Kritika

Lerágott csont – Scooby!

A Scooby! egy történet a barátságról, mert anélkül csak szomorú zenéket hallgathatsz Spotify-on. Ha pedig az emberekkel nem jössz ki, akkor beszélgess a kutyáddal, hiszen Nagy Sándor is ezt tette.

Bozont, Scooby, Vilma, Diána és Fred újra megmutatja, hogy csapatmunkával a legszörnyűbb gonosztevők is legyőzhetők és ismét bebizonyítják, hogy minden ember maszkot visel. Aki körülbelül 2014-15 előtt született, valószínűleg hallott már a Rejtély Rt.-ről. Az eredeti Hanna-Barbera sorozat Scooby-Doo, merre vagy? címen még 1969-ben indulté. Azóta rengeteg folytatás, spin-off és különkaland készült a klasszikus és néha a kevésbé klasszikus csapattal (lásd. Scooby-Doo és Scrappy-Doo).

A nagyvásznat egy élőszereplős változat is „meghódította” 2002-ben. A Freddie Prinze Jr., Sarah Michelle Gellar és Matthew Lillard nevével díszített kretén és defektesen túlszexualizált Scooby Doo – A nagy csapatot az azóta galaktikusan nemesebb útra lépő James Gunn írta. Bámulatos, de ez a felállás két évvel később folytatást is kapott. A filmektől függetlenül egymást követik a rajzfilmsorozatok, vagy az általában egyenesen DVD-re érkező egész estés rajzfilmek, de idén újra a nagyvászonra álmodták újra a Rejtély Rt.-t, ezúttal 3D animált formában.

A Scooby! 2020-ban sem szól másról, mint az első sorozat első epizódja.

Van egy szörny, amivel a csapat szembekerül, legyőzik, lehúzzák róla a maszkot és nagy meglepetésünkre az áll az egész kálvária mögött, akire az első perctől kezdve gondolunk. A Columbo-epizód egyszerűségével rendelkező felállás fabatkát sem változott, de 2020-ra a bájosság helyébe a fáradt és üres próbálkozások léptek. Egy gyereknek minden vicc új, egy négyéves azért szórakozni fog a Scooby! filmen, de aki tartalomra vágyik, az messzire kerülje el. Ez egy olyan ember tanácsa, aki még a magazint is járatta gyerekként, de a tizenöt évvel későbbi fellapozáskor kiderült, hogy jobban járt volna, ha nem akarja feleleveníteni az élményt.

Nem véletlenül kezdtem a történelemórával, mert a Scooby! valamilyen eredettörténettel is szolgál, hiszen a magányos Bozont Venice Beachen sétálva találkozik a kóbor Scooby-val és azonnal elválaszthatatlan barátok lesznek. Rövidesen a csapat többi tagja is csatlakozik, majd megoldják az első rejtélyt. Sok évvel később még mindig ugyanaz a nóta, csak egy indokolatlan Simon Cowell (az amerikai X-Faktor és American Idol szigorú zsűritagja, mert miért ne?!) ráébreszti Fredéket, hogy Scooby és Bozont nem igazán tesznek hozzá a csapathoz. Pont ekkor tűnik fel egy másik társaság, ráadásul egy igazi szuperhőssel, akik tárt karokkal várják őket. A rejtélyes nyomozóbanda, bármilyen formájukról legyen is szó, a világ valamely pontján üldözi a gonosztevőket. A Scooby! ilyen szempontból még egy összefoglaló film is lehetne, mert valóban globális ez a történet. De játszódjon Athénban, vagy Romániában, az eredmény minden jóindulattal is közepes.

Sablonsértődések és komolytalan drámázás, miközben a főgonosz robothadseregével az alvilágba tart, hogy Nagy Sándor aranyából éljen jómódúan.

A Scooby! mintha elhagyná a klasszikus és kedvesen naiv alapot, hogy ne építsen fel igazán semmit. Kőegyszerű karakterek, gyenge cselekmény, kamu Nagy Sándor és gyáva szuperhős. A néző érzése, hogy az írók a szombat délelőtti matiné műsorsávjából inspirálódtak, ahova ez a történet való. Pedig nagy nevek (is) kölcsönözték a hangjukat az üres szereplőknek. Fred Zac Efron, a gonosz Dick Dastardly (magyar fordításban Gézengúz Guszti) Jason Isaacs és a gyáva szuperhős, Blue Falcon Mark Wahlberg hangján szólal meg. De mihez is tudnának kezdeni ezzel a szövegkönyvvel? Első ránézésre még a Scooby! a korával szinkronban lévő aktualizált mesének is tűnhet, de hamar lelombozódunk, mikor látjuk, hogy szuperhős is csak azért van benne, mert mostanában az olyan… menő.

Amikor pedig ki akarja forgatni a Scooby-Doo filmek és sorozatok fél évszázados kliséit, akkor sem az önreflexió okozta öröm ül ki az arcunkra, hanem valami egészen más. Itt is lekerül a gonoszról a maszk, de mögötte már nincs más, csak csalódás. Az olyanok miatt, mint a Scooby! sírjuk vissza a klasszikusokat!

A maszk mögül eltűnt a megszokott tartalom, de helyébe nem került semmi, ami kitöltené a tátongó űrt. A Rejtély Rt. leleplezne, ha hagynák neki, de így csak önmagát leplezi le és elidegenít.

Ilyen körítéssel, hogy higgyem el azt, amit a film mondani akar? Pedig nem merít nagyot: a barátság fontos, egyedül lenni szívás. Nem kell eredetit mondani, nincs szükség arra, hogy egy rajzfilm feltalálja a spanyolviaszt, de ennyire direkten egy ilyen sekélyes gondolatot közvetíteni botrányos. Attól, hogy elmondják és a zenében hallom, hogy a barátság mindennél fontosabb, még a film egésze úgy rázza le magáról, mint ázott kutya a vízcseppet. A Scooby! végére Fred, Diána és Vilma ráébred, hogy Bozont és Scooby-Doo is szerves része a csapatnak, sőt… De kell ezt magyarázzam?

A Scooby!-tól felesleges bármit is várni. A didaktikusságot sokszor észre sem vesszük az ötlettelenség miatt. Sajnos a stábból senkinek sem sikerült megértetnie Tony Cervone rendezővel és a négy (!) író egyikével sem, hogy egy gyerekfilm sem féleszűeknek készül, így sajnos a filmet nézve mindannyian kicsit annak érezzük magunkat.

Avatar

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya