azonban már nem egy harmadik fél, a szülői rosszallás, a társadalmi különbségek vagy a félreértések szülte nagy összeveszések.

Az új generáció romantikája az elmúlás, a betegség, a halál, az utolsó esély tematikáival egészül ki, hiszen a főhősök sorsa mégsem lehet egy felhőtlen séta a végső ismeretlenbe.

Ezen a vonalon halad az Örömjárgány, a Szerelem, az Egyre távolabb és az Iris: Egy csodálatos női elme is. Utóbbi kettő konkrétan az Alzheimer-kór súlya alá helyezi szereplőit, ahogy teszi ezt a spanyol rendező Martín Rosete is második nagyjátékfilmjében. Míg a felsorolt alkotások a drámai vonalon mozognak, addig a Remember Me azonban megpróbál humort vinni az alapból is egyedinek mondható felállásába.

A történetben a pár éve megözvegyült Claude (Bruce Dern) egy véletlen folytán értesül arról, hogy egy régi nagy szerelme, Lilian (Caroline Silhol) – akivel egy pár évig tartó viszonyon túl sosem jutottak – egy közeli idősek otthonában él, mert Alzheimer-kórja révén állandó segítségre szorul. A férfi pedig úgy dönt, hogy behazudja magát az otthonba, hogy visszanyerje magának a nőt, aki persze nem emlékszik se rá, se a 40 évvel korábbi érzelmeire.

Meglehetne a bája és a humora – valahol – egy ilyen szituációnak.

Mégis nagyon vékony vonal választja el a hősszerelmes, kedves öregurat, aki tűzön-vízen át megküzd élete nagy szerelméért, az érzéketlen és nyomulós fickótól, aki az egész világnak – beleértve lányát, unokáját, az otthon összes lakóját és persze Liliant is – beadja, hogy egy olyan súlyos betegséggel küzd, amivel egy tucat idős ember körülötte tényleg szembenéz nap mint nap. A film pedig sajnos több okból is az utóbbi felé húz.

Egyrészt egy ennyire érzékeny téma esetén patikamérleggel kell kimérni a poénokat, hogy azok ne csak üssenek, de el is kerüljék a bántó vagy tiszteletlen hangnemet.

És azzal viccelődni, hogy valaki paranoiás vagy hogy bélzavarai vannak, nem túl elegáns egy olyan romantikus filmben, ahol az egyik főszereplő maga is demenciával küzd. A másik vonal persze a morbidabb fekete humor lenne, de az alkotást elnézve ez fel sem merült a készítőkben. Amivel nem önmagában van probléma, hanem annak fényében, hogy valamiért mégiscsak félig vígjátékként próbálják eladni a művet, ami így inkább kínos, erőltetett és bunkó be-beszólásokkal intézi el a komikumot; ráadásul azzal, hogy a Remember Me mindezt Claude szájába adja pikk-pakk antipatikus figurát farag belőle.

Romantikus vígjáték-dráma keverék révén persze a másik oldalon ott a nagy szerelmi szál, ami ha nem is mentené fel teljesen, de könnyedén megmenthetné a film tónusbéli hibáit. Itt azonban szintén hiányosságokba és zavaró alapokba ütközünk. Claude és Lilian, egy színházi kritikus és egy színésznő sok-sok évtizeddel korábban folytatott viszonyt, amely során még csak egy városban sem laktak, ráadásul a nőnek már akkor is férje volt. És most moralitás ide vagy oda, a film nem elég meggyőző abban, hogy az ő szerelmük olyan elsöprő és hatalmas lett volna, hogy hirtelen eszméletlen romantikus gesztusnak tűnjön Claude Alzheimer-tettetése és szegény Lilian pesztrálása régi levelekkel, színházi felvételekkel és régmúlt történetekkel.

Kapunk ugyan egy-két múlt idéző képsort, de ezek sem a színészi játék, sem a forgatókönyv miatt nem érnek célba igazán.

A kémia sem működik jól Bern és Silhol között: rideg sterilség övezi kettejük játékát. De itt van még Claude lánya, aki férje állandó kurvázása mellett sem képes rávenni magát a válásra, és itt az unoka, aki érdeklődik a színház iránt és persze, hogy szerelmes a drámaklub legjobb pasijába. Ezek a szálak azzal, hogy nincsenek eléggé kidolgozva, el is vesznek a fősodor játékidejéből, valamint tovább erősítik a nézői frusztráltságot.

A film egyértelmű fénypontja a támogató és megbízható barát, Brian Cox karaktere,

akitől még olykor egy-két épkézláb viccet is kapunk. Ez persze kevés, ahogy a szűk másfél órás játékidővel is csak félig van tele a pohár. Tény, hogy nem húzták el az alkotók a játékidőt, ugyanakkor a legutolsó harmadban mintha teljes jelenetek hiányoznának. Claude az egyik pillanatban még erősen beszól egy lakótársnak, két jelenettel odébb pedig könnyes szemmel búcsúzik el tőle, miközben A és B momentum közt a két karakter még csak nem is találkozott újra.

A hasonló tematikájú alkotások közt teljesen és joggal fog elhalványulni a Remember Me. Talán, ha megpróbált volna a hagyományosabb vonalon maradni, vállalva, hogy inkább kellemesen átlagos és bájosan megmosolyogtató legyen, a végeredmény is pozitívabb lenne. Így azonban sajnos a javarészt ártalmatlan hibák halmazában elveszik a vélhetően betervezett, de nem megmutatott lényeg: két ember perzselő, életen át kitartó szerelme, amely kiállja a feledés próbáját.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya