Fókuszban Kritika

Ártatlanul elítélve – Richard Jewell balladája

Clint Eastwood a Richard Jewell balladája című filmben a nagy nyilvánosság elé tárja a média által pellengérre állított, az atlantai robbantással ártatlanul megvádolt biztonsági őr történetét.

Az elmúlt évtized gyakorlatát követve ismét igaz történetet dolgoz fel legújabb alkotásában Clint Eastwood. A Richard Jewell balladája kiindulópontjaként a Vanity Fair írása szolgált, amely az 1996-os atlantai bombamerénylettel jogtalanul megvádolt biztonsági őr, Richard Jewell (és édesanyja) meghurcolását és ennek körülményeit taglalta precíz alapossággal. Az atlantai Olimpián történt robbantás éjszakáján a technikus segédként tevékenykedő Richard időben észlelt egy gyanús hátizsákot, aminek köszönhetően többszáz ember életét sikerült megmentenie. A férfit egy ideig hősként ünnepelte az egész ország, azonban alig 24 óra leforgása alatt az FBI, valamint a média is egyöntetűen Jewellt kezdte gyanúsítani a robbantás elkövetésével.

A film előzetesének feliratai nem hazudnak, valóban részletesen megismerhetjük Richard Jewell kálváriáját, összességében azonban a tisztességesen levezényelt, remek színészi alakításokkal megtámogatott történetnél többet nem igazán tud nyújtani a film. Ugyanazt az érzetet adja, mint a rendező legutóbbi, váltakozó színvonalú, a közepes és korrekt közé pozicionálható filmjei (Sully – Csoda a Hudson folyón, Amerikai mesterlövész, A párizsi vonat), amelyek szintén kisemberek hősies cselekedeteit dolgozták fel.

A Richard Jewell balladájának legnagyobb pozitívumai a színészi alakítások, közülük is kiemelkedik a címszerepben remeklő, eddig jóformán ismeretlennek számító Paul Walter Hauser.

Az általa megformált Richard jóhiszemű, naiv, szociális viszonyaiban esetlenül tájékozódó alakja folyamatosan képes fenntartani a feszültséget, illetve annak ellenére, hogy látjuk, nem ő követte el a merényletet, kétértelmű megnyilvánulásai miatt a film zárlatáig nem csillapodik gyanakvásunk.

Sam Rockwell és Kathy Bates (előbbi Richard ügyvédje, utóbbi Richard édesanyja) játékát szintén végig élvezettel figyelhetjük, jelenlétük tovább árnyalja és közelebb hozza a történtek emberi oldalát. A színészgárda egyetlen gyenge pontja Olivia Wilde ambiciózus újságírójának karaktere, akinek jellemét bántóan kétdimenziósra butítottak. Jellemfejlődésének ívét sajnos elnagyolták, az előzmények fényében pedig a történet végén mutatott együttérzése furán lóg a levegőben. Az ehhez hasonló dramaturgiai bukkanók miatt a történet néhol döcögőssé válik, a cselekmény ritmusához mérten pedig az indokolatlanul hosszú játékidő kissé vontatottá teszi a végeredményt.

A történetvezetésen nem könnyít a film humora sem, ami egy idő után erőltetett, hiszen a komikum forrását ugyanaz a visszatérő jellemkomikum adja: Richard folyamatosan beszél, amikor nem kellene és hallgat olyan dolgokról, amikről szólnia kellett volna. A kitartott képek pedig valahogy még kínosabbá teszik az egészet.

Hibái ellenére azonban Clint Eastwood filmje aktuális kérdéseket feszeget a média felelősségével, hatásával kapcsolatban.

Az internet és a közösségi médiák korában a lejáratás mechanizmusa még gyorsabban és hatékonyabban képes elérni a célját. A jelenség fontos katalizátora a kommentszekció, ahol az internet népe sokszor alapvető tények ismerete nélkül, minősíthetetlen stílusban ítélkezik emberek felett. Egy-egy lejáratáshoz vagy karaktergyilkossághoz elég akár egyetlen embernek a véleménye, a támadások azonnal megindulnak, amint létrejön egy gerjedni képes narratíva. Richard Jewell történetéből semmit nem tanultunk, az emberek feletti ítélkezés érezhetően mindennapjaink részévé vált.

Jewell nevének bemocskolása és nyilvános meghurcoltatása jól példázza azt a felelőtlen attitűdöt, gátlástalanságot, ahogy a média kommunikál és gázol át embereken egy-egy jó sztori érdekében. A filmben azonban a média képviselői helyett sokkal inkább az FBI által elkövetett igazságtalanságokra és megalázó módszereikre helyeződik a hangsúly. Az újságírók szenzációéhsége jóformán abban merül ki, hogy állandóan Jewell vagy az ügyvédje orra alá dugják a mikrofonjaikat és a kertben álldogálnak, míg az FBI lehallgatja őket és beleavászkodik a személyes életterükbe.

A valóságban arra a kérdésre, hogy mi váltotta ki a férfi ellen ezt a példátlan boszorkányüldözést, a mai napig nem tudni a választ. Az egész lavinát elindító Kathy Scruggs soha nem árulta el, hogy kitől szerezte információit a férfi ellen. A filmben több közeli felvételt is láthatunk egy portéról, amely Richard Jewellt ábrázolja büszkén feszítve egyenruhájában, oldalán az amerikai zászlóval. Eastwood társadalomkritikát is megfogalmazz a kép fókuszba állításával.

Richard Jewell túlsúlyos, felnőttként is gyermekien naiv, 34 évesen is az anyjával élő figurája valahogy nagyon nem illett bele a tipikus amerikai hős karakterének sablonjába.

Az elképzelt amerikai álomhoz képest ő nagyon idegen volt, amitől már csak egy lépés választotta el attól, hogy ráhúzzák a frusztrált magányos merénylő profilját, aki egész életében rendőr akart lenni.

Clint Eastwood legújabb filmje egy rutinból levezényelt, korrektül összerakott alkotás, amely bár nem tartozik a veterán rendező legkiemelkedőbb pillanatai közé, de a történet témájának és néhány kiemelkedő színészi pillanatnak köszönhetően mindenképpen érdemes jegyet váltani rá.

Varga Dóra

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..