Kritika

Hol van az erkölcsi határ? – Scarborough

Önkéntelen voyeurként két különös szerelmespár tengerparti kisvárosi szállodában töltött hétvégéjének lehetünk tanúi a Scarborough jóvoltából az HBO GO-n.

Két egymásról mit sem sejtő furcsa pár érkezik az észak-yorkshire-i Scarborough egy már jobb napokat is megélt kis szállodájába. Liz (Jodhi May) egy távolabbi város iskolájának igazgatója, aki 16 éves tanítványával, Dazzal (Jordan Bolger, akit a David Makes Manben is láthatunk) szökik el a nyomasztó hétköznapok elől, hogy itt töltsék el a hétvégét. A sármos Aiden (Edward Hogg) ugyanazon iskolának a művészettanára, aki Beth-szel (az End of the F***ing Worldben megismert Jessica Barden), a 16 éves, egzaltált, ám talán épp ezért oly kívánatos tanítványával szintén ebben a szállóban tervezi a víkendet. Távol saját világuk vizslató tekintetétől a két tanár itt próbálja élvezni a diákjával azt, amire mindannyian titkon vágynak: rengeteget szeretkeznek, beszélgetnek, s emellett jó sokat veszekednek.

A hotelszobák a biztonságot jelentik a két pár számára, de az önként vállalt börtön nem várt, elsöprő érzelmeket is felkavar bennük.

A két tanár merőben különböző élethelyzetben vág bele az akár börtönbüntetéssel is fenyegető kalandba. A nyúzott, ideges Liz titkos viszonya fiatalkorú tanítványával meneküléstörténet kétévtizedes, megfáradt, gyermektelen házasságából. Míg a szexéhes Aiden menyasszonyával épp az esküvőjét tervezi, a „kis hableánynak” becézett diáklánytól mégis egyfajta megváltást vár az életére. A megkopott múlt és az ígéretes jövő szövődik itt végzetesen egymásba a vágy titokzatos tárgyával: egy fiatal életerejének, szerelmének és testének kívánásával.

De elsöpörheti-e az erkölcsi határokat is feszegető tiltott vágy az addig stabilnak hitt párkapcsolatokat, vagy csupán tiszavirág életű illúzió marad mindkét tanár számára a fiatal életekhez való menekülés? A Scarborough ártatlannak ugyan nem mondható, ám annál izgalmasabbnak ígérkező hétvégéje ezt a bonyolult életproblémát feszegeti az egymástól függetlenül, mégis párhuzamosan futó, egymást keresztező két szerelmi szállal, mely történet aztán végtelen keserűséggel és kiábrándultsággal ér véget mindenki számára.

Barnaby Southcombe – Fiona Evans azonos címmel 2008-ban megjelent művén alapuló – izgalmas lélektani drámájában a néző kéretlen voyeurként óhatatlanul is belesodródik két pár intim szerelmi kapcsolatába.

Eközben hosszan eltöprenghet azon, hogy a kiégett, szorongó tanárnő új élet reményében vajon mit remél egy éretlen, naiv fiú szerelmétől – és együtt vacillálhat Aidennel, hogy egy elköteleződött férfinak érdemes-e komoly kockázatot vállalnia egy 16 éves diáklány iránti elsöprő vonzalma okán? Ám legmegrázóbb jeleneteiben a film túllép a könnyednek ígérkező hétvégi kalandon azzal, hogy a terhesség-gyermekvállalás kérdésének beemelésével igazán drámaivá fokozza a tétet. Mert miként az kiderül: mindkét felnőtt életének ez a kardinális kérdése.

Nagyban segít a szerelmi történetek mély átélésében a film izgalmas tükörszerkezete. Sokszor pontosan ugyanazok a dialógusok és cselekvések zajlanak le mindkét pár között, elgondolkodtatva a nézőt, mást jelent-e, ha egy érett nőnek mondja azt egy fiatal fiú, amit egy 16 éves lány egy felnőtt férfinak. Bár a film jórészt hotelszobákban játszódó kamaradráma, de a párok kinti világban tett sétáival kinyílik a tér, és az operatőr csodás tengerparti jelenetekkel ajándékozza meg a nézőt, melyek vizuálisan is megerősítik a szereplők közötti bonyolult érzelmi viszonyt. A párás hajnal, a vidámparki zsongás és az önfeledt tengerparti viháncolások teremtette atmoszféra nagyban hozzájárul a szerelmespárok elvarázsolt lelkiállapotának átéléséhez. A Scarborough mélyen elgondolkodtató film az emberi kapcsolatok bonyolultságáról és mibenlétéről, s melynek melankolikus hangulata átjárja a lelket, és sokáig nem ereszt.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com