Kritika

Nélküled és önmagam nélkül – Rendben vagyok?

A Rendben vagyok? (Am I OK?) szerint harminc felett sem késő ráébredni, mire vágyunk valójában – csak ne féljünk megvalósítani.

A millennial alkotók porondra lépésével megsokasodtak a felnövés kitolódását, a gyerekkorban ragadt, felelősséget hárító, felnőttes tevékenységektől rettegő hősöket bemutató filmek (és más műalkotások, például Sarah Andersen képregényei). Az Y-generációt pont ezek a vádak szokták érni, amelyek ha nem is igazabbak, látványosabban megjelennek a bölcsész-művész közegben, ahol nehezebben számon kérhetőek a szakmai eredmények vagy egyáltalán a munka ténye. Nem csoda, hogy ez a karriert és életmódot érintő bizonytalanság a magánéleti elveszettséget is vonzza: a VAN, a Scott Pilgrim, a Frances Ha vagy a szintén Dakota Johnson főszereplésével készült Felnőttem, csacsacsa hősei a komolytalan munkáik mellé az emberi kapcsolataik tétovaságát is a nyakukba kapják.

Annál ritkábban ábrázolják a felnőttkori barátságok természetét vagy válságát filmen – a szerelmi kapcsolatok népszerűbbek, noha mindennapos tapasztalatunk lehet az is, hogyan szűnnek meg akár egyik napról a másikra évtizedes barátságok. A sziget szellemei példázatos eseményekkel tűzdelt tragikomédiát kerekített a téma köré, fájdalmasan őszintén ábrázolva a két ember közötti törést, amelyre gyakran tényleg nincs magyarázat. Ha két ember csak egymás mellett ragad, akár évtizedekre, talán sosem merül fel a kérdés, hogy ez miért is van így, mi az alapja, de ha mégis firtatni kezdi valamelyikük, robban a bomba. Hirtelen világossá válik, hogy ők ketten máshogy változtak, máshol tartanak az életben, másfelé visz az útjuk. Van-e még közös pontjuk, áthidalhatóak-e a különbségek?

E két témát egyesíti a Rendben vagyok?,

amely természetesen nem érhet a nyomába az idézett példák legjobbjainak, de releváns kérdésfelvetéseivel, spontán helyzeteivel, jó humorával gyakran tapint rá egyetemes tapasztalatokra. Lucy (Dakota Johnson) legjobb barátnője, Jane (Sonoya Mizuno) bejelenti, hogy előléptetés miatt Londonba költözik, miközben Lucy rájön, hogy valószínűleg leszbikus. Kényelmes kis élete e két nagy változástól összeomlani látszik, így joggal teszi fel magának a kérdést: rendben vagyok?

Rendben-vagyok?-Dakota-Johnson

A 32 éves Lucy festőművész szeretne lenni, de recepciósként dolgozik. Magányos, mindentől fél, ha Jane nem nyaggatná, otthon ülne és meg sem próbálna kitörni a komfortzónájából (ami egyébként szintén nem komfortos). Jane viszont tartós kapcsolatban él, normális munkája van, rámenős, tevékeny és szabad. A két „csapás”, azaz külső és belső kereteinek elvesztése Lucyből előhozza a kései ráébredést, hogy kifutott az időből, sehol nem tart az életében, mindez viszont átcsap a kétségbeesésbe, hogy ezeken változtatni sem lehet. Jane azért megpróbálja noszogatni, összeveszés lesz a vége – pont egy olyan időszakban, amikor minden együtt töltött perc számítana Jane elutazása előtt.

A Rendben vagyok? jól megragadja azt a bonyolult kapcsolati helyzetet,

amikor a másik olyasmire ösztökél, ami nem kényelmes, de jó szándékkal teszi ezt és az eredmény általában kedvező. Hogyan szerethetjük jól a másikat, mennyire van jogunk beleszólni az életébe? A ma már kissé elhasznált eszköznek ható, képernyőn megjelenő üzenetek képében a szoros kötelék után ennek felbomlása is visszaköszön: a legépelt, majd küldés előtt kitörölt mondatok a büszkeségről, dacról, tehetetlenségről tudósítanak. De kettejük szoros szövetségét is beszédes helyzetekkel illusztrálja a film, például mikor a részeg Lucy Jane-éknél alszik, ami magától értetődően azt jelenti, hogy Jane barátja kiszorul a közös ágyból.

A coming-of-age dramedy végül az optimista irányt választja Lucy életével, illetve Lucy és Jane barátságával kapcsolatban is. És talán éppen ez a pont az, ahol veszít a hitelességéből a Rendben vagyok?, ugyanis nem fejti ki eléggé, mi adja meg Lucy számára a lökést, hogy Jane hiányában a saját lábára álljon és belevesse magát az életbe. Ezzel párhuzamosan az is elfogadható lett volna, ha a film egy leválás története lenne, nem pedig az újra egymásra találásé, miközben a legkedvesebb jelenetei talán éppen azok, amelyekben Jane örvendezik Lucy új szárnyalása miatt.

Ahogyan annak a súlya is átérezhető, amikor Lucy először mutatkozik be művészként.

Mindehhez képest a Rendben vagyok? középpontjának választott leszbikus-kérdés kevésbé izgalmas, valószínűleg csak abból fakad, hogy a film írója, Lauren Pomerantz, illetve rendezői, a tévészínésznő Stephanie Allynne és a stand-up komikus Tig Notaro is leszbikusok. Azonban butaság lenne leszbikus propagandának bélyegezni a munkájukat, hiszen azzal együtt, hogy validálja a megkésett ráébredést a saját szexualitásunk természetére, könnyen általános érvényű kései felnövéstörténetté, önkeresés-történetté nagyíthatjuk a mondandóját.

Egyébként mindhárom alkotónak ez az első egészestés filmje, ami rányomja a bélyeget a végeredményre: a Rendben vagyok? kellemes, humoros egyszeri kikapcsolódás, de hiányzik belőle az a plusz, amitől igazán emlékezetes vagy egyedi lenne. Ez magyarázhatja azt is, hogy bő két évvel a Sundance fesztiválos premierje után került csak a nézők elé (mozi helyett a Max platformján). Ugyanakkor a Rendben vagyok? mellett szól, hogy két nagyszerű színésznő filmje (főleg Dakota Johnson fürdőzik a lassan védjegyévé váló „furcsa, sajátos humorú lány” szerepében), ráadásul üdítően rövid: szűk másfél órát megér az életünkből ez a történet, főleg, ha bármelyik dimenziójával tudunk azonosulni.

A Rendben vagyok? a Max kínálatában látható.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com