A jó pszichothriller olyan, mint a karácsony: évente csak egyszer jön el. A lány a vonaton ez esetben pedig a Mikulás, aki december 6-án hozott egy kis ajándékot, de azért mindenki tudja, hogy az igazi nem ez.
Túlzottan sikeres bestsellert adaptálni azért nehéz, mert a nézők egy része hatalmas elvárásokkal kezd neki. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy lényegében ma már a mozikban minden krimi egy regény megfilmesítése. A folyamat öngerjesztő, és a mi életünkben a következőképpen csapódik le: a könyvből, amit elolvasunk a nyaraláson, ősszel megérkezik a film.
Idén ez volt A lány a vonaton, amiről valahogy mindenki azt várta, olyan jó filmélmény lesz, mint a tavalyi Holtodiglan. A történet csak addig hasonló, amíg nem használhatunk spoilereket: egy kertvárosban eltűnik egy nő, akinek első pillantásra tökéletes az élete. Ez a nő Megan Hipwell (Haley Bennett), akit a New Yorkba ingázó Rachel (Emily Blunt) mindennap lát a vonat ablakából. Rachel idealizálja a nőt, olyan életet képzel el számára, amilyen neki volt, mielőtt alkoholista lett, csak még annál is jobbat. Éppen ezért amikor a vonatból meglátja, hogy Megan egy másik férfival csalja a férjét, Scottot (Luke Evans), végtelenül dühös lesz, durván leissza magát, és elindul meglátogatni a lányt. Másnap reggel egy fejsérüléssel ébred fel, nem sokkal később pedig a hírekből értesül: Megan eltűnt.
Az egyébként sem lapos alaphelyzetben az adja a csavart, hogy az eltűnt nő Rachel volt férjénél volt bébiszitter. Tom (Justin Theroux) már akkor viszonyt kezdett Annával (Rebecca Ferguson), amikor még házas volt. Új kapcsolatában gyorsan megtörténik a gyermekáldás, pedig Rachel pont azért lett alkoholista, mert nem tudott teherbe esni a férfitól.
Három nő és két férfi áll tehát A lány a vonaton középpontjában, és a kortárs krimik szabályai szerint mindegyik sérült, esendő vagy romlott. Scott erőszakos alkat, Tom megcsalta a feleségét, Megan a férjét, Anna egy házas férfival kezdett viszonyt, Rachel pedig alkoholista. Lesújtó képet alkot a kertvárosról a film, miközben külső szemlélő számára – például egy vonatról pillantva – ez maga a tökéletes világ. A kirakatba tett élet és a valóság között feszülő fényév távolság adja más értelemben a párhuzamot a Holtodiglannal.
Tökéletes életek törékeny illúziója – Paula Hawkins: A lány a vonaton
Két összetevő miatt emlékezetes a film: kiválóak a karakterek és megdöbbentő erejű a mögöttes társadalomábrázolás. Eleve nem jellemző, hogy egy alkoholista nő, különösen egy depressziós alkoholista nő áll a középpontban (talán ilyen volt még az Apátlan anyátlanokban Joan Allen karaktere). Ráadásul Emily Blunt játéka szenzációs, tökéletesen jeleníti meg a karaktert, az apró rezdülésektől a felpuffadt arcig minden részlet a helyén van. A Megant játszó, fiatal és gyönyörű Haley Bennett is bravúros, bár kifejezetten gyakran mutogatják őt meztelenül, félmeztelenül, szexisen és ezek kombinációiban, de emellett egy-egy drámai jelenetben képes megmutatni, több ő, mint pusztán egy jó nő. Mindkettejüknek, de főleg Emily Bluntnak megvannak azok a pillanataik, amitől jó a film: Rachel reakciója, amikor Scott felsőteste kivillan, Megan kitárulkozása az orvosának stb.
Sajnos a többiek nem ilyen jók. Amitől felejthető A lány a vonaton, az a halvány krimi-szál és a gyenge rendezés. Az eredeti regényben a nyomozás dominált, itt azonban egy idő után mintha megfeledkeztek volna Megan eltűnéséről. Nem voltak vágóképek a kutatásáról, sőt mintha senki sem kereste volna. A rendőrség munkája a látottak alapján kimerült abban, hogy Rachelt vegzálják, a média pedig még ennyire se kapta fel a lány eltűnését, legalábbis a filmben.
Én ezekért egyértelműen Tate Taylor rendezőt teszem felelőssé. A direktor tehetsége a kasztingban és a színészvezetésben merül ki, a hangulatteremtés azonban nem az erőssége. A lány a vonaton nem nyomasztó a krimi ellenére, és nem megható a dráma ellenére. Hiányzik a karakteres zene, a thrillerekre jellemző vágás és a pörgő vágóképek (csak visszapillantások vannak, de azok csak a sztorit szolgálják). Persze egyáltalán nem unalmas a film, de ez elsősorban a könyv erénye.
Az eredmény tehát kettős: vannak emlékezetes pillanatai A lány a vonatonnak, mégis valahogy a felfokozott várakozás miatt némiképp csalódás. Olyan, mint az eredeti regény, amit én egyébként is csak közepesre értékeltem magamban. Az biztos, hogy Tate Taylor hű maradt a könyvhöz, a történetből szinte mindent beemelt a filmbe. Csak néhány leheletnyi különbség mutatkozott, egy részét pedig könnyedén be lehetett volna építeni (hogyan lett Megan Tom bébiszittere, és milyenné vált Anna, amikor elbizonytalanodott Tommal kapcsolatban). A jó pszichothriller mindenesetre nem ilyen – az majd az Éjszakai ragadozók lesz idén. Legalábbis nagyon remélem, hogy a műfaj rajongói nem maradnak idén „ajándék” nélkül.
Alkoholista Emily Blunt egy izgalmas thrillerben – A lány a vonaton előzetes
