Kritika

Filantróp kommandósok kincsvadászata – Renegátok

Luc Besson már elfelejtett írni, vagy csak nem akar – de attól még csinálja. A Renegátok egy újabb példa rá, hogy az európai Hollywoodot középszerrel akarja elhozni nekünk, nem pedig kimunkált, igényes filmekkel.

Az amerikai-francia koprodukció a Valeriannal idén nagyot bukó Luc Besson és társírója, Richard Wenk forgatókönyvéből készült. Középpontjában egy elit kommandós csapat áll, akiket Boszniába vezényelnek ki a 90-es évek közepén zajló háborúba, hogy a rendfenntartásban és titkos akciókban segédkezzenek. A tökös amerikai legényekből álló csapatot azonban nehéz kordában tartani, mert hajlamosak önfejűen cselekedni és direktívára fittyet hányva akcióba lendülni a küldetések megoldása érdekében. Egy alkalommal azonban tudomást szereznek egy eltűnt náci aranyszállítmány hollétéről, így elhatározzák, megszerzik azt részben önmaguk, de főképp a helyi közösség számára.

Steven Quale rendezte a filmet, akit azért kedvelek, mert remek látványt képes kihozni alacsony költségvetésből. Két korábbi munkája, a Végső állomás 5. és A vihar magja egyáltalán nem nagy címek, de ha a CGI-ról van szó, az kifogástalan bennük. Nincs ez másképp a Renegátoknál sem, sőt talán ez a legnagyobb erény is. A közelharci jelenetek még kapkodósak, de a totálok, a robbanások és a film utolsó harmadában zajló víz alatti szekvencia egyaránt remekül néznek ki. A Renegátok legnagyobb ötlete ugyanis, hogy a zsákmányt a víz alól, 30 méter mélyről kell felhordani. Önmagában ez a helyzet rengeteg feszültséggel jár, de a karfát sajnos nem fogjuk szorongatni.

Hőseink útjába ugyanis semmilyen különösebben megerőltető konfliktust nem pakoltak. Minden nehézséget villámgyorsasággal megoldanak, vagy ha nem is rögtön, de egy kiadós piálás után jutnak eszükbe a legjobb ötletek. Nem tolja előtérbe a film saját antagonistáját se, ugyanis a kommandós csapat tagjain nem fog a golyó. Egy pillanatig nem gondoltam, hogy bármelyiküknek megsérülhetne akár a fülcimpája is. Így a fináléban nálam az izgulós körömrágás helyett a csalódott sóhajtozás maradt. Hiába a háborús közeg vagy a kincsvadászattal járó komoly kihívás,

csupán egy kölyökklubos Expendables marad az egészből.

Meglepetésemre olyan színészek játszanak a mellékszerepekben, mint J.K. Simmons vagy Ewen Bremner. Ők kölcsönöznek pár jó percet a sztorinak, főleg Simmons, aki egészen vicces a szidalmazó felettes tiszt szerepében – mintha a Whiplash tanárának egy melegszívűbb, de klisésebb verzióját néznénk. Aki még említésre méltó, az a csapatot vezető Sullivan Stapleton, akinek van kisugárzása és képes egy kétdimenziós, de legalább menő karaktert produkálni. A kommandó többi tagja azonban annyira jellegtelen, hogy a film végére nemcsak, hogy két állító mondatot nem tudtam volna róluk mondani, de a nevükre se emlékeztem.

Szerencsére nem teljesen kuka a Renegátok, mert egyszeri szórakozásnak teljesen megfelelő, korrekt akciófilm. Engem azonban elkedvetlenített, hogy semmilyen tétje nem volt az eseményeknek és a forgatókönyv, ahol tehette, mindig a közhelyes utat választotta. Biztonsági játék zajlik minden percében, emiatt pedig az élményhez szükséges izgalom 100%-osan elmarad. Helyette nevethetünk párat J.K. Simmonson és a csapat viccelődésein, mert csak annyi marad nekünk. A háborús heistfilmes koncepcióból viszont többet is ki lehetett volna hozni, mert ez így túlságosan felejthető lett.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..