Kritika

Rendszertelen rendszerváltás: 1989 – Határon

hataronAz 1989-ben történt eseményekről, a berlini fal leomlásáról, az azt megelőző évtizedek lehallgatásairól, menekülési kísérleteiről, kapcsolatok felbomlásáról, azaz a rendszerváltásról számos alkotás született. Magyar film ugyan kevés van köztük, magyar dokumentumfilm pedig még kevesebb.  A több szempontból összeszedetlen, most mozikba került filmnek azonban van néhány pozitívuma: a rendszerváltás tematika megidézése, illetve a rendszerváltozás kudarcaival való szembenézés.

Két kategória verseng egymással, a vasfüggöny leomlásában Magyarország csendes, de annál fontosabb szerepét taglaló 1989 – Határonban, azonban nincs határozott döntés a kettő között. Létező dokumentumokból újraépített szubjektív múltidézés és eljátszott tények által teremtődik meg az Oscar-díjra jelölt dán rendező Anders Ostergaard (Burma VJ) és Rácz Erzsébet valósága.

Archív felvételek és színpadias jelenetek mesélnek az ország utolsó kommunista miniszterelnökének, Németh Miklósnak a 25 évvel ezelőtt betöltött szerepéről. Pontosabban ő maga mesél, személyesen, akárcsak a hagyományos beszélőfejes dokuk teszik, bájosan magyaros angoljával, a számvetés szándékával. A történet másik szála, a fiatal pár, a keletnémet Gundula Schafitel és Kurt-Werner Schulz szorongásoktól, félelemtől átitatott mindennapjai és szökési kísérlete.

Sztrájkolókat látunk „Eastern Europe was in turmoil”, „The Iron Curtain was still in place” és hasonló táblákkal, akik a határnyitás évében teljes szívvel hitték, hogy eljön az idő, hogy az 1949-ben, az osztrák határszakaszon 356, a jugoszláv részen 630 km hosszan megépített drótkerítés – amelyet aknamezővel is kiegészítettek –, hamarosan csak emlékeikben létezik majd. Erre adott különösen nagy reményeket az 1989. augusztus 19-én megrendezett ún. páneurópai piknik, egy osztrák-magyar határ menti baráti találkozó, amely végül több száz keletnémet állampolgár menekülését segítette elő.

A történések nagy részét Német Miklóstól tudjuk meg, amelyekhez különböző archívokat és found-footage-okat, néhol a film kedvéért forgatott jeleneteket illesztenek a rendezők, így kreálva egy alternatív, szubjektív múlt-magyarázatot. A koncepció kifejezetten frissnek hat, főleg magyar viszonylatokban, azonban hiába az alapelgondolás, ha a kivitelezés zavarba ejtően nem koherens.

A film nem tekinti önmagát hiteles múltértelmezőnek, mindössze egy akkoriban igen fontos pozíciót betöltő ember narratívájára támaszkodik. Azt gondolom, ebben az esetben morális aggályaink maximum a film tartalmi mondanivalójával lehet, formaisága, nézőpontválasztása egyértelműen dekódolható, ebből kifolyólag számomra nem hatott megtévesztőnek. A tényszerű igazság megjelenítése előre elgondolt elvek szerint, szándékosan elmarad.

A különböző nyersanyagok, technikák alkalmazása azonban sok helyen problémás, adott esetben zavaró. Németh angolul beszél, miközben a megidézett filmrészletekben egy neves színművész szinkronizálja a hangját; a Németh által említett részletek sokszor szó szerint, színpadias formában teremtődnek újra, a redundancia így a visszájára fordul. Ahelyett, hogy emlékezetünkbe vésődnének az események fordulópontjai, éppen a kevésbé fontos momentumok ismétlődnek.

Az 1989 – Határon mindezek ellenére hazánkban hiánypótló alkotás, hiánypótló hozzáállást hirdetve: kreatív újradolgozása, ezáltal feldolgozása a történelmünknek. Ki-ki hogyan viszonyul a múltrablás kérdéséhez, azokhoz a rendszerváltozást megelőző évtizedekhez, amelyeket ki kellett törölni az emlékezetekből. Különféle látásmódok vannak jelen, a fiatal magyar filmesek játékfilmjeik sokszor abszurd, szatirikus elegyei (Hukkle, Taxidermia, Apacsok, A vizsga), a korábbi generáció nyers dokumentumai mellett (Tér). A lényeg a mellettben van: sokféle világlátás, de a cél közös, a múlt feldolgozása.

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés