Kritika

Nem kell, hogy szeress, csak mert haldoklom! – Remény

remény

A tüdőrákból sikeresen felgyógyult Anjánál gyógyíthatatlan agydaganatot diagnosztizálnak, s nem marad számára más, csak a Remény.

Az én történetem, ahogy én emlékezem rá.” – ez a mottója a Remény című filmnek, melyben egy negyvenes évei elején járó nő, Anja (Andrea Braein Hovig) rákkal folytatott küzdelmét követhetjük nyomon. Igazi önéletrajzi ihletésű film ez, a rendezőnővel 2012 karácsonyán közölték az orvosai, hogy mellrákja, mellyel korábban operálták, tovább terjedt az agyára, és csak három hónapja van hátra. Nem csoda hát, ha Maria Sødahl filmje mély átéléssel képes bemutatni, hogy egy háromgyerekes fiatal nő gyógyíthatatlan betegsége tudatában miként értékeli át a házasságát és a gyerekeihez való viszonyát –, de

a Remény mindemellett szól még arról is, hogy társként mit jelent egyszeriben csak rádöbbenni, hogy elveszíthetjük a párunkat.

A köztük lévő nagy korkülönbséget tekintve talán mester-tanítvány viszonyból váltott hajdanán Anja és Tomas (Stellan Skarsgård) kapcsolata élettársi közösséggé, és az együtt töltött húsz év során sikeres művészi karriert is magukénak tudhatnak. Nagy család az övék, velük él Tomas első házasságából származó két gyermeke, és három közös gyerekük is született. S bár a karácsony meleg családi légkörben telik, a megfáradt gesztusok arra is engednek következtetni, hogy párkapcsolatuk mára már igencsak megkopott. A színházi rendezőként híressé vált Tomas folytonosan csak dolgozik, szinte alig látják otthon, s ez bizony a gyerekekkel való kapcsolatára is kihat. Talán ezért is olyan mellbevágó Anja kérése: „Ha elmentem, legyen valakid, mert a gyerekek nem bírnák ki veled”.

Rákkal való megküzdéstörténetet sokat láthattunk már, hiszen hollywoodi rendezőknek is kedvelt témája ez. S bár a Remény is a hollywoodi filmek szokásos receptjével indít – megismerünk egy számunkra kedves és sikeres embert, akinél gyógyíthatatlan rákot diagnosztizálnak, s csak néhány hónap van hátra az életéből –, ez a film mégis jóval többről szól, mint a halálos betegséggel való szembenézésről. Ugyan Anja is küzd az életéért, ám a film igazi témája a pár egymáshoz való viszonyának gyökeres átalakulása a sorsfordító néhány nap alatt, ami a karácsony előtti napon közölt halálos diagnózis és a szilvesztert követő életmentő műtét között eltelik. De tíz napba vajon be lehet-e sűríteni egy közös élet történetét? A Reményről elmondhatjuk, hogy igen, mert

Maria Sødahl filmjéből egy olyan mélyen felkavaró családi lélektani dráma bontakozik ki, ami tanulságával túlmutat egy pár történetén.

A rendezőnő egy interjúban elmondta, úgy érzi, az élni akarás önmagában kevés a felépüléshez: „A ráksejteket nem érdekli az akaraterő, egyszerűen csak szerencsés voltam”. Sødahl filmje éppúgy magában rejti a könyörtelen sorsszerűséget, mint az élet és halál között lebegés szorongását, amin valóban már csak a remény segíthet át. Az orvostól orvosig menekülő Anja hiába tesz meg mindent a gyógyulásáért, nem az akaratereje, és nem is a családja lelki támogatása fogja eldönteni a sorsát, miként ezt a műtétet vállaló agysebész őszintén el is mondja neki.

Egy filozófiai művében Platón a halál begyakorlásáról elmélkedik, ám a Reményt éppen az teszi izgalmassá, hogy a rendezőnő érzelmi hullámvasútra ülteti a nézőt, így váltakozva merülünk alá a pesszimizmus legsötétebb bugyraiba, hogy aztán a reménykedés magasába repüljünk, és ez a kegyetlen érzelmi oszcilláció adja Maria Sødahl filmjének dinamikáját.

Ám a Remény nem csupán a sorsnak való odavetettségről szól, hanem a saját és a közösen eltöltött élettel való kendőzetlen szembenézésről is. Nem kétséges, hogy Anja halálos betegséggel való viaskodása egyben igazi párkapcsolati próba is. Egyre inkább kivész belőle a kedvesség, ami oly szimpatikussá teszi, és az erős gyógyszerektől is mind ingerlékenyebbé válik. Az érzelmi elhanyagolás bűntudatától hajtva, Tomas felajánlja, hogy húsz év együttélés és három közös gyerek után feleségül veszi őt. Innentől fogva Anja esküvőre készülődése és esküvőtől való menekülési kísérlete lesz az események szervező motívuma, mely során elemi erővel törnek fel belőle az évek során szőnyeg alá söpört indulatok és elfojtások.

A halál fenyegetésének árnyékában egyre őszintébbbé és nyersebbé is válik a kapcsolatuk,

cserébe azonban egyértelműbbé válnak a dolgok, s az idő előrehaladtával kapcsolatuk addigi rejtett jelentései is feltárulnak előttük. Ebben segíti őket addigi közös élményeik felidézése is, s a köztük dúló indulatok kiemelt motívuma lesz az emlékezés. Míg Anja egyfajta káoszként mesél addigi életükről az őket összeadó papnak, addig Tomas elhűlve hallgatja mindezt, mintha nem is ugyanazt az életet élték volna együtt. Ám bármilyen fájó sebeket tép is fel, a közös emlékezés sokat segít az évtizedekig beléjük alvadt konfliktusok feloldásában. Azonban Anjából más formában is előtörnek az emlékek. Halálközeli élményt átéltek beszámolóiból tudott, hogy haláluk pillanatában lepergett előttük az életük. Anja arról beszél Tomasnak, hogy régen mindig valamilyen eseményhez vagy személyekhez kötődően idéződtek fel benne emlékképek, most viszont egyre másra kronológiai sorrendben éli újra élete eseményeit, mintha egy különös idővonalon araszolna előre visszafordíthatatlanul az ismeretlenség felé, ami mély szorongással tölti el.

Némileg dokumentumszerűvé teszi a filmet, hogy a számtalan kórházi jelenet egészségügyi szereplői, az orvosok és ápolók valós személyek. A rendező bevallottan azért választott ismert színészek helyett valódi orvosokat, mert így hitelesebbnek tartotta a történetet. Hiteles pedig az magában is, olyannyira életszerűek és felkavaróak az Anjából és Tomasból mélyről feltörő érzelmek, nagyban köszönhetően ezt a két főszereplő, Andrea Braein Hovig, és Stellan Skarsgård teljes átélést nyújtó alakításának. De szerepet játszik ebben az operatőr, Manuel Alberto Claro számos premier planja is a vádaskodástól meggyötört arcokról, elbizonytalanodó, rebbenő tekintetekről, reményteli pillanatok felvillanásáról.

Megrázó és felkavaró film a Remény,

s nem tudni, hogyan végződik majd a történet, mely a sorsdöntő műtét előkészületével ér véget. De a zárójelenet szívet melengetően megszépíti és új dimenzióba emeli Anja és Tomas kapcsolatát. Igazi emberi dráma ez, ami fáj és letaglóz, mégis jó átélni velük.

Avatar

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya