Kritika

A hidak már felégtek – Rodeó

A Rodeó egy feminista, francia gengszterfilm: úgy hozza testközelbe a dirt bike-os szubkultúra motorbőgéstől hangos világát, hogy behatárolhatatlan személyiségű főhősét napjaink dühös közérzetével itatja át. A szabadságvágyó Julia számára csupán az első lépés nevének elhagyása, rövidesen minden lángol körülötte.

A kortárs francia filmben gyülekezni kezdett a dühöngő ifjúság – de a Larry képében Magyarországról is kaptak már erősítést. Fodrozódni látszik ugyanis egy európai trend, ami a nemzedéki közérzetet egy mozgóképen ritkán domináns érzelem, a harag mentén igyekszik megragadni. A Nyomorultak és az Athéné társadalmi vetületben gondolkozik, és az afrikai/közel-keleti bevándorlók által lakott, fővárosi betontömbök közé helyezi cselekményét. A Larry viszont már egy szűkebb szubkultúra (borsodi rapperek) iránt érdeklődik, és elsősorban az egyénben pulzáló dühre koncentrál.

Az elsőfilmes francia rendező(nő), Lola Quivoron és Bernáth Szilárd hasonló úton jár. A Rodeó egy másik speciális szubkultúra, a dirt bike (vagy cross bitume) néven ismert motorsport világát hozza testközelbe. Tagjai a városi utcákon vágtatnak crossmotorjaikkal, miközben elképesztő trükköket mutatnak be: például a motor nyergén fél lábbal állva egykerekeznek hosszú-hosszú métereken át. Az USA-ból eredő, de Franciaországban is gyökeret vert sport lényegében illegális a balesetveszély és a gázolások miatt, az extrém sportolók a rendőrség látóterében állnak. Holott maga a cross bitume egy társadalmi feszültséget levezető önkifejezési formának tűnik. Lola Quivoron filmjében mindenképpen.

A crossmotorok oroszlán módjára bőgnek fel. A mutatványok vadak.

A nyeregbe viszont olyan outsider fiatalok pattannak, akik nemcsak a járművek, hanem saját indulataik féken tartásával is küzdenek. Különösen igaz ez a Rodeó hős(nőj)ére, Juliára.

Mondanom sem kell, hogy a dirt bike világában igencsak alulreprezentált a női jelenlét, ezért képzelhetjük, hogyan reagál a filmbéli férfiközösség, amikor egyszer csak közéjük hajt ez a nagyszájú, dühös, női (?) teremtmény.

Julia olyan, mint egy vadló, akivel tényleg rodeószerű élmény tempót tartani.

Oly lázasan keresi a vágyott szabadságot, hogy a közösségi lét íratlan szabályait, sőt komoly tabukat is áthág, miközben minden szociális hidat feléget maga mögött. Figyelmen kívül hagyja a B-More névre keresztelt motoros csapat macsó szokásait, de egy halott ágyába is kegyelet nélkül belefekszik. A magántulajdon szentsége nem köti gúzsba: crossmotorjait lopja, a benzint tarhálja, a pénz számára értéktelen. Rombol, pusztít és folyton veszekszik. Az otthon láncait is leveti magáról, amikor a B-More titkos garázsába költözik. Férfitársai a valódi nevét sem ismerik, csak úgy hívják: a Névtelen.

Lola Quivoron szerinta filmtörténetből hiányoznak azok a női karakterek, akik kibújnak mindenféle besorolás alól.” Nos, az elmúlt években a francia rendezőnők (pl. Céline Sciamma, Julia Ducournau) szép számmal gyarapítják őket. A Csajkor és a Titán nevükben is bizonytalan hősnőinek (Marieme, alias Vic, illetve Alexia/Adrien) társa a Névtelen is, hiszen mindannyiuk identitása nehezen megfogható a hagyományos kategóriák szerint.

A Rodeó főszereplője például egy félvér, androgün teremtés,

és a film egyik legizgalmasabb aspektusa, ahogy Lola Quivoron a Névtelen ábrázolásában variálja a férfi és a női reprezentációs kódokat.

Tulajdonképpen játszik velük. Például általános igaz az, hogy – szemben mondjuk a Halálos iramban franchise-zal – az elsőfilmes alkotó nem szexualizálja át az országúti közösség miliőjét, de a nyitójelenet rablását követő, önfeledt száguldáskor azért a kamera ide-oda vált a gázkart markolászó, erős nő és a kivillanó combok között. Hasonlóképpen játszik a nemi vonásokkal maga a Névtelen is. Motorlopás idején hadba hívja nőiségét: feszül a farmer, hosszú haj kibontva, de amint megtörtént a rablás, máris laza ruházatra vált. A karakter ráadásul rendre megtagadja, hogy fotó készüljön róla. A Névtelen testét csak úgy, senki nem veheti birtokba.

Annak fényében sem, hogy két plátói viszony is formálódik körülötte. A Névtelennek imponál az egyik motoros férfi kedvessége, de közben kötődni kezd a bandát finanszírozó Domino feleségéhez, Ophélie-hez (Antonia Buresi) is. Szerencsére egyik románc sem teljesedik be, hisz a kötöttség nem illik a Rodeó főszereplőjéhez. És az is dicséretes, hogy a két párhuzamos szál elsősorban nem amiatt izgalmas, mert a téren is elbizonytalanít, hogy a Névtelen vajon melyik nemhez vonzódik. Ophélie önjogán is figyelemre méltó személyiség: egy rabsorban élő anya és feleség, akit férje még úgy is pórázon tart, hogy csak telefonon tartják a kapcsolatot – Domino épp börtönben ül. A Névtelen és Ophélie bimbózó kapcsolata tehát sokkal inkább egy útmutatást jelent a függetlenség és az öntudatra ébredés felé az elnyomott nő számára, mintsem hagyományos értelemben vett szerelmet.

A Rodeóra tehát gondolhatunk úgyis, mint egy feminista protestfilmre, amelynek elkészítése során három harcias nő (Lola Quivoron, Julie Ledru és Antonia Buresi) egymásra talált, és a Névtelen dühével felvértezve betörtek a férfiak uralta filmiparba. A Rodeóban viszont épp az a klassz, hogy nem érződik rajta, hogy állást foglaló tézisfilm lenne, mindvégig megmarad egy erős és bátor szellemről szóló, érzékeny karakterrajznak.

A filmből épp ezért árad a személyesség, ami részben az amatőr szereplőknek köszönhető. A kaszkadőrök mellett megannyi valódi dirt bike-os vonul fel a városi rodeók alkalmával. Lola Quivoron hosszú időt töltött el a Párizstól délkeletre működő Dirty Riderz Crew soraiban, így a Rodeó e téren is autentikus. Nem mellesleg a rendező vállaltan nembináris.

A Névtelent megformáló Julie Ledru pedig bizonyos szempontból önmagát alakítja a vásznon – őt az Instagramon keresztül találta meg Quivoron a szerepre.

Az amatőr színész dühét sosem kontrolláló testbeszéde elképesztő energiákat képes megmozgatni. Motorozás közbeni őszinte mosolyát pedig azzal együtt szeretjük meg, hogy fogai között jókora rés látható. De említésre méltó tény az is, hogy Ophélie szerepét a film társ-forgatókönyvírója, Antonia Buresi öltötte magára.

Lola Quivoron már egy rövidfilmben is foglalkozott a dirt bike-os közösséggel. Az Au, Ioin Baltimore (Dreaming of Baltimore) című alkotás egyfajta érzékenyítő szerepet töltött be a szubkultúrával kapcsolatban: az apja halálával szembenéző motoros hősének fel kell fedeznie az összhangot családi élete és adrenalinfüggő mániája között. A rövidfilmhez képest a Rodeó nagy lépést tesz a fikció irányába, ugyanis a rendező a Névtelen személyiségfejlődését a gengszterfilmes műfajba ágyazza. A B-More csapat kisstílű bűnözésből tartja fenn magát: lopott alkatrészekből szerelnek össze menő motorokat, majd eladják őket. A bűnszervezetet Domino menedzseli a börtönből. S mivel a Névtelen eredendően is tolvaj, hamar dominanciát szerez a közösségen belül.

Lola Quivoron tehát a gengszterfilmek maszkulin hagyományait is támadásba veszi.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy egy női bűnöző lesz a férfiakból álló bűnbanda legaktívabb tagja, hanem arról, hogy a Névtelen igazából csak felhasználja a közösséget élete álmának beteljesítéséhez: egy motorokkal megpakolt kisteherautó mozgás közbeni kirablásához. A Névtelen nem azért adja fel otthonát, hogy az azonos érdeklődésű férfiak között új családra találjon, egyszerűen csak szüksége van rájuk a szabadságot jelentő önmegvalósításához. A francia rendező ezzel a klasszikus, felemelkedés és bukás narratívát is sikerrel teszi idézőjelbe: a szimbolikus elemekkel dolgozó, nyitott befejezés azt érzékelteti, hogy a bizonytalan identitású főhős győzelmet arat a közösségi normák és a férfiak felett, jutalma pedig a valódi társadalmi kívülállóság és egy új, teljesen szabad személyiség.

Az öntörvényű jelenség miatt a Rodeó stílusa is eklektikus, nehezen megfogható. Quivoron tiszteletteljes realizmussal fordul a dirt bike-osok felé. A halott társukról megemlékező gyászszertartásban vagy a lángoló hordók körüli tombolásban is érződik a törzsi szellem. A kisteherautó kirablása szintén földhöz ragadt vágyálom – egyébként a mozgó kamion megtámadásának jelenete jelzi legjobban, hogy a francia művész valóban kekeckedni próbál a Halálos iramban-szériával. Ugyanakkor a Rodeó stílusában jelentkezik egyfajta, szürreálba hajló mágia.

Ha többet gondolsz a halálra, ritkábban esel!” – hangzik el a filmben.

A szabadságvágyó Névtelent olyannyira vonzza a Halál, hogy szüntelenül róla álmodik. A lángoló finálé pedig kétértelmű szimbólumként árnyalja a főhős önmegvalósítási kísérletét.

A Rodeó Cannes-ban, az Un Certain Regard szekcióban mutatkozott be és a zsűri különdíjjal jutalmazta. Lola Quivoron személyében egy újabb, tehetséges rendezőt üdvözölhetünk, aki dühös elsőfilmjében a hidakat már felégette maga mögött, és most már szabadon tombolhat a kortárs francia filmben.

A Rodeó május 11-től látható a mozikban.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com