Kritika

Romantikus apokalipszis – Míg a világvége el nem választ

Az ember az egyetlen olyan élőlény, akit foglalkoztat a vég. A saját halála, úgy általában a halál – na és az egész faj, az emberiség pusztulása. A teremtésmítoszokkal egyidős a világvége elképzelése, Nostradamus megjósolta, Bruce Willis megakadályozta. Ettől függetlenül be fog következni. Valahogy, valamikor. Vajon mit fogunk csinálni az utolsó percekben?

Sok válasz született már a kérdésre, filmek formájában is: egy egész műfaj épül erre. A Míg a világvége el nem választ azonban se nem katasztrófafilm, se nem posztapokaliptikus vízió, hanem – igen meglepően – romantikus vígjáték. Ott van minden szokásos kellék, ami az előbbi műfajokhoz kell: a Földhöz közeledő kisbolygó, az utolsó pillanatokat orgiákkal, értelmetlen pusztítással, öngyilkossággal és kábítószerekkel, vagy éppen tömeges megtéréssel feldobó emberek és társadalom – de ez csak a hátteret adja, egy unalmas biztosítási ügynök és egy fiatal, impulzív leányzó románcához. Az ilyen „lúzer, örgedő pasi összejön az életét gyökerestül megváltoztató, színes személyiségű csajjal, és ez mindenféle vicces szituációkat és párbeszédeket eredményez” típusú filmekből már milliót láthattunk – mint ahogy világelpusztulósat is. De az azért egyedi megközelítés, hogy a végítélettől megőrülő társadalomból éppen egy ilyen párocskára koncentrál a forgatókönyv…

A téma – ha hozzászokik az ember a gondolathoz – számtalan lehetőséget, és még több buktatót rejt, Lorene Scafaria azonban egész szépen veszi az akadályokat. Bár nem nevet folyamatosan az ember, de azért fel-felcsattan a moziban a kacaj – a fel-felszikrázó humor ellenállhatatlan, csak a folyamatosan erőltetett és/vagy altesti poénokkal operáló vígjátékokhoz szokott nézőknek lehet hiányérzete. Szívszorító és romantikus pillanatokban sincsen hiány – igaz, a filmet végig feszültségben tartó, fenyegető világvége inkább a szívszorítás irányába hat. Váratlan fordulatok ugyan nincsenek, inkább előre látható minden – de hát minek is várnánk mást egy romantikus vígjátéktól. A csöpögős pillanatok szintén a műfaj kellékei – ezek is akadnak, de még bőven innen a kínos giccs határán. Egyedül talán Martin Sheen karakterének feltűnésekor akad néhány túlzásnak ítélhető jelenet, illetve érzésem szerint jobb lenne a film, ha a legutolsó két percet kivágták volna, de azért így is bőven ellensúlyozzák az előnyei a hátrányait.

A két főszereplő, Steve Carell és Keira Knightley ebben a munkájukban csak abban tűnnek ki, hogy meglepő őket egy párként látni. Carellnek csak a szomorú, tehetetlen kiskutya-tekintetét kell alkalmaznia, Keira Knightley-nak meg elég szépnek és érdekesnek lenni – ezt a feladatot mindketten csuklóból megoldják. Bár utolsó útjuk során jópár érdekes figurával összeakadnak, és bár ezek az epizódszereplők is jól kitalált alakok, de elég „mesterségesek”, nem különösebben emlékezetesek. A legfontosabb mellékszereplő éppen az, akit sosem látunk – és itt nem a régi barátnőre vagy a családtagokra gondolok, akik ezen furcsa világvégi road-movie elérhetetlen célját adják, hanem a meteorra. Fenyegető jelenléte végigkíséri az egész mozit, nagyon ötletesen mutatják meg közeledésének a világra, a civilizációra és az egyes emberekre gyakorolt hatását, és mindezt nagyon finoman oldják meg az alkotók, egyáltalán nem tolakszik az előtérbe.

Sok szempontból ötletes, érdekes film tehát a Míg a világvége el nem választ. A romantikus vígjátékokból tizenkettő egy tucat – ez azonban különleges annyira, hogy emlékezni fogunk rá akár évek múlva is.

Értékelés: 7/10

 

 

Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World)
színes, fekete-fehér, feliratos, amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2012

rendező: Lorene Scafaria
forgatókönyvíró: Lorene Scafaria
zeneszerző: Jonathan Sadoff, Rob Simonsen
operatőr: Tim Orr
producer: Steve Golin, Joy Gorman, Steven M. Rales, Mark Roybal
vágó: Zene Baker

szereplők:
Keira Knightley (Penny)
Steve Carell (Dodge)
Melanie Lynskey (Karen)
Connie Britton (Diane)
Adam Brody (Owen)
Patton Oswalt (Roache)
Gillian Jacobs (Katie)
William Petersen (Trucker)
Rob Corddry (Warren)
Derek Luke (Speck)
Melinda Dillon (Rose)
T.J. Miller

IMDb

Avatar

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya