Fókuszban Kritika

Kint és bent – Kivétel és szabály (Rules Don’t Apply)

Warren Beatty önvallomásként dolgozza fel a repülőgép-tervező és filmes milliárdos, Howard Hughes öregkorát. A Kivétel és szabály (Rules Don’t Apply) nem kiemelkedő, de kedélyes, önironikus és sok tekintetben okos film – s néha ennyi is elég.

Nagy kár, hogy a közelmúltban Warren Beatty kizárólag az Oscar-botrányban játszott szerepével vívta ki a figyelmet, pedig sokkal fontosabb hír, hogy a legenda évtizedes csendet megtörve (egy 2010-es furcsa ál-riportfilmet leszámítva utoljára 1998-ban rendezett és 2001-ben játszott) tavaly új filmmel jelentkezett. A Kivétel és szabály igazi szerzői önvallomás, hiszen az egyik főszerep eljátszása mellett a rendezői, forgatókönyvírói és produceri tisztet is vállalta.

Mégsem véletlen, hogy az alkotás szinte azonnal elfelejtődött: Beatty régóta dédelgetett filmterve ugyanis az amerikai mozikban hatalmasat bukott – ez pedig nemcsak a magyar bemutatás előtt vágta el az utat, hanem a széleskörű ismertség is elmaradt. Pedig nem rossz film a Kivétel és szabály – csak kissé fókusztalan, illetve ordít róla a vallomásosság és áthallásosság, amit meg sem próbál különösebb történettel elrejteni az alkotó. Így nem csoda, hogy nem nyerte el azok tetszését, akik nem kifejezetten Beatty rajongói.

Az előbbi jellegzetességet az okozza, hogy a film egyszerre igyekszik bemutatni az idős Howard Hughes (Beatty) különcségét és a klasszikus Hollywood békebeli kulisszáit, illetve egy bimbózó románcot két fiatal között – mindkét történetszál önmagában is kitöltené a filmet, így viszont inkább kioltják egymást. Az sem egyértelmű emiatt, hogy ki a film főszereplője: látszólag ugyan a feltörekvő színésznő, Marla (Lily Collins) és Hughes sofőrje (Alden Ehrenreich) tiltott vonzalma körül bonyolódik a történet, amelyben csak távoli kényúrként kap szerepet a milliárdos, Beatty mégsem tudja megállni, hogy saját magát is a reflektorfénybe helyezze.

Hughes pedig (főleg a színész összetéveszthetetlen játékstílusával karöltve) kényszerességeivel és különcségeivel elég formabontó figura ahhoz, hogy teljesen magára vonja a figyelmet.

Persze nem csoda, hogy az idén 80 éves Beattynek szívügye volt ez a Hughes-sztori: a karakter tökéletesen illeszkedik a színészi pályájához, mely során gyakorlatilag ugyanazt a figurát játszotta különböző változatokban. Beatty mestere az ellentmondásos alakok még ellentmondásosabbá tételének – öniróniában gazdag alakításai a parodisztikusság határáig sodorják a különc, nagyzoló, de gyakran nevetségesen kisszerű férfiakat, mégis marad bennük annyi esendőség, hogy ne legyünk képesek elítélni vagy utálni őket.

Clyde Barrow, John McCabe, Dick Tracy vagy Bugsy Siegel méltó utódja Howard Hughes – ám Beatty most nem elégszik meg annyival, hogy karikaturisztikus portrét fessen a milliárdosról, hanem kifejezetten önmagát játssza Hughes álarcában: az elmaradhatatlan nőcsábászságon kívül ugyanis Hughes legfontosabb vonásai az öregedés és a visszavonultság, a kedvtelései iránti megszállott elkötelezettség és a kint és bent határán egyensúlyozó, szabályszegő státusz lesz – ami pedig a színész-rendezőt is szépen leírja.

Öncélúság vagy átfogó, létösszegző önvallomás? Ezt a nézőnek kell eldöntenie – ettől függően lesz átélhető és kellően érdekfeszítő a Kivétel és szabály. Maga a történet ugyanis önmagában se nem túl különleges, se nem túl izgalmas (a valóságot pedig meglehetősen szabadon kezeli, tehát nem egy Aviátor 2); ráadásul tavaly két hasonló film is a mozikba került. A Kaliforniai álom és az Ave, Cézár! is ugyanígy a nosztalgiára és a klasszikus Hollywood előtti tisztelgésre épült – a retro hangulat mellett előbbivel a történetvezetés és a konfliktusanyag (ambiciózus fiatalok egymáséi lehetnek-e ilyen kulisszák között), utóbbival a bizarr humor is rokonítja.

E nagy vetélytársak árnyékában nem csoda, hogy kevesebb figyelem hárult a Kivétel és szabályra.

Pedig az ismerős vonások mellett vannak elismerésre méltó és nagyon vonzó egyedi vívmányai is a Kivétel és szabálynak. A legfontosabb a karakterépítés: az egyéniségek kibontakoztatása, a demitizált hősök finom terelgetése és feloldozása – Warren Beatty ismét bizonyítja, hogy nagyon megy neki ez a keserédes hangulat, nagyon jól áll neki ez a letűnt világ. Szintén üdítő, hogy a főszerepben nem egy divatos szabványpáros látható, hanem különleges, szabálytalan szépségű arcok – az pedig egyenesen hihetetlen, hogy a mellékszerepekben (akár csak villanásnyi ideig is) olyan színészek tűnnek fel, mint Ed Harris, Alec Baldwin, Steve Coogan vagy Martin Sheen – de Matthew Broderick és természetesen Annette Bening is felbukkan.

Szeretném hinni, hogy nem hiába; bár ez Beatty eddigi egyetlen filmje, amit semmilyen kategóriában nem jelöltek Oscar-díjra (csak Lily Collins gyűjtött be egy Golden Globe-jelölést), és valószínűleg tényleg nem ez a legjobb műve, mégis fontos filmről van szó – még ha csak kevesen gondoljuk is így. Érdemes neki adni egy esélyt!

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. gyongyosililla@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..