Kritika

Ilyen (fekete) nőnek lenni – Saint Omer

Alice Diop 2022-ben egy önéletrajzi ihletésű tárgyalótermi drámával rukkolt elő. Az igaz történeten alapuló Saint Omer egy gyermekgyilkos édesanya perét követi.

A francia rendezőnő eddigi filmjei a dokumentumfilmek műfajába sorolhatók, központi témájuk a kortárs francia társadalom kérdései. A Saint Omer – ha műfajilag nem is, de a társadalomkritikai vonulata miatt – mindenképp beilleszthető az életmű eddigi darabjai közé (a híresebbek: We, The Death of Danton). A Saint Omer a szenegáli-francia főszereplőn keresztül felvillantja a nyugati és keleti világ ellentéteit, és olykor-olykor a mindenben megbújó rasszizmust, illetve a nők helyzetét is a párbeszéd tárgyává teszi.

Diop drámája egy gyermekgyilkos édesanya, Laurence Coly (Guslagie Malanda) tárgyalását követi végig egy külső nézőpontból, Rama (Kayije Kagame) szemszögéből, aki maga is éppen az anyaságra készül fel: terhességének negyedik hónapjában jár. Laurence esete feleleveníti saját felnövésének kulcspontjait, traumáit, a nőiségét meghatározó sérüléseket.

A főszereplő története azért is különös, mert fiatalon Franciaországba költözött, hogy tanulhasson. Az ambiciózus fiatal lánynak nagyratörő álmai voltak a tudományos karrierjét illetően, de mindez egy félresiklott élet beteljesületlen vágya maradt. Vajon mi volt az a pont, ahol megbélyegződött a sorsa?

A film egy lehetséges válasznak magát a származását, és a női létet vázolja fel.

Bevallom, a Saint Omer első nézésre nehezen megfejhetőnek, vontatottnak tűnt, de feltűntek olyan gondolatfoszlányok, melyek mélyebb értelmezést kívántak. Így adtam neki egy második esélyt, és sikeresen elnyerte a tetszésemet azzal, ahogy a nőiség, anyaság kérdésének sajátos nézőpontját működteti.

A Saint Omer a társadalomkritika asztalán a diszkriminációt szolgálja fel két fogásban: elsőként a faji megkülönböztetésről beszélhetünk. A fekete főszereplő esetében a sajtó rendszeresen hangoztatja, hogy származása ellenére milyen szépen beszél. Ez a fő tulajdonság, amelyen keresztül a címlapokon ábrázolják. Szinte csodaszámba megy, hogy szenegáli nőként egyetemet végzett. Uralkodó álláspont a filmben a nyugat szkepticizmusa a keleti hiedelemvilággal kapcsolatban is. Laurence többször beszél átkokról, boszorkányságról, mert nem tud más magyarázatot találni arra, hogy miért indult el a leejtőn az élete, azután, hogy elhagyta szülőhazáját, és arra sem, hogy miért ölte meg saját gyermekét. Míg a nyugati emberek nem tudnak mit kezdeni ezzel a „humbukkal”, Laurence, és a nő anyja ténylegesen hisznek benne, hogy valamiféle megmagyarázhatatlan erő áll a szörnyű tett mögött.

A diszkrimináció egy másik formája, a nemi megkülönböztetés is megjelenik a történetben. A Laurence-t nőként érő folytonos igazságtalanságok képezik a film fő szálát, és ez az, ami igazán érdekessé válik. A Saint Omer a nőből anyává válás folyamatát ragadja meg, egy teljesen sajátos perspektívából. Nem azt a túlidealizált szempontot működteti, miszerint a gyermek világra hozatala a legnagyobb csoda egy nő életében, de nem is a szülés utáni depresszióra éleződik ki. Hanem arra az összetett folyamatra, ami a fogantatás pillanatától játszódik le a lélekben. A film a látszat ellenére nem arról szól, hogy Laurence bűnös vagy nem bűnös, itt a kérdés az, hogy saját életének traumáival, saját nőiségével mennyire tudott megküzdeni, megbékélni, és

kinek mennyi felelőssége van abban, hogy magányos, elidegenedett, zavarodott nő vált belőle.

Rama, a fiatal egyetemi oktató az a kritikus és érzékeny szemlélője a tárgyalásnak, aki felismeri, hogy Laurence tragédiája validálható az élete felől. Nézőként is ezzel a legnehezebb megküzdeni, hogy bár morálisan megbocsáthatatlan bűnként tekintünk a gyermekgyilkosságra, mégis egy olyan feszítő ellentét keletkezik bennünk Laurence által, amelyben nem tudjuk egyértelműen elítélni őt (legfeljebb a tettét).

