Kritika

Romantika vezetés közben – Üss vagy fuss!

Szerencsére eszénél volt a magyar forgalmazó és nem tartották meg a film eredeti címét (Hit and Run), ami magyarul cserbenhagyásos gázolást jelent. Helyette egy majdnem tökéletes tükörfordítással oldották meg a helyzetet, ám aki az akcióban dús, feszített tempójú üldözéseket várja a főszerepbe, az csalódni fog.

Dióhéjban a történet szerint Annie-t (Kristen Bell) barátja, a tanúvédelmi programban résztvevő Charles (Dax Shephard), megpróbálja eljuttatni Los Angelesbe egy állásinterjúra, annak ellenére, hogy az az egyetlen város, ahová nem teheti be a lábát. Hősünk ugyanis afféle ex-bankrabló, amiről Annie – aki ironikus módon az erőszakmentes konfliktuskezelésből doktorizott – a film közepéig mit sem sejt. Hogy-hogy nem, Charles közeledte a bosszúra éhes régi bandatagok fülébe jut, és kezdődhet is az üldözés.

Valójában a film lényegi részét a két főszereplő közti remekül megírt dialógusok képezik, akik a hosszú autóút alatt végig bájosan szivatják egymást és vitatkoznak kettejükről úgy, hogy az közben a nézőt is szórakoztatja. Az ő kettősük viszi a filmet, ráadásul végig jobban izgulunk azon, hogy kapcsolatuk túléli-e a megpróbáltatásokat, mintsem hogy eltalálja-e őket egy-egy kósza lövedék. Mellesleg Kristen Bell az életben is Dax Shephard barátnője, ami persze nem lett volna biztosíték arra, hogy ilyen jól működnek majd együtt a vásznon, de ez esetben bejött. Szövegeik szellemesek, valóságosak, és mindebből a jóból az összes szereplő szájába jutott. Mindez a főszerepet játszó Shephardnak köszönhető, aki a film társrendezője (David Palmerrel) és írója is. Csemegeként megemlítem, hogy a filmben az összes előforduló autó az ő tulajdonát képezi. Gyanús, hogy ezért hencegi el túl sokszor Charles azt a számomra kevéssé izgalmas tényt, hogy feltuningolt Lincolnja 700 lóerős.

A további karaktereket is egészen jól sikerült összepakolni, az egyetlen gyenge láncszemet Bradley Cooper alakítja. Míg a többi szereplő úgy tudja megformálni karakterét, hogy egyszerre lesz hihető és szórakoztató, addig a Cooper által játszott Alex csak önmaga paródiája marad.

A dialógusokhoz és a karakterekhez képest az üldözős akciójelenetek nem sokat adnak a filmhez: nem rosszak, de nem is emelkednek egy szintre a karakterek közti szóváltásokkal. A mai akciófilmek olyan magasra tették a lécet, amit nem könnyű megugrani, jelen esetben sem sikerült. Egy-két kivétel akad, de az is inkább különbözősége miatt tűnik ki, a film ugyanis remekül használja a zenét (Robert Mervak és Julian Wass) a jelenetek ellenpontozására.

Annak ellenére, hogy elég sok jól eltalált szórakoztató szituáció került az összességében szeretnivaló filmbe, beleesik abba a hibába, hogy néhány jó poént nem átall többször is megismételni. A nyugdíjas szvingerbulit például bőven elég lett volna egyszer kiélveznünk, ahogy Randy (Tom Arnold) véletlenül elsülő fegyvere sem annyira jópofa kétszázadjára, mint az első öt alkalommal volt.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com