Az R.M.N. címét bár Románia mássalhangzói adják, Cristian Mungiu filmje nem (csak) románoknak szól románokról, hanem egész Közép-Európát önvizsgálatra készteti.
Újra friss és húsbavágó filmmel jelentkezik Cristian Mungiu, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap és az Érettségi rendezője. A román új film egyik kiemelkedő alakja emelte a tétet és a xenofóbia alá gyűjtötte teljes Közép-Európát. Az R.M.N. kiábrándító, elszomorító, dühítő, a 75. Cannes-i filmfesztivál egyik legjobb versenyfilmje.
2020 elején az erdélyi Ditrói Pékség néhány Srí Lanka-i vendégmunkást kezdett foglalkoztatni. A lakosság körében nem maradt szó nélkül a dolog, hamar zúgolódni kezdtek Ditró polgárai. Az emberek felléptek a vendégmunkások jelenlétével szemben és szóvá tették az üzemeltető biztosította körülményeket is. Cristian Mungiu ezt az eseménysort filmesítette meg többé-kevésbé valósághűen: a cselekmény is a 2019-es ünnepi szezonban játszódik, a helyszín pedig a Ditróval határos Récefalva. A filmben vendégmunkások jönnek, hogy a pékség a 30-nál több embert foglalkoztató cégekre vonatkozó EU-s pályázatokat is megcélozhassa. A helybéliek azonban rossz szemmel néznek a Srí Lanka-iak sötét bőrére, és ezt megpróbálják a munkáltató által biztosított kevés fizetés mögé bújtatni. Már azok, akik itt maradtak, hiszen a környék nagy része már Németországban és más Nyugat-Európai országokban dolgozik.
Innen el lehet menni, de idejönni nem engedünk senkit. Az R.M.N. szerint magyart és románt közös nevezőre hozza az idegengyűlölet.
A film egyik főszereplője Matthias (Marin Grigore), aki úgy fejeli le főnökét egy német húsüzemben, hogy az összecsuklik és tarkóval nyitja ki az üvegajtót. A férfinek így egy szál pulóverben kell hazasietnie a téli hidegben. Romániában várja őt tőle eltávolodott felesége, Ana (Macrina Bârlădeanu), de ő inkább a helyi pékség vezetője, Csilla (Judith State) karjaiban talál otthonra. Ebbe a környezetbe érkezik a három munkás. Tőlük először a gyár tulajdonosa, Dénes asszony (Moldován Orsolya) is ódzkodik, majd az EU-s támogatás hallatán beadja a derekát. A lakosság lassan, de biztosan hergeli magát egészen a tettlegességig, amikor
égő fadarabot hajítanak be a három férfi szálláshelyének ablakán.
Cristian Mungiu a tőle megismert módon beszél xenofóbiáról, migrációról és Erdély lelkületéről realistán, mégis egyetemes módon. A román új film egyik jellegzetessége, hogy rövid idő, akár egy nap leforgása alatt játszódik a cselekmény (Felícia, szemünk fénye, Peremlét). Mungiu filmjeiben a forma miatt a cselekmény folyamatosan sűrűsödik, egyre fokozottabb a feszültség, majd az elkerülhetetlenül ki is robban. A polgárok szavai egyre félelmetesebbek, hiszen saját környezetünkből is ismerős lehet a sötétebb bőrű külföldiek összevetése a cigánysággal, vagy éppen nem létező betegségek társítása hozzájuk. Utóbbi épp a falu orvosától érkezik, de a saját közvetítő pozícióját hangsúlyozó plébános sem éppen a krisztusi utat járja a kérdésben.
