Fókuszban Kritika

Különc stílus, ami megszabadít a rémálmoktól – Ruben Brandt, a gyűjtő

Ruben Brandt, a gyűjtő

Az animációknak csak a képzeletünk szab határt. A Ruben Brandt, a gyűjtő esetében szerencsére ez igaz a képi világra, de sajnos igaz a történetvezetésre is.

Milorad Krstic Szlovéniában született, de már jó ideje Budapesten élő festőművész, aki ugyan kívülről érkezett, mégsem először alkot a filmszakmában. Több mint 20 évvel ezelőtt a My Baby Left Me című kisanimációja megnyerte a Berlini Filmfesztivál legjobb rövid filmjének járó Arany Medvét, a Ruben Brandt pedig első nagyjátékfilmje.

Fő- és címszereplője már önmagában hommage a képzőművészet legnagyobbjainak: Rubens és Rembrandt ihlette a karakter nevét, de a filmben megjelenő festmények köre ennél jóval bővebb. Botticellitől Andy Warholig tart a megidézett és a film során egyenként megszerzett festmények alkotóinak neve. A film képi világa pedig elég eklektikus: kellően avantgárd, ami teret ad a különc karakterek megjelenítésére is, a stílusnak mégis valamilyen domesztikált változata ez a nézői befogadói igények érdekében.

A jeleneteken látszik, hogy egy képzőművész találta ki.

Ahogy ő fogalmazott: legerősebb tulajdonsága a képzelőereje. A film elején látható kellően elborult, extra hosszú autósüldözős jelenet azonban talán nem jöhetett volna létre élőszereplős verzióban, hiszen amíg egy forgatáson vannak fizikai korlátok, a rajzpapír mindent elbír. A felső határ az alkotó fantáziája. A szereplők kinézete is gyakran elüt a normálistól. A főhős őzikeszerű, előrenyúló arca még hagyján, de a sokszemű rendőrök vagy a kétdimenziós páciens már elborultabb látvány.

Ruben Brandt ugyanis pszichiáter, aki távol a világ zajától kis terápiás csoportot kezel. Különc esetei között ott van Mimi, aki erős kriptomániával küzd. Közösen döntik el a jelszavukat: „Birtokold a problémát, hogy leküzdhesd!” Ruben ugyanis maga is problémákkal küzd. Rémálmaiban rendre különböző festmények szereplői jelennek meg, akik, így vagy úgy, elbánnak vele.

Hogy megszabaduljon a rémálmoktól, meg kell szerezni a festményeket.

Talán az előző mondatok jól rávilágítanak a film legerősebb és leggyengébb pontjaira is. Mint oly sok másik animáció, a Ruben Brandt, a gyűjtő is beleesik abba a csapdába, hogy a látványt elégnek tartja, hogy elvigye a gyengébb lábakon álló történetszálat. Ahogy a tavalyi Loving Vincent is egy nagyon látványos, festmény szépségű, ám közepesen érdekes történettel bíró filmet mutatott.

Ruben Brandt A gyűjtő

Milorad Krstic filmje ennél egy fokkal azért jobb helyzetben van. Különc karakterei jól ki vannak találva, olyan példákat láthatunk, mint a hekker, aki sosem képes úgy betörni valahova, hogy ne hagyja ott a nyomát. Egyszóval van bennük fantázia!

Magával ragadó ez a valóságtól elrugaszkodott hozzáállás a karakterek megformálásában.

A történetvezetés azonban inkább a már korábban látottak alapján, újdonságot nemigen tartalmazva, mondhatni, klisékre alapozva hozza a szokásos nyomozós történeteket, némi többé-kevésbé meglepő fordulattal, amit amolyan szükséges minimumként is meghatározhatunk. Kissé noir hangulata stílusos, de indokolatlannak tűnik, nem használja ki a műfaji jegyeket.

A film lendületét persze a látványon túl leginkább a pop- és magaskulturális utalások teszik élvezhetővé. A 13 megszerzendő festmény porosabb, avíttabb téma lenne némi vérpezsdítés nélkül, vagyis a Mimi-féle hipszter karakterek stílusa, illetve a komoly- és könnyűzenei betétek jó arányú váltakoztatása nélkül. A filmre jellemző, hogy költségvetésének legnagyobb részét szerzői jogdíjakra fordították, nem csoda hát, hogy a Filmalap 7. legdrágább produkciója lett (a Kincsem, a Napszállta, A Viszkis, a Pappa Pia, a Budapest Noir és a Veszettek után). Ezek az áthallások azonban nem adják meg azt a mélységet, ami esetleg új értelmezéshez is vezethetné a nézőt.

Mindemellett a Ruben Brandt, a gyűjtő nemcsak bátor vállalkozás újításai miatt, hanem tényleg jó szórakozás, különösen, ha moziban nézzük.

Mégiscsak a látvány az első.

Vékony réteget megcélzó, de annak valószínűleg maradéktalanul eleget tevő alkotás.

Mondhatni, szükség is van az ilyenre. Máshogy tekint az animációra. Kicsit mintha előképe lenne a Belleville randevú vagy a Kamera által homályosan. Kellenek még az ilyen animációs krimik, melyek színesíthetik a moziba járók palettáját. Hogy ez elegendő lesz-e áttörni a nagy animációs stúdiók dömpingjét, és el lehet-e vele érni az Amerikai Filmakadémia döntéshozói küszöbét, egyelőre kérdés. Különc stílusa egyszerre teremt lehetőséget és okoz nehézséget is.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..