Fókuszban Kritika

A szexualitás diadala – Rocky Horror Picture Show

Az idén harmadjára megrendezett Budapesti Klasszikus Film Maraton keretein belül újra moziban láthattuk a Rocky Horror Picture Show-t. A film főszereplőjének, Franknek a karakterén keresztül átáramlik a 70-es évek konvencióktól mentes korszelleme, a szexualitást a maga felszabadító erejében megélő gondolkodásmódja, amely szemlélet a mai napig érvényes gondolatokat vet fel a társadalmi konvenciók által leszabályozott hétköznapjainkban.

A Rocky Horror Picture Show története több mint negyvenöt évvel ezelőtt vette kezdetét, amikor 1973-ban Richard O’Brien megírta és Londonban színpadra állította formabontó musicaljét. A hatalmas sikerrel futó darabot két évvel később Jim Sharman adaptálta a filmvászonra, amely a kezdeti fanyar visszhangok ellenére is kultikus státuszba tudott emelkedni, az éjféli vetítések során hírhedtté vált nézői rituáléknak köszönhetően.  A rajongók kedvenc karakterüknek beöltözve jelentek meg a vetítéseken, a film közben gyakran kommentálták a látottakat, a szereplőkkel együtt énekelték önfeledten a dalokat, vagy éppen csatlakoztak az egyik tánckoreográfiához. A filmet bemutatása óta folyamatosan játsszák és a kultusza olyannyira élő, hogy még ma is részesei lehetünk egy-egy ilyen interaktív moziélménynek, ha ellátogatunk a RHPS egyik éjszakai vetítésére.

A film cselekménye szerint a frissen eljegyzett pár, Brad és Janet szeretnék meglátogatni régi barátjukat, a kocsijuk azonban lerobban a semmi közepén. Más lehetőségük nem lévén, egy kísérteties kastélyban keresnek menedéket, ahol a transzszexuális bolygóról érkezett űrlények fogadják őket. A filmet két fő csapásirány mentén lehet értelmezni: egyrészt kapunk egy nagyon átfogó, szatirikus felhangokban bővelkedő sci-fi és horror paródiát, másrészről, a 70-es évek lázadó szellemiségének megfelelően, a film éles kritikát nyújt a genderről és a normatívaként elgondolt szexualitásról.

A film rétegelt világának feltárásához fontos adalékul szolgálhat még a 70-es években előtérbe kerülő glam rock stílus, valamint olyan előadók, mint David Bowie. A glam rock csillogó világához szervesen hozzátartoztak a külsőségek, az előadók megjelenésükben ötvözték az androgün témát a tudományos fantasztikummal, gyakran idegen lényeket személyesítettek meg.

Legismertebb példája ennek David Bowie Ziggy Stardust nevű androgün figurája.

Bowie és a többi glam rock előadó jellemzően eltávolodott a maszkulin vonásoktól és erős sminkben, feminin öltözetben jelentek meg a színpadon. Tagadták, hogy a nemi identitás adott és biológiailag determinált, ezzel szemben vallották annak szabad megválasztását. Nem véletlen a hasonlóság Bowie és a Rocky Horror Picture Show-ból Frank karaktere között, hiszen Bowie sminkese és Ziggy Stardust karakterének megalkotója, Pierre LaRoche hozta létre a film szereplőinek külső megjelenését is.

Judith Butler 1990-ben megjelent Gender trouble (Problémás nem) című könyvében arról ír, hogy társadalmi nemünk, az identitásunk nem velünk született, hanem sokkal inkább társadalmi konstrukció eredménye, amely különféle célokat, intézményeket szolgál ki. A filmben Brad, Rocky, valamint Frank karaktere három különböző férfitípust jelenítenek meg, amelyen keresztül jól lehet mérni a gender flexibilitást is. Brad a tipikus, maszkulin, fehér, heteroszexuális amerikai férfi megtestesítője, aki próbál dominánsnak és erőteljesnek tűnni („Én itt vagyok, semmi miatt sem kell aggódnod”), a valóság azonban az, hogy egyik emberi kapcsolatában sem lesz határozott, irányító fél. Menyasszonyával, Janettel éppen próbálnák beteljesíteni az amerikai álmot, a kastélyban átélt kalandok azonban teljesen felforgatják addigi életüket. Tapasztalataik hatására személyiségük komoly fejlődésen megy keresztül,

egyfajta felnőttéválás-történet az övék.

Frank teremtménye Rocky, akit Steve Reeve-ről, illetve Charles Atlas-ról mintáztak az alkotók, a legmaszkulinabb karakter, de egyben a legsebezhetőbb is. A történet legizgalmasabb szereplője kétségkívül a Tim Curry által megformált transzvesztita, biszexuális Frank. Karakterében a készítők elutasítják a hetenormativitást, vagyis a dichotómiák, férfi – nő, maszkulin – feminin mentén való gondolkodást. Frank nem egy nőies férfi, karakterét nem lehet beskatulyázni. Nem lesz fura, megbámulni való, viszolyogtató outsider figura. Megjelenése ellenére (combfix, erős smink, gyöngysör, fűző) ő kelti a legférfiasabb hatást a társaságból. Frank szabadon, a lehető legtermészetesebb módon éli meg és sugározza magából a szexualitást. Hatása alól Brad és Janet sem tudja kivonni magát, az éjszaka során lehetőségük nyílik szabadon felfedezni vágyaikat és a testüket. Ahogy Frank énekli a film végén: „Ne álmodd azt. Légy az”. Frank életörömén keresztül, a film hangosan hirdeti a szabad gondolkodást és a szexualitás szabad megélését.

A Rocky Horror Picture Show formabontó, utánozhatatlan darab, amely az elmúlt negyvenöt év során semmit nem veszített az erejéből és frissességéből. A film amellett, hogy ma is aktuális problémákat feszeget, elsősorban a szexualitás felhőtlen ünnepléséről szól, ezt pedig azóta sem csinálta senki olyan szórakoztató, felszabadító és emlékezetes módon, mint Frank és csapata.

Varga Dóra

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..