Az R.M.N. lehet, hogy román film, de nem (csak) román nyelvű. A magyar és a román mellett német, de az ázsiaiak miatt az angol és egy másik szereplő miatt francia és nyelv is felbukkan, ezzel olyan értelmet adva a történetnek, amit nem tud lezárni a határ. Az R.M.N. (ami a mágneses rezonancia betűszójának Romániára utaló játéka) a jelentést kitágítva teljes Közép-Európáról szól, de a közösségben rejlő félelem okainak kutatása miatt még annál is szélesebben értelmezhető. A film arra keresi a választ, mi az oka annak, hogy három ember érkezése ennyire megzavarja a falu nyugalmát. A válaszlehetőségek között pedig nem is szerepel a politika (holott kézenfekvő lenne), Mungiu inkább a néplélek és az ismeretlent jelentő erdő felé fordul.
Az R.M.N. rendezője a történéseket távolságtartó kamerán keresztül nézi.
A film egyszerre realista, akár egyetlen beállításos tíz perces vágatlan jelenet is akad benne, ugyanakkor szenvtelen, ami igazán drámaivá tesz minden percet. Nincs egyetlen nagy érzelmi effektus sem, ezzel hangsúlyozva, a film esete megtörtént és még megtörténhet, sőt, meg is történik, nap mint nap. Ez rejti a nagy kifejezőerőt Mungiu filmjében.
A rendező a 4 hónap, 3 hét, 2 nappal a kemény romániai szocialista múltba fordult, hogy elmondja az egészen megrázó illegális abortusz történetét (meg is kapta akkor az Arany Pálmát). A Mesék az aranykorból szintén a rendszerváltás előtti érába kalauzol minket, de az Érettségi és a Dombokon túl című filmekben is az az érzésünk, itt semmi sem változott. Más szóval, a rendszer változhat, a tömeg ugyanolyan romlott marad. Az R.M.N. beleillik Mungiu társadalmi témákat feldolgozó filmjeinek sorába. Ezúttal azt az össznépi félelmet hangosítja fel, ami egyre erősebb Közép-Európában. Néhány kiemelt karakteren kívül az egész falu a film főszereplője, az író-rendező talán most először nézi ennyire magasról a történteket. A film emiatt nem is ítélkezik, csupán megmutatja a mai erdélyi helyzetet, ahonnan az alacsony bérek miatt az egyetlen kiutat az emigráció jelenti, vagy a vendégmunkások számára az elmenekülés.
Az R.M.N. vége azonban azt is megkérdőjelezi, hogy csupán a bérek miatt élhetetlen Récefalva?
A filmben a felszín alatt a civilizáció és a természet harca is megjelenik. Matthias kisfia, Rudi (Mark Edward Blenyesi) az apai okítás ellenére kevéssé érdeklődik a vadászat iránt. Ő a csapdába esett rókát is inkább szabadon engedi, és látszólag különleges kapcsolata van az erdővel. A fiú szinte az egész filmben nem beszél, rajzából jön rá édesanyja, hogy egy felkötött embert látott a hegyen. Csak a film végén derül ki számunkra, hogy Rudi nem a konkrét esetet látta, vagy nem éppen akkor, mikor azt gondolnánk.
A fantasztikumba hajlik a film utolsó jelenete is. Matthias egy medvét kerget be kedvese udvarából az erdőbe, csakhogy ott számos másik állattal találja szemben magát. A medvék azonban csak két lábon állva nézik, mire ő is megfordul és visszatekint a falura. A természettől elszakadt ember csak itt jelenik meg ennyire erőteljesen, aki megdöbben az Erdőt „képviselő” állatok látványától. „Mindenkinek megvan a helye a világban” – hangzik el többször a filmben, kiemelve, hogy a Srí Lanka-i munkavállalóké bizony nem ez. A természettől elidegenedett ember azonban mindenhol idegen marad, költözzön bárhova, vagy fordítsa haragját bármilyen embercsoport felé.
Provokatív, mégsem arcba mászó film lett az R.M.N. Az identitását vesztett ember mások gyűlöletében talál valami pótlékra, ami már a kezdetektől fogva a bukással egyenlő. Erős társadalmiság árad Mungiu realista kamerájából és némi spirituális kitérőtől sem riad vissza. Jeleneteiben sűrűsödik a román új film és a kortárs európai mozi legjava, és csak sajnálhatjuk, hogy ma Magyarországon ilyen film nem készülhet.
