Fókuszban Kritika

A(z alig) nézhető piszok – Sebek

Babak Anvari 2016-os első, nagyjátékfilmes rendezése, az Under the Shadow egy nagyon precízen felépített, velőtrázóan nyomasztó és brutálisan félelmetes alkotás, amely egyaránt működik horrorként, drámaként és háborús traumafilmként is. Sajnos azonban a Netflixen most debütált filmjébe, a Sebekbe (Wounds) már nem sikerült átmentenie ezeket az erényeket.

Will (Armie Hammer) egyszerű, jó kedélyű New Orleans-i pultos, akinek látszólag gondtalan az élete. Kocsmájában egy kisebb verekedés tör ki, amelynek hatására az ott italozó fiatalkorú társaság berezel, és egyikük ottfelejti a mobiltelefonját.  Will elrakja a készüléket, de hamarosan furcsa hívások és erőszakos képek érkeznek rá. A férfi élete lassan szétesik, miközben már a saját épelméjűségében sem lehet biztos.

Anvari rendezése több sebből is vérzik.

Ugyan a Sebek első ránézésre jellegében nagyon hasonlónak tűnik az Under the Shadowhoz – az okkult/kísértethorror keveredik a főhőse személyes drámájával –, ám sajnos ebből az alkotásból a korábbi munkája szinte minden erénye hiányzik. Döbbenetes, de olyan, mintha a két filmet nem is ugyanaz az ember rendezte és írta volna. Pedig bár a Sebek Nathan Ballingrud The Visible Filth („Látható piszok”) című novelláján alapszik, a forgatókönyvet is Anvari jegyzi.

Az Under the Shadow esetében sikerült megoldania, hogy a lassú (de szükséges) alapozás után szép fokozatosan eressze rá a horrort a nézőre. Az atmoszféra a játékidő előrehaladtával egyre nyomasztóbbá vált, hogy az addig gyűlő feszültség egy brutálisan rémisztő fináléban csúcsosodjon ki. Arról nem is beszélve, hogy Anvari kivételes érzékkel és precizitással szerkesztette meg az ijesztgetéseket.

Ehhez képest a Sebek horrorként elképesztően monoton és önismétlő:

a rémisztgetések többsége kimerül az unalmas „kamuijesztésekben” – amikor kiderül, hogy valami csak álom/képzelődés volt –, vagy pedig abban a pár, bizonyos időközönként újra és újra megjelenő, néhány tizedmásodpercre bevágott brutális képben.

Nincsen a filmnek felépített ritmusa: csak történnek egymás után az események, sokszor úgy, hogy a feszültnek/félelmetesnek szánt jeleneteket hirtelen, bármiféle katarzis nélkül elvágják. Persze időnként, néhány kísérteties jelenet erejéig Anvari most is bizonyítja, hogy rendezőként ért a horror műfajhoz, ám sajnos legtöbbször inkább iparosmunka érzete van a Sebeknek. A nagyobb probléma viszont nem is a rendezéssel, hanem az írással van. Míg a film bizonyos elemei túlbonyolítottan zavarosak (a misztikus rész), addig mások (karakterek) kidolgozatlanok.

Emiatt pedig a Sebek nem pusztán horrorként bicsaklik meg, de drámaként sem túl működőképes.

Egyfelől a filmnek nem pusztán az okkult mitológiai része zavaros (sosem tiszta, hogy mi és miért akarja megszállni a főhőst), hanem Will drámája is. Az elején még egy normális fickó, ám ahogy egyre furább dolgok történnek vele, paranoiás őrült helyett egy alkoholista barom lesz, csak azért, hogy a finálé előtt, teljesen indokolatlanul váljon pszichopatává.

Pedig Hammer alapvetően nem rossz színész: esetünkben sokkal inkább a színészvezetés lehet a ludas. Ezt az is alá támasztja, hogy a többi karakternek is vannak teljesen életidegen megmozdulásai. Ezek közül a leglátványosabb a Dakota Johnson által játszott barátnő, aki szintén már-már varázsütésre, egyik jelentről a másikra hidegül el a férfitől. Az olyan ellentmondásokról nem is beszélve, amikor Will egyik este teljesen magán kívül talál rá a párjára, ám a következő, reggel játszódó jelenetben egy szót sem váltanak arról, hogy mi történt a lánnyal.

Ugyan a cselekmény hátterében valahol felsejlik pár társadalmi/pszichológiai téma:

a férfibizonytalanság, a toxikus maszkulinitás, a harmincasok útkeresése, az elveszettség érzése, de ezekről sem állít semmit a film.

Pedig az Under the Shadow esetében Anvari úgy volt képes a háborúról, az anyaságról és a(z iráni) társadalom által a nőkre helyezett teherről beszélni, hogy a film közben kemény horrorként is megállta a helyét. Abban a filmben a textus és a szubtextus tökéletesen kiegészítette egymást, itt pedig hiába próbál a rendező néhány visszatérő képi szimbólummal szubtextust alkotni, ha a filmje már a felszíni cselekmény szintjén sem képes megállni.

Talán furán hangozhat egy szerzői filmen számon kérni, hogy miért nem másolt eleget/jobban, de az igazság az, hogy a Sebekben számos irodalmi és mozis előkép nyomai felsejlenek. A film eleve egy Joseph Conrad idézettel indít, majd H.P. Lovecraft és John Carpenter munkássága mellett a japán horror jellegzetességei is megidéződnek.

Ám ahogyan a felvetett témákban, úgy tőlük is csak a legfelszínesebb jellemzőket veszi át.

A Sebek egy kiégett, üres ember kálváriája, a film pedig ezt úgy kommunikálja, hogy az egyik szereplővel a kamerába mondatja, hogy „Will, te egy kiégett, üres ember vagy”. Így nincs abban semmi katartikus, hogy hősünk végül megadja magát a démoni erőknek, mert a drámája, a tragédiája – ami szinte kimerül annyiban, hogy egy barátja nem akar vele lefeküdni részegen – nincsen konzisztensen végig vezetve. Ráadásul mindezen az sem segít, hogy a természetfeletti rész is épp olyan kidolgozatlan, zavaros és érthetetlen, mint a filmbéli szereplők viselkedése.

Szóval, ha valami hátborzongató és tartalmas horrorélményre vágyunk, amely képes kreatívan és újszerűen megközelíteni a kísértetjárásos filmek műfaját, akkor inkább nézzük meg az Under the Shadowt (ami szintén elérhető a Netflixen), és reméljük, hogy a Sebek csak egy pillanatnyi botlás volt a rendező karrierjében.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..