Laurence pszichológiai szempontból szételemezhető karaktere számos választ adhat arra, hogy mik vezettek el addig a pontig, hogy véget vessen saját gyermeke életének: a szülei rosszul végződő kapcsolata, a megfelelési kényszere, a hatalmas nyomás, melyet szülei helyeztek rá, a Luc-kal (a gyermeke apjával) való kapcsolat egyoldalúsága, bizonytalanságai. Mind-mind csak apró traumáknak tűnnek, a film végignézése mégis kiad egy kerek egész történetet, mely alapján megértjük Rama együttérzését az elítélttel kapcsolatban.

Ha vizuális szempontból nézzük Laurence-t, azt látjuk, hogy az egész filmben beleolvad a környezetébe, így rájátszva az emberi láthatatlanságára: mindig a tárgyalóteremben látjuk, ahol bőrszíne, ruhájának a színe szinte megegyezik a mögötte lévő faburkolat színével. Csupán az őt képviselő ügyvédnő és Rama látják őt teljes valójában.

A Rama és Laurence közötti sorsközösség egyébként egyetlen jelentőségteljes pillantásban bontakozik ki, és majdnem ugyanabban a pillanatban egy félmosollyal le is zárul.

Természetesen megjelenik az a narratíva is (a férfi ügyvéd személyében), miszerint Laurence számító nőként az egész Luc-kal való kapcsolatát előre eltervezte, és már a terhessége kezdetén sem véletlenül titkolta várandósságát. Az előítéletesség ellenére ezek is jogos felvetések, hiszen a jelek akár erre is vezethetnek, de nézőként nem kell döntenünk magáról az igazságról – bár ezt a látszatot kelti, amikor az ítélethozatal előtt az ügyvédnő a kamerába nézve esküdtszékként szólít meg minket.

A film gyönyörűen érzékelteti a női sorsok párhuzamát. Ahogy Laurence ügyvédje is összefoglalja: gyermek és anya között a kapocs biológiailag szétbonthatatlan, mindannyian hordozzuk gyermekünk és anyáink DNS-ét is, ami az egész nőiség körforgását érzékelteti.

A filmben pont ezt érhetjük tetten, egyrészt vizuális szinten, melyben Rama gyermekkori emlékei között utazunk, másrészt a narráció szintjén, ahol pedig Laurence felnövéstörténetével ismerkedhetünk meg. Mindkét nő esetében meghatározó az anyjuk karaktere: a szégyenérzet, mely nőiségükhöz tapad mindkettőjüknél az anyától származik. Rama visszaemlékezései közül például kiemelendő az a jelenet, amikor tinédzserként átvérzett nadrággal állít haza, amire az anyja ráförmed.

Laurence szintén nem tudta szégyenérzet nélkül megélni nőiességét: kislánya születése pedig az ő nővé érésének csúcspontját jelképezte.

Diop a női sors párhuzamait az intertextuális utalásokkal is halmozza, hiszen a második jelenetben Marguerite Duras Szerelmem, Hirosima című filmjének azokat a perceit látjuk, amikor a német megszállók nők tömkelegét fosztják meg hajkoronájuktól, így női méltóságukat elveszítve küldik őket a halálba. Ez a jelenet kulcsfontosságú a film értelmezési keretének szempontjából. Ahogy a beágyazott Duras-film, ugyanúgy a gyermekgyilkos Médea története is Laurence esetét világítja meg. Médea az antik mítosz szenvedélyesen szerető karaktere, aki az imádott férfiért bármire képes. „Az asszony története a női lét legnagyobb kihívásait, legmélyebb konfliktusait, az élet határhelyzeteinek kríziseit mutatja be.”

Az egész filmen végigvonul az a feszültségkeltő hanghatás, ami a nyitójelenetben is megjelenik. Laurence éppen viszi Elise-t a tengerhez, közben egy női lihegést, a tenger baljós hullámait halljuk egyre hangosabban és ütemesebben, majd női áriázást.

A film a vágásokat tekintve rendkívül lassú, egyszerű, mégis sokatmondó. A nyitójeleneten kívül, (ahol Coly éppen közeledik a tengerhez a csecsemővel) nem látunk más részletet a nő életéből, kizárólag őt látjuk a jelenben közelképek formájában, ahogy válaszol a kérdésekre, és elmesél bizonyos eseményeket. A tárgyalás valóságából (képileg) csak azon jelenetek esetében zökkenünk ki, amikor Rama gyerekkorából kapunk bevágásokat, ezek is Laurence történetének jelentéséhez, kontextusához adnak hozzá. Érdekes különbség, hogy Ramát alig halljuk beszélni a filmben, azonban az életéből rengeteg jelenetet látunk, míg Coly-nál pont fordítva jár el a film, nem láthatjuk, mi történt, csak a szavainak hihetünk. Mi döntünk, az esküdtszék.

De mi egyáltalán a kérdés, ha nem a bűnössége? Amire az utolsó monológ is kifut, a nőiség, anyaság kérdéseiben nem ítélkezhetünk, csak igazságot szolgáltathatunk: mondhat-e annál többet az esküdtszék, mint hogy Laurence-nek orvosi ellátásra van szüksége?

Merkl Nóra

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com