McG (A bébiszitter) egy mágus. Komolyan. A-listás szakembereket nyer meg filmjeihez, és közben azt hiteti el a producerekkel, hogy tudja, mit csinál. Ez történhetett a Rim of the World esetében is, amikor a Netflix leokézta.
Adott egy csapat kiskamasz, akikre életük legnagyobb kalandja vár a Rim of the World nevű nyári táborban. Alex (Jack Gore), ZhenZhen (Miya Cech), Dariush (Benjamin Flores Jr.) és Gabriel (Alessio Scalzotto) tényleg hatalmas élmény részesei lehetnek, csak épp nem így képzelték el. Kitör az apokalipszis, a földet négykarú lények árasztják el, az emberiség utolsó reményei pedig ők maguk. Feladatuk, hogy eljuttassanak egy kulcsot egy 100 kilométerre lévő kutatóbázisra, de útközben szembe kell nézniük legbensőbb félelmeikkel.
A forgatókönyvíró Zack Stentz kvalitásairól sok mindent elárul, hogy bár 2011-ben elkészítette előbb az X-Men: Az elsők, majd a Thor szkriptjét, az azóta eltelt 8 évben mindössze a Flash-sorozatban kapott munkát potom három epizód erejéig. A Rim of the World története nem elég, hogy olyan sablon alapján íródott, ami maximum a filmkészítés hajnalán számíthatott volna izgalmasnak, nyugodtan minősíthetnénk az abszurditás illusztrációjának is az értelmező kéziszótárban.
Minden egyes jelenet egy kaptafa; az apokalipszis négy lovasa belekeveredik egy életveszélyes kalamajkába, majd történik valami vicces Dariush-szal, ezután egyikőjük hősies tettre vállalkozik, végül a puszta véletlennek hála megmenekülnek. Ez önmagában még nem volna tragédia. Kellett hozzá a tálalás.
A gyerekek szeretnivalóan naivak. Naivak és rutintalanok, észre sem veszik, hogy McG közröhej tárgyává teszi őket.
Jellemük egy faék komplexitásával és a PC teljhatalmával bír; van az okoska vörös, a nagypofájú fekete, az emo latino és a szabad bölcsész ázsiai kölyök. Mindegyikük kapott egy-egy listát teleírva tucatnyi klasszikus egysorosával, hogy durrogtassák, amikor csak jól esik, fittyet hányva rá, mennyire karakteridegen. Igen, rólad van szó, 10 éves ázsiai leányka, ki Gladiátort szaval!
Sőt, a félreértések elkerülése végett, a jelenetek döntő többsége az idézett filmek újraforgatott kalózverziója. A Rim of the World első másodperceiben a lyukas benzintartállyal úszik be fejünk felett a Csillagok háborúja csatahajója, a konyhában gyerekeket szekírozó szörnyet még a Jurassic Park testvérpárja is kiröhögné, a prédájára vadászó alien látásmódján pedig kicsit feltornázták a Predator-filtert.
A popkulturális utalások humora elsőre egyszerűnek tűnhet, mégis különös odafigyelést igényel. Alig látható határvonal feszül a tisztelgés, a geg és a funkcionalitás között. Korunk egyik legkelendőbb humorforrása, amelyet olyan filmek járattak csúcsra az elmúlt években, mint a Ready Player One, a Deadpool vagy a Pókember. Míg előbbi kettő tisztelgés és geg síkján szuperál, addig a hálószövő saját jellemét és tetteit építi vele. A Végtelen háborúban úgy győzi le ellenfelét, hogy egyértelműsíti, A nyolcadik utas: a Halál ikonikus jelenetére építi tervét. Ezzel mindhárom célnak megfelelve.
A Rim of the Worldhöz hasonló tematikájú műfajhibridek, mint a Stranger Things és az Idegen arcok remekül példázzák, hogy egy ilyen témában, ilyen stílussal a lehetőségek tárháza óriási. Előbbi egy egész generáció és a ’80-as évek korszelleme előtt hajtja meg fejét, utóbbi pedig a túlélés eszközeként kezeli, hogy szereplői láttak már idegeninváziós történeteket, de mégsem halhatatlanok.
A Rim of the World azért bukik meg a forgatókönyve és rendezése után stílusában is, mert a komolyan gondolt jelenet remake-ek, nem tisztelgések, szimplán utánzások. A szereplők semmilyen célra nem használják fel az említett filmekből esetlegesen nyert tudást. A humorizálásból pedig annyira telik, hogy Alex egy fénykardot markoló, kapucnis próbababát látva baltaarccal azt nyögi ki: „Mannequin Skywalker”. Eredmény? Együttérző mosoly. Tücsökciripelés. Értetlenség.
És teljes anarchia, amint szembesülünk a film mondvacsinált üzenetével. Alexet édesanyja viszi el a táborba. Az egyik srác annyira be van speedezve, hogy képtelen egy pillanatra is lenyugodni, a másik körül szinte kézzelfogható alkoholgőz terjeng, a helyi jócsaj pedig inkább tűnik prostituáltnak, semmint felelős vezetőnek. Nem tudni, hogy a kissrác milyen főbenjáró bűnt vétett, amiért anyja, arcán széles vigyorral bízza rá fiát egy csapat inkompetens baromra.
Dariush-t azért küldik ide szülei, mert apját nemsokára börtönbe toloncolják, és nehogy együtt töltsék az utolsó szabad napjaikat. ZhenZhennek nincs családja. A diszkalkuliás Gabriel egyszer megütött egy fröcsögő vevőt a munkahelyén, majd kitagadta az anyja.
Szegény srácok, családjukhoz képest az idegenek mennyből az angyalok. Végül is a pocsék családi háttér lecserélése egy egynyári kalandra is egy üzenet. Csak éppen szar.
És ez még mindig nem a jéghegy csúcsa! Az Az ifjú hősei egy belső harcot vívtak meg a közjó érdekében. Szembeszálltak saját, legbensőbb félelmeikkel, hogy legyőzhessék Pennywise-t. Egyikük a pszichológiai betegségével, másikuk a családon belüli erőszak vagy éppen a gyász rémével nézett szembe.
Nos, Alex tériszonyos. Ahhoz, hogy megállítsák a világ pusztulását, valakinek meg kell igazítani egy jeladót egy torony tetején. Másvalakinek pedig egy számsort kell bepötyögnie a számítógépbe (ami egyébként nem tudni, miért működik, mivel az invázió megölte az elektronikát). Természetesen a számsort a diszkalkuliás, a tornyot a tériszonyos intézi. Amikor az emberiség sorsa a tét, ne legyünk már idióták.
Nem tudom, melyik a nagyobb nulla; a forgatókönyv, a rendezés vagy az akarat. A Rim of the World filmként hatalmasat zakózik, de mesteri társasjáték – ha a lerészegedés a cél, igyunk minden popkulturális utalásnál, ha viszont terápia a cél, igyunk, ha valami eredetit látunk!
