Fókuszban Kritika

A szexualitás diadala – Rocky Horror Picture Show

Az idén harmadjára megrendezett Budapesti Klasszikus Film Maraton keretein belül újra moziban láthattuk a Rocky Horror Picture Show-t. A film főszereplőjének, Franknek a karakterén keresztül átáramlik a 70-es évek konvencióktól mentes korszelleme, a szexualitást a maga felszabadító erejében megélő gondolkodásmódja, amely szemlélet a mai napig érvényes gondolatokat vet fel a társadalmi konvenciók által leszabályozott hétköznapjainkban.

A Rocky Horror Picture Show története több mint negyvenöt évvel ezelőtt vette kezdetét, amikor 1973-ban Richard O’Brien megírta és Londonban színpadra állította formabontó musicaljét. A hatalmas sikerrel futó darabot két évvel később Jim Sharman adaptálta a filmvászonra, amely a kezdeti fanyar visszhangok ellenére is kultikus státuszba tudott emelkedni, az éjféli vetítések során hírhedtté vált nézői rituáléknak köszönhetően.  A rajongók kedvenc karakterüknek beöltözve jelentek meg a vetítéseken, a film közben gyakran kommentálták a látottakat, a szereplőkkel együtt énekelték önfeledten a dalokat, vagy éppen csatlakoztak az egyik tánckoreográfiához. A filmet bemutatása óta folyamatosan játsszák és a kultusza olyannyira élő, hogy még ma is részesei lehetünk egy-egy ilyen interaktív moziélménynek, ha ellátogatunk a RHPS egyik éjszakai vetítésére.

A film cselekménye szerint a frissen eljegyzett pár, Brad és Janet szeretnék meglátogatni régi barátjukat, a kocsijuk azonban lerobban a semmi közepén. Más lehetőségük nem lévén, egy kísérteties kastélyban keresnek menedéket, ahol a transzszexuális bolygóról érkezett űrlények fogadják őket. A filmet két fő csapásirány mentén lehet értelmezni: egyrészt kapunk egy nagyon átfogó, szatirikus felhangokban bővelkedő sci-fi és horror paródiát, másrészről, a 70-es évek lázadó szellemiségének megfelelően, a film éles kritikát nyújt a genderről és a normatívaként elgondolt szexualitásról.

A film rétegelt világának feltárásához fontos adalékul szolgálhat még a 70-es években előtérbe kerülő glam rock stílus, valamint olyan előadók, mint David Bowie. A glam rock csillogó világához szervesen hozzátartoztak a külsőségek, az előadók megjelenésükben ötvözték az androgün témát a tudományos fantasztikummal, gyakran idegen lényeket személyesítettek meg.

Legismertebb példája ennek David Bowie Ziggy Stardust nevű androgün figurája.

Bowie és a többi glam rock előadó jellemzően eltávolodott a maszkulin vonásoktól és erős sminkben, feminin öltözetben jelentek meg a színpadon. Tagadták, hogy a nemi identitás adott és biológiailag determinált, ezzel szemben vallották annak szabad megválasztását. Nem véletlen a hasonlóság Bowie és a Rocky Horror Picture Show-ból Frank karaktere között, hiszen Bowie sminkese és Ziggy Stardust karakterének megalkotója, Pierre LaRoche hozta létre a film szereplőinek külső megjelenését is.

Judith Butler 1990-ben megjelent Gender trouble (Problémás nem) című könyvében arról ír, hogy társadalmi nemünk, az identitásunk nem velünk született, hanem sokkal inkább társadalmi konstrukció eredménye, amely különféle célokat, intézményeket szolgál ki. A filmben Brad, Rocky, valamint Frank karaktere három különböző férfitípust jelenítenek meg, amelyen keresztül jól lehet mérni a gender flexibilitást is. Brad a tipikus, maszkulin, fehér, heteroszexuális amerikai férfi megtestesítője, aki próbál dominánsnak és erőteljesnek tűnni („Én itt vagyok, semmi miatt sem kell aggódnod”), a valóság azonban az, hogy egyik emberi kapcsolatában sem lesz határozott, irányító fél. Menyasszonyával, Janettel éppen próbálnák beteljesíteni az amerikai álmot, a kastélyban átélt kalandok azonban teljesen felforgatják addigi életüket. Tapasztalataik hatására személyiségük komoly fejlődésen megy keresztül,

egyfajta felnőttéválás-történet az övék.

Frank teremtménye Rocky, akit Steve Reeve-ről, illetve Charles Atlas-ról mintáztak az alkotók, a legmaszkulinabb karakter, de egyben a legsebezhetőbb is. A történet legizgalmasabb szereplője kétségkívül a Tim Curry által megformált transzvesztita, biszexuális Frank. Karakterében a készítők elutasítják a hetenormativitást, vagyis a dichotómiák, férfi – nő, maszkulin – feminin mentén való gondolkodást. Frank nem egy nőies férfi, karakterét nem lehet beskatulyázni. Nem lesz fura, megbámulni való, viszolyogtató outsider figura. Megjelenése ellenére (combfix, erős smink, gyöngysör, fűző) ő kelti a legférfiasabb hatást a társaságból. Frank szabadon, a lehető legtermészetesebb módon éli meg és sugározza magából a szexualitást. Hatása alól Brad és Janet sem tudja kivonni magát, az éjszaka során lehetőségük nyílik szabadon felfedezni vágyaikat és a testüket. Ahogy Frank énekli a film végén: „Ne álmodd azt. Légy az”. Frank életörömén keresztül, a film hangosan hirdeti a szabad gondolkodást és a szexualitás szabad megélését.

A Rocky Horror Picture Show formabontó, utánozhatatlan darab, amely az elmúlt negyvenöt év során semmit nem veszített az erejéből és frissességéből. A film amellett, hogy ma is aktuális problémákat feszeget, elsősorban a szexualitás felhőtlen ünnepléséről szól, ezt pedig azóta sem csinálta senki olyan szórakoztató, felszabadító és emlékezetes módon, mint Frank és csapata.

Avatar

Varga Dóra

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..