Kritika

A kis Gatsby – Saltburn

Emerald Fennell második filmje, a Saltburn a felső tízezerhez való tartozás kétségbeesett elszántságának ragacsos stílusgyakorlata.

A habos torták adalékanyagokkal mesterségesen felfújt, étvágygerjesztő külseje, és annál nagyobb csalódást keltő belseje találó hasonlat Fennell tragikomikusnak szánt, kellemetlen filmjére. A Saltburn következetlen időkezelése szerint 2006-ban járunk, az Oxfordi Egyetemen. Oliver Quick (Barry Keoghan) átlagos hátterével rögtön különcnek számít jómódú diáktársai között, amelyen tartózkodó és furcsa személyisége nem segít. Megszállottságig csodálja a gazdag és gyönyörű Felixet (Jacob Elordi), akit mitologikus félistenként ábrázol a film. Mindent megtesz, hogy összebarátkozzon vele, Felix naivitását és elbizakodott sérthetetlenségét kihasználva pedig hamar közel kerülnek egymáshoz.

Kapcsolatuk motorja a szánalom és jótékony megsegítés, mintsem valódi és őszinte barátság, amelyet Oliver családi hátteréről előadott hamiskás történetei táplálnak. Egy tragikus hír után Felix meghívja Olivert családi birtokukra, hogy töltse velük a nyarat. Az angol kastélyok miszticizmusának hagyományait őrző Saltburn birtok és a burzsoázia feltűnő bája rögtön megragadja Olivert. Felix családja mind elnagyolt, groteszk karakterekből áll, akik a gazdagság felszínes kegyetlenségével élik mindennapjaikat. Oliver fájóan érzi kívülállóságát. Vágyik arra, hogy befogadják, ám ezt az idegen világot cinikus távolságtartással figyeli.

Fennell filmje a történetcentrikus filmektől eltávolodva hangulatok, érzések, utalások mentén kívánja átadni a kora húszas évek frusztrációját és a felső társadalmi osztályok dekadenciáját.

A látványvilág kétségtelenül gyönyörű és sikeresen hangulatfestő. Az Oscar-díjas operatőr, Linus Sandgren kiemelkedő operatőri munkája a film egyik érdeme. A film vizualitását Caravaggio és a preraffaeliták festészete ihlette, és ez a film egyetlen olyan eleme, ami igazán kidolgozott. Ez azonban nem egy videoklip és a sokadik gyönyörű kép és viszolyogtató jelenet után átverve érzi magát az ember. Komoly társadalomkritika, lélektani elmélkedés vagy korrajz helyett sablonos történet, üres és unalmas párbeszédek és lustán felskiccelt érzelmek jellemzik a Saltburnt. A kiváló színészek mind láthatóan próbálkoznak a legtöbbet kihozni a papírvékony alapanyagból, és az alakításokba valóban nem lehet belekötni. Ez azonban kevés az érdeklődés fenntartására.

Mindez lehangoló ismerve Fennell elsőfilmjét, az Ígéretes fiatal nőt, ahol a zene, a gegek támogatják a cselekményt és frissítő elemei a filmnek. Míg ott hiteles és a fanyar humort kidomborító filmnyelvi eszközök ezek, addig a Saltburn esetében rossz ízlésű felhasználásuk nagyban rontja a filmélményt.

A Saltburn a bemutatása óta megosztja nézőit, főleg az elidegenítően öncélú szexuálisan provokatív jelenetei miatt.

Az elmúlt évtizedek filmes prüdériáját ellensúlyozni kívánó törekvés ugyan pozitív irány, de itt inkább hat mögöttes gondolat nélküli sokkfaktorként, mintsem a valós vágy építőelemeként. Ahogy Oliver személyisége, annak számító és manipulatív mivolta egyre egyértelműbbé válik, úgy tűnhet ez egy megszállott, elfojtott elme testi megnyilvánulásának. A megvalósítás azonban annyira hiteltelen és idegen, hogy egész egyszerűen nem működik. Annak ellenére, hogy Barry Keoghan tökéletes választás a báránybőrbe bújt gyilkos megformálására, a film túl sokat időzik ártatlan szemérmességén, és csak túl későn fedi fel valódi motivációját, amikor az már érdektelen és súlytalan. 

A dezilluzionált, szubsztancia nélküli családtagok felszínesen csillogó életében Oliver csak egy újabb érdekesség, egy szórakoztató kívülálló. Aki csak addig élvezheti a gazdagságot, amíg nem jön egy újabb kiszemelt. Oliver mélységesen megveti ezt a privilégiumaikról megfeledkező réteget és játszi könnyedséggel veszi el tőlük mindent, ami számukra kedves. Egy ötletszinten zseniális, de megvalósításában ismét lelombozó, diadalittas zárójelenetben Oliver végül kitörő örömmel nyugtázza, hogy terve sikerrel járt. 

Összességében elkeserítő élmény a Saltburn, amely sok jó ötlet és tehetséges alkotó ellenére is egy elsietett, hanyag hangulatfilm. Ez a film nem képes valódi újdonságot vinni egy ismert toposz feldolgozásába. Megnézése után pont egy másnapos nyári délelőtt kellemetlen érzése marad a nézőben, amelyet egy fényűző, de felszínes buli után érzünk.

A Saltburn az Amazon Prime kínálatában látható.

Knopp Eszter

Knopp Eszter a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében majd az ELTE Filmtudomány mesterszakán diplomázott. Kedvencei a kísérleti dokumentumfilmek illetve a társadalmi kérdésekkel foglalkozó filmek. Filmfesztiválokon és a filmgyártásban is dolgozik, emelett kollázsművészettel foglalkozik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com