A film tiszteleg a játék előtt. Van is rá oka. Ez a vidám, ügyes, kreatív rajzfilm a feltörekvő új művészet lehető legaranyosabb elismerése, némi gúnnyal álcázva.
A film
Az megvan, hogy a videojátékok rég lenyomták a filmeket? A játékipar összbevétele évek óta felülmúlja a filmiparét, és egy hónapja a GTA V például átvette az „egymilliárd dollárt leggyorsabban elérő szórakoztatóipari termék” büszke címét.
Ezt azért mondom, mert az Annie-díjas Rontó Ralph olyan pompás, kreatív, művészi és okos alkotás, hogy azt a benyomást kelti, mintha a film megtisztelné a videojátékokat egy adaptációval. Frászt. Nem szorulnak rá a megtiszteltetésre. De azért a Rontó Ralph egy pillanatra igazán feleleveníti a film felsőbbrendűségének mítoszát.
Rontó Ralph („Wreck-It Ralph”) egy réges-régi nyolcbites játéktermi figura, éspedig a rosszfiú szerepében. De a gépek monitora mögött a játékok valódi világot alkotnak, Ralph pedig szenved harminc éves megaláztatásától. Hát elindul medált keresni magának a „Hero’s Duty” és a „Sugar Rush” játékokon át. Hero’s Duty… ez már meg is adja a mese hangulatát: kedves gúnnyal fordul a játékok toposzai felé, és alaposan ki is használja őket, a nyolcvanas évek pixeles remekműveitől a HD-felbontású modern csodákig. Megidézi (és önterápiás csoportba zárja) a nagy gonoszokat. Kikacagja a máig is gyakran primitív sztoriépítő fogásokat. Kikacsint itt, kifiguráz ott, utalgat mindenütt: játszik.
És jó játék! A Rontó Ralph nem csak azoknak a geekeknek szól, akik ráismernek az összes gegre, hanem bárkinek, aki akár csak egy aranyos mesére kíváncsi. A Disney legjobb hagyományai szerint teremtett itt is karaktereket – Vanellope von Schweetz kisasszony különösen remek –, és a Ralph saját jogán is igen fantáziadús. De azért a történet mégiscsak soványka: egyetlen funkciója az, hogy legyen valami filmszerű, ami összefűzi a számtalan poént.
Azaz: a Ralph olyannyira megszállottjává lett a játékoknak, hogy már-már elhanyagolta saját filmszerűségét. És ez jól jelzi, micsoda potenciállal szórakozik; már a játékipar legrégebbi, legközhelyesebb toposzai is elegendő matériát adnak egy komplett (és remek) Disney-filmhez. Mi lenne, ha valaki egyszer elkezdené komolyan venni az új művészetet Hollywoodban?
Szóval, nem megtiszteltetés. Sokkal inkább vigyázzállás. Film, tisztee-legj!
A lemez
Magyar és angol hang és felirat, és Az újságolvasó című kisfilm, amit a moziban a Ralph előtt vetítettek (a Pixar hagyományai szerint – várj csak, ez nem is Pixar-film? És mégis Lasseter a producere? Össze vagyok keveredve). A fapados lemez ára eredetileg háromezer forint, mostanában ezer-valahányszáz, de van olyan oldal is a magyar neten, ami „most csak” ötezer forintért árulja. Nem mondom, hogy a film nem ér meg annyit, csak azt, hogy a filmkatalogus.hu a rendszeres dupla árazásával igazán elmehet a sunyiba